Ugye, abban a könyvbenvolt a küsznek a népi nevei közt, hogy sneci, snájder, mi?
– Abban hát, te meg hozzátetted, hogy dvuci, dvájder. A naphalat meg elnevezted nilőnek, hát, az se semmi. Nilő, miért pont nilő? Honnan jutnak eszedbe ilyen ökörségek? Marha vagy. – Hartay Csaba története.
1990 októbere. Ákos és Shado egy szombat délutáni horgászatra kiugranak a Körösre. Durbincs és törpeharcsa rángatja csak a kapásjelzőt, hamar bele is unnak a fenekezésbe. Ismét előkerül a „mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk” mondóka.
(Fotó: Révai Sára)
– Na, jó, ennek így nem sok értelme van. Megint csak durbincs. Ilyen nincs. Legalább keszeg jönne. De ezt a rohadék halat, bazmeg. Nézd meg, húsa semmi, csupa tüske és szálka, ráadásul egy tetű, felzabálja a pontyok ikráit. – mérgelődik Ákos, majd leakasztja a horgáról, és a háta mögé hajítja a tátogó apróhalat.
– Tetű, tényleg, a horgászkönyvben Paptetű néven is szerepel. – adja elő nagy szakértelemmel Shado.
– Azon azért Norbival jókat röhögtünk, hogy az első évben egy horgász kézikönyvvel jártál pecázni a kanálisra, onnan tudod ezeket a hülyeségeket. – válaszolja gunyorosan Ákos.
– Csak ott volt a táskámban, bele se néztem. – mondja kissé sértődötten Shado.
– Nézegetted te azt, ha fogtál valamit, ment a beazonosítás. Meg hát, ugye abban volt a küsznek a népi nevei közt, hogy sneci, snájder, mi?
– Abban hát, te meg hozzátetted, hogy dvuci, dvájder. A naphalat meg elnevezted nilőnek, hát, az se semmi. Nilő, miért pont nilő? Honnan jutnak eszedbe ilyen ökörségek? Marha vagy. – Shado elneveti magát.
– De milyen jó kis mondóka ez: sneci, snájder, dvuci, dvájder, érzed a dallamot? – Ákos röhögve dől hátra a horgászszékében.
– Tehetséged van a hülye mondókák kitalálásához, az biztos. És egyébként a durbincs nem csak a pontyok ikráit szipkázza be, hanem minden nemeshalét. Süllő, csuka, harcsa, mindet felzabálja. Kis geci hal. Annak kéne a hátába állítani a tüskéjével ezt a szart, aki betelepítette a Körösbe annak idején. Mit hitt? Hogy tízkilósra nő meg, és örülünk majd neki? Vagy mi? – kérdi Ákost Shado.
– Talán valami ragadozóhal táplálékának szánták akkoriban, de kurvára nem jött be nekik, még a csuka sem eszi meg, olyan szúrós. Vagy az a nilő? Lehet, hogy a durbincs ősidők óta itt garázdálkodik, tudja a fene, az biztos, hogy meglennénk nélküle. Na, kapásod van! – mutat Ákos Shado botja felé.
– Hoppá. Nagyon cibálja, ez biztos töpörtyű lesz. – a damil kifeszül, Shado bevág, majd könnyedén tekeri ki a szereléket.
– Mi van, megvan egyáltalán?
– Meg, de biztos nem ponty, mert lófaszt se érezni, csak egy kis fickándozást. Persze, hogy egy kurva törpe, de legalább nem durbincs – emeli ki a horgon ficánkoló tíz centis halat Shado, majd megpróbálja óvatosan leszedni a horogról.
– Benyelte? – kérdi tőle Ákos.
– Be hát, de annyira, hogy majdnem ki is szarta a horgot. – válaszolja röhögve Shado.
– Vigyázz, meg ne szúrjon a rohadék. – hajol oda Ákos.
– Aú, bassza meg, csak megszúrt, addig mozgolódott a kis kurvája. Mindjárt eltaposom a picsába. Jó, oké, nekem ennyi törpe és durbincs mára elég volt, mi legyen? Hm? – Shado törpeharcsástul elhajítja a botot, majd felpattan a székéből.
– Mi legyen? Azt kérded, hogy mi legyen? Ákos szotyihéjat köpködve mereng a hullámokba, majd rákezdi: mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk.
– Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk. – Shado is bekapcsolódik az egykori közös szerzeménybe.
– Nnnna, meg is van. Látod ott szemben azt a faszit a kisfiúval? Piros Kispolszkival jöttek. Ott, a befolyásnál. A gyerekével próbálkoznak. Látod? Idióták. Úgyse fognak semmit. – legyint Ákos a túlpartra érkezett horgászokra.
– Aha, látom, és etet. De hülye. Olyan közelre. Semmi értelme, a háta mögé is dobálhatná az etetőanyagot. Lófaszt se fognak. Mi van, mit röhögsz? – kérdi Ákostól Shado.
– Azt, hogy izgalmassá tehetnénk nekik ezt a horgászatot. Meg a miénket is. Egy kis rásegítéssel. Mi is etetünk nekik.
– Mire gondolsz?
– Ne legyél már hülye, hát itt a sár, itt vannak a mogyoróvesszők. Kis golyózápor. – Ákos rögtön nekiiramodik, már töri is az első vesszőt a szomszéd telken lévő bokorból, Shado nevetgélve követi.
Sarat szednek a frissen felszántott szomszédos telekről, majd elosonnak a nádasig, ahol nem láthatják őket. A bot végére sárgolyót gyúrnak, meglendítik, az „ajándék” a túlparthoz közel csobban. Semmi reakció, Ákosék beindulnak. Keményen megy a suhogtatás. Az ötödik-hatodik becsapódás után a fazon körbetekint a parton, először halakra gyanakszik, még talán örül is, hogy máris ugrálnak, idejöttek az etetésére, de amikor már a tízedik sártöltet csobban előtte, elereszt egy hangos „hé”-t.
– Hééé! Ki van ott? Ki az? Ne dobáljál, te buzi! – ordítja a kispolszkis horgász szemből. Shado leinti a nevetését visszafojtó Ákost, hogy nyugi, most egy kis tűzszünet kéne.
– Lófaszt, most kezd beidegesedni, most kell odapirítani neki, mert kialszik benne a düh, azt meg nem szeretném. – Ákos gyúr, lendít, a sárgolyó süvítve távozik a nádasból, ismét egyenesen a horgász elé, aki magához húzza gyerekét.
– Bazmeg, el ne találjuk a kiscsávót, mert abból nagyobb baj lesz. – Shado leereszti kezében a mogyoróvesszőt, leteszi, majd leguggol, félve, hogy szemből már kiszúrták őket.
– Dehogy találjuk el, arra kicsi az esély. – Ákos rendíthetetlenül sorozza a szemközti sporttársakat.
– De gecik vagyunk. Ez a szerencsétlen kijött horgászni, mi meg elbasszuk neki az élvezetét. Biztos napokig készült rá… – rázza a fejét Shado, de azért ő is gyúr még egy töltetet, majd meglegyinti a botját.
– Így is van, aprítsuk csak őket, ahogy megérdemlik. Nem kell őket sajnálni, legközelebb majd szépen otthon maradnak – mondja kuncogva Ákos.
Szemben a horgász még kiált párat, majd úgy tesz, mintha nem venne tudomást a sárbombázásról. Letelepszik a botja mellé, és egyre türelmetlenebbül figyeli a kapásjelzőt. Megpróbálja jól érezni magát. A sárgolyók szünet nélkül csobbannak a vízben, egyre több a becsapódás. Fogytán a muníció, Ákos elszalad újabb sárdarabért, a villámháború folytatódik, mindketten fáradhatatlanul sorozzák az „ellenséget”. A horgász még egy ideig úgy tesz, mintha nem zavarná a támadás, de csak megunja. Felpattan a kisszékéről, majd az öklét rázva újabb ordibálásba kezd, az egyre mocskosabb káromkodásaitól visszhangzik a nyúlzugi kanyar.
– A jó kurva anyádat dobáljad, buziköcsög! A kurva anyádat, aztat! Átmegyek, elkaplak, kitekerem a nyakadat, te geci! Olyan pofont adok, hogy a takony menetet vág a nyakadon, te szarzsák! Hogy szakadt volna anyádba a fejed!
– Hujajjaj. Ez de kurva ideges lett, mindjárt idegrohamot kap, jól van, alakul a hangulat. – Ákos kárörvendően vigyorog, majd ismét dob.
– Hú, bazmeg, milyen válogatott káromkodásokat tud ez a csóka, már ezért megérte, nem? – kérdi Shado Ákost.
– Mit mondott, hogy szakadt volna anyádba a fejed? Vagy mi? Hát ezért újabb golyózápor a jutalma. A te kurva anyádat, kispolszkis köcsög. – Ákos gyúr, dob, gyúr, dob, közben Shadóval jókat kuncognak.
A faszi fel-alá járkál, közben a gyerekét beülteti a Kispolszkiba, majd visszaül a kisszékére. Lassan kitekeri az egyik botját. Durr egy sárdarab, közvetlen előtte csobban. Kitekeri a másik botját is, közben érkezik az újabb lövedék. Még egy, majd megint egy. Nem bírja tovább. Ismét magából kikelve ordibál a túlpartról.
– Elkaplak, kitaposom a beled, átmegyek, érted? Átmegyek és szájbabaszlak, te szarházi! – ordítja kínjában a felidegesített horgász.
– Szerinted átjön? – kérdi kissé remegő hangos Ákost Shado.
– Dehogy jön, csak a szája jár. Tíz kilométerre van tőlünk, kábé annyi, ha körbejön. Úszni meg biztos nem fog.Fél óra, mire idáig elzötykölődik a földúton. Meg sár is van. Szerintem azt sem tudja, hogy kell idejönni, milyen úton. Lófaszt fog ez idejönni. – mondja nagy nyugalommal Ákos, majd ismét dob.
Shado is követi, tovább záporoznak a sárgolyók. A kispolszkis horgász szépen, lassan mindent összepakol, a maradék etetőanyagot beszórja a vízbe. Többet már nem kiált, nem szól, úgy tesz, mintha lenyugodott volna, de belül iszonyatos düh marja. Összecsukja a botokat, a szákot, a kisszéket. Bepakol a kocsiba, majd elhajt. A mellette ülő kisfiú szomorú arccal tekint ki a Kispolszki ablakán.
folyt. köv.{jcomments on}
