Vizet, nagy vizet keresett, és átkeltek egy nagy hídon, egy sebes, széles folyó fölött. Sót szagolt, és tíz percre tippelte Sundsvallt és a tengert. – Szeles Judit blogja
Busszal az út – még gyorsjárattal is – hat-hét óra. Vonattal hasonló. Van belföldi repülőjárat azoknak, akik annyira sietnek, hogy már semmire sem kíváncsiak az út menti vegetációból.
Sharhiar sem volt kíváncsi semmire, a szótárában a ’táj’ szóhoz nem nagyon rendelődött semmi, hacsak az unalom nem. Azt gondolta, a buszon lesz majd valami film, szóval, ha lehet, menjenek busszal Sundsvallba. A járat délben indult a stockholmi City Terminalenből. Kint hűvös volt, inkább bent vártak a fecskefészek székeken. Mögöttük egy félrészeg viking böfögött, fején a tengerészsapka félrecsúszott. Ha nem szóltak hozzá, egészen jámbor képet vágott. Vajon honnan jött? Keresztelőből? Halotti torról? Az üvegfalon túl beállt két busz is. Tíz perc múlva tizenkettő. Nincs tolakodás, csak sorakozás. Annánál még volt szénsavas margitszigeti ásványvíz. A legjobb helyeket már elfoglalták a buszon, mire felértek, és nem is találtak egymás mellé helyet, csak egymás mögé. Anna mellett egy fekete hajú, szemüveges emolány ült. Könyvet olvasott: Johan Theorin Sankta Psyko. Kriminek nézett ki a fedőlapja alapján. Shahriar mellett pedig egy ötven felé közeledő, sovány szőke nő, akit állandóan hívtak a mobilján. A sofőr udvariasan köszöntötte az utasokat, röviden szólt az előttük álló útról, az időjárásról, a várható menetidőről, az igénybe vehető büféről és a vécék használatáról. Röviden, de alaposan tájékoztatott mindenről, ami az utazás alatt fontos lehet. Aztán közben gázt adott, és az emeletes busz lomhán kigördült a terminálból, mindjárt egy alagútba, majd kisebb stockholmi utcák mentén a piros, sima autópályára. Közepes volt a forgalom. Mindenki a maga adottságainak és útirányának megfelelő sávban haladt. Arlanda – Uppsala – Sundsvall. Szemerkélő eső. A nap valahol a felhők mögött volt, vagy délebbre, sokkal délebbre, bágyadtan. Ragnarök. A szél is fújt, lehetett látni a fákon. Stockholm ezúttal érintetlen maradt Anna jelenlététől. Talán majd visszafelé. Vagy máskor. Vagy soha már.
Anna a képernyő előtt ül. Garbareket hallgat, Mari Boinet. Kaj jut eszébe az Ivaj Iljics halálából. Nem fél. Kaj jut eszébe. Kimegy a konyhába. Kinyitja a mélyhűtőt, és kivesz egy jégkrémet. Mosolyog. Nem fél. Képeket nézeget. A szomszédban elkezdenek a madarak csipogni, pedig fel se kelt még a nap. A kanárik. Fél négy. Kint először a rigók szoktak ébredni, aztán a verebek, s akkor már félhomály van. A lakása ideiglenesen keletre néz, úgyhogy a napfelkeltéből ki se lehetne maradni. Mindig is keletre nézett az ablaka, bárhol is lakott eddig. Emlékszik arra az ablakra, ahol a tizennegyedik születésnapja érte. Az ablak alatt üres olajoshordók voltak, kettő. A hordókra ki lehetett lépni, onnan pedig le. A tizennegyedik születésnapján gyanúsan verőfényes volt az idő. Karamellszín hálóingét végighúzta az olajos hordókon. Még aludtak a szülei, amikor kimászott az udvarra, előhozta a garázsból a nyugágyat, és kifeküdt a napra. Előtte pár napig nyugatról fújt a szél, aztán tovább, északnak, de azon a verőfényes napon minden sugárszennyezett porszemcse visszahullott Kelet-Európára, finom, láthatatlan filterrel vonva be a növények levelei. Ott hevert, a nyugágyban. Úgy tetszett, mintha valami kísérteties gépzene szólna, aztán nem soká mindenki megtudta, hogy nagy robbanás volt Ukrajnában.
A buszon nem volt film. Shahriar megpróbált aludni. Anna igyekezett fennmaradni, amit lehet, rögzíteni: a vörös sztrádát, a nagy útjelző táblákat, táj, táj, táj, nincs két egyforma négyzetcentiméternyi hely sem. Néha, ha elbóbiskolt, és felriadt, hószagot érzett. A Gävlét jelző táblánál eszébe jutott Stefan. Onnan hívta először. Vizet, nagy vizet keresett, és átkeltek egy nagy hídon, egy sebes, széles folyó fölött. Sót szagolt, és tíz percre tippelte Sundsvallt és a tengert.
Jan Garbarek szól: Molde Canticle Part 1. Utána kicseréli Patrik Isaksonra. Aztán Bo Kaspers Orkester. Stefan fényképeit nézegeti. Bo Kasperst és Lisa Ekdahlt hallgat…Svårt att säga nej…nehéz nemet mondani. A férfi a nőt keresi, a nő a férfit. Mosolyog. Ez volt az első dal, amit még annak idején letöltött a Shahriar ftp-szerveréről. Akkor, amikor már tudta, hogy vége. Stefan egyszer Lisa Ekdahl mögött ült mindfullness meditáción. A fenekét nézte, másra nem is lehetett volna figyelni Stefan szerint. A tudatát az énekesnő hátsójára irányította. Lisa Ekdahlnak jó feneke van. Mosolyog. Amikor hazajött Svédországból, és bekapcsolta a tévét, éppen Lisa volt a Music tévén. Az első képet Stefanról a netről töltötte le, ezért a feje fölött sötétkék füst látszik, ahogy elvesztek az adatok az éterben. Aztán van néhány szilveszteri képe is. Stefan fekete selyeminget visel…inget…inget nummer. Vagy vászoninget. Tőle akart svédül megtanulni. Találkozni akart vele. A nyelve hegyéről akarta leszürcsölni a svéd magánhangzókat, a torkából, a szájpadlásáról, az ajkáról lenyalni a mássalhangzókat, hogy ő tanítsa meg a nyelvét melegen, rugalmasan, nedvesen mozogni svédül. Tizenkilenc volt. Bara nitton och han skakar på mig…Csontig…A harmadik képen egy öbölben, kövek között, nagy kövek, kis kövek, vándorkövek, nyírfák, fenyő, sirály, hideg, sós pára, csípőre tett kézzel, 2000. július hetedikén, már a fű is nő, egy kicsit az övé, egy kicsit már benne van, hívta: sokat kerestelek ma – az utcáról beszélt, s lehetett hallani a lihegését – futottál? Igen. Nem is tudom, hogy mit vacsorázzunk. Valami olasz. Vissza tudnál hívni? Igen….om och om igen[i]
Järfälla szinte már nincs is rajta a Stockholm-térképen. Erdős, falusias rész. Nyugodt, tiszta levegőjű. Sok a családi ház. Az egyik iskola udvarán egy hatalmas piros dinoszaurusz mászóka. Beesteledett, mire megérkeztek, lepakoltak, megvacsoráztak. A vacsora után elmentek sétálni. Erdei ösvényeken jártak, finoman permetezett az eső. A szélárnyékos helyeken a füvet hó borította, a tócsák be voltak fagyva. Shahriar a háromméteres hegyi emberről beszélt, a sundsvalli rémről. Vadul fújni kezdett a szél, és sötétedett. Anna a tengert akarta látni. De hirtelen két kötekedő részeg jött szembe az ösvényen, és jobbnak látták visszafordulni. A svéd tenger unalmas Shahriar szerint. Pedig tenger unalmas nem lehet, az képtelenség, gondolta Anna. A hűvös távolságtartást Shahriar törte meg, és hátulról megölelte Annát. Aztán csókolóztak is. Otthon pedig szeretkeztek.
{jcomments on}
