Archív

Gang

gang

Hivatalosan özv. Markosnénak hívják – legalábbis ez van az ajtajára írva –, délelőttönként kéretlenül is az udvart söpri; megkérdezi az idegeneket, hogy kit keresnek; s havonta előre figyelmeztet, hogy amikor jön a díjbeszedő, mindenki írja ki az óra állását az ajtóra, a pénzt akár oda is adhatjuk neki, ő majd lerendezi fillére pontosan. Kemény természetű, ám alapvetően jó szándékú asszony.

Megint arra ébredt, ahogy a házfelügyelő végigcsúsztatja a kukákat a százéves kövezeten, lehuppantja őket három lépcsőfokon, és miután kitolja a műanyag szemetes bödönöket a ház elé, a bejárati ajtó hatalmas dördüléssel becsapódik mögötte. A férfi ekkor kinyitotta a szemét, képzeletében látta maga előtt a házfelügyelő barázdált arcát, világító kék szemét, a szája szélén mindig ott fityegő szotyihéjat, és azt, ahogy megcsóválja a fejét, elsziszeg a fogai között egy káromkodást, majd elhatározza, hogy a következő reggelen, mielőtt nekiindul a kukákkal, kitámasztja a bejárati ajtót. Ám az ígéret mindig ígéret marad, az ajtó a következő reggelen is ugyanolyan dördüléssel csapódik be.

Akár egy varázsütésre, megelevenedett a ház. A férfi az ágyában feküdt, a plafonon húzódó repedést nézte, és hallgatta, ahogy a fölötte lakó öregúr kikászálódik a vele egyidős ágyból, fogja a járókeretet, és lassú, ám annál határozottabb léptekkel elindul a konyha felé. A következő pillanatban szerte a házban mindenfelé nyíltak és csukódtak, csapódtak és zörögtek az ajtók, léptek csattogtak a folyosókon, az udvar kövein, a lépcsőkön, foghegyről odavetett köszönések hangzottak el, kutyák ugattak, emberek káromkodtak.

A férfinak ekkor az jutott eszébe, hogy azt olvasta valahol: a gang jellegzetes pesti képződmény. Igaz, a Duna másik partján, Budán is akad belőle, és talán más városokban is találni hellyel-közzel ilyet, azonban ekkora mennyiségben, ennyire meghatározó módon egyedül itt fordul elő. A gang a pesti ember létezésének egyik legfontosabb helyszíne – nem csupán függőfolyosó, a lakások előtti közlekedőrész, annál sokkal fontosabb: hely, ahol fontos események zajlanak, ahol párbeszédek hangzanak el, viták robbannak ki, barátságok és szerelmek szövődnek, avagy az emberek egy életre szólóan meggyűlölik egymást. A gangon növényeket nevelnek (műanyag kannákban tárolják hozzá a vegyszereket, almásládákban a virágföldet), gyerekbiciklikkel és homokozó lapátokkal akadályozzák a közlekedést, továbbá hatalmas kartondobozokkal (feliratukból látszik, hogy a közeli lakás tulajdonosa milyen típusú hűtőszekrényt, televíziót, mikrohullámú sütőt használ), amelyeket minden nap éktelen káromkodás kíséretében kerülgetnek a lakók. A gang rendszerint koszos, poros: mindenki ott veri le cipőjéről a sarat, a kutyaszart, bizonytalan eredetű, a szélben többtucat kilométert megjárt falevelek zörögnek rajta végig, és a közös képviselővé előlépett házfelügyelő nem győzi fogadni a sok panaszt, amelyekkel a szomszédok a mellettük lakókat igyekeznek minél alaposabban befeketíteni, amiért azok megint nem söprögetettek el a körletükből, és ahonnét most a többiek ajtaja elé zúdul a szemét.

A férfi kibotorkált a konyhába – elképzelte, hogy az alatta lakó, bizonytalan korú házaspár földszinti szoba-konyhás lakásában (ahonnét madzagon az udvarra kiengedve csirkét nevelnek) most ugyanúgy dübörög a mennyezet, ahogy pár perccel korábban az ő első emeleti szoba-konyhás lakásában –, alágyújtott az előző este gondosan bekészített kávénak, kinyitotta az ajtót, és beengedte a reggeli napsütést. A konyhaasztalról elvett egy cigarettát, a gang vasrácsára könyökölt, rágyújtott, hallgatta, amint a harmadikról valaki sétálni viszi a kutyáját. A szerencsétlen állat ugyanazt a műsort csinálta végig minden áldott reggel: miközben gazdája levonszolta a lépcsőn csaholt, vonyított és ugatott, fölverte a ház többi ebét.

– Milyen hangosan ugatnak ezek a kutyák! – szólalt meg a férfi alatt egy reszketeg hang, és anélkül, hogy odanézett volna, a férfi tudta, hogy közvetlen szomszédja, Manyi néni ment le az újságért, de már úton van visszafelé, léptei csoszognak az udvar guanótól tarkított kövezetén.

A férfinak az villant az eszébe, hogy a Jászai Mari tértől a Boráros térig, végig a Körút mentén, beleértve a mellékutcákat és a környező tereket is, valószínűleg minden bérházban él egy Manyi néni. Hivatalosan özv. Markosnénak hívják – legalábbis ez van az ajtajára írva –, délelőttönként kéretlenül is az udvart söpri; megkérdezi az idegeneket, hogy kit keresnek; s havonta előre figyelmeztet, hogy amikor jön a díjbeszedő, mindenki írja ki az óra állását az ajtóra, a pénzt akár oda is adhatjuk neki, ő majd lerendezi fillére pontosan. Kemény természetű, ám alapvetően jó szándékú asszony. A számlákat összeszedi és este takarékossági tanácsok kíséretében adja oda a címzetteknek. Az ajánlott leveleket is ő gyűjti be, úgyhogy előtte nyitott könyv mindenki élete.

– Legalább olyan hangosan ugatnak, ahogy némely vénasszony ugat ebben a házban – csattant rá feleletül egy éles női hang. A harmincas éveibe épp hogy belépett teltkarcsú fiatalasszony a másodikon lakott, és szavaiból csak úgy fortyogott az indulat: – Ahelyett hogy csöndben, ugatás nélkül átvészelnék a hátralévő időt.

Erre a mondatra perdült ki a földszinti szoba-konyhás lakásból a bizonytalan korú asszony, hangja fülsiketítő erővel süvített végig a házon:

– Mit ugatsz te is, fogd már be a szádat, most nagy a pofád, de te se leszel mindig fiatal!

– Nem leszek mindig fiatal – replikázott a teltkarcsú –, de nem is lesz akkora pofám, hogy beleugassak mindenbe, amihez nincs közöm.

– Mi az, hogy nincs közöd – jött rá azonnal teli torokból a válasz –, ebben a házban mindenkinek köze van mindenhez, ezt tudhatnád te is, ha jobban odafigyelnél a dolgokra, és nem a kurválkodással törődnél egész nap…

– Nekem aztán nincs közöm hozzátok, kriptaszökevények – hallatszott a második lépcsőfordulóból –, különben is, ne ugass, mert lemegyek, és mindjárt nem lesz mivel ugatnod.

A párbeszéd hasonló elánnal és módban folytatódott addig, mígnem a teltkarcsú asszony a lakásához ért, és eltűnt az ajtó mögött.

A férfi nagyokat pöfékelve azon tűnődött, hogy a bizonytalan korú asszony vajon mit értett kurválkodás alatt. Manyi néni közben fölért az emeletre, köszönt és azt mondta:

– Szép napunk lesz ma is.

– Szép – ismerte el a férfi, belebámulva Manyi néni mosolyába.

– Micsoda szemét ribanc – sivított a földszintről a bizonytalan korú asszony –, és ráadásul mekkora kurva!

Manyi néni az újsággal legyintett, rendületlenül tovább mosolyogva eltűnt az ajtó mögött.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top