(Fotó: Révai Sára)
Az energia szétárad az Univerzum minden szegletébe, forrása maga a világmindenség. Az élet lüktetését jelenti, őserő, amely nélkül nem létezne semmi. Műszerek nem érzékelik, hiszen az anyagi léthez kevés köze van, és szerencsére arra sincs esély, hogy netán a saját céljaira fölhasználhatná akármelyik nagyhatalom: az Univerzum pozitív gócpont, így energiája csakis építő lehet. Ez az az erő, amellyel le tudnánk győzni a sok földi rosszat, persze miután megtanultuk fölismerni és bánni vele.
Azon tűnődöm, miként lehet a krumplit úgy kisütni, hogy sötétbarna és mégis puha legyen – elég nagy darabok, nálam az lehet a baj, hogy apróra vágom, akkor pedig könnyen megég. Ez se lehet könnyű: a húsba egy egész szál kolbászt beletölteni; alaposan megnézem a tányéromra kitett szeleteket, de egyelőre nem jövök rá a technikára. A párolt káposzta oké, olyat én is tudok. Jó az ebéd, degeszre tömtem magam, noha a desszert még hátravan. A keresztanyám most arról beszél, hogy az energiát a Föld felé a Sarkcsillag, a Vega és a Göncölszekeret alkotó csillagok szűrik meg, magamban összeszámolom: kilenc égitest, mire mindegyiken átmegy, alig marad belőle valami, nem csoda, hogy nem érzékeljük a pozitív erőt. Félbevágok egy uborkát, és iszom még egy korty ásványvizet.
– Szerencse, hogy az asztal sarka lekerekített, az energia hatását ugyanis tompítják a szögletes tárgyak – mondja a keresztanyám, miközben összeszedi az ebéd maradékait. Gyorsan megkérdezem tőle, hogy egyébként ez az elmélet honnan származik. – Kínából – vágja rá habozás nélkül –, a kínaiak már évezredekkel ezelőtt ismerték a kozmikus energiát.
Amint a süteménnyel visszajön, rádöbbenek, hogy az asztal körül pont kilencen vagyunk. Mágikus szám, most akármi megtörténhet.
A keresztanyám meggylepényben verhetetlen, egy egészet a számba tömök, és belelapozok a könyvbe, amit a kezembe nyomott. Ahogy elnézem, még bőven van tanulnivalóm. A kolbásszal való töltést mindenesetre megkérdezem, noha már határozottan érzem, hogy fölsejlett valami.
{jcomments on}
