Az apja ékezet nélkül szerette volna a Richard nevet, így nem lehetett, már a Richárd is gondot okozott („Nem a feudalizmusban vagyunk, kérem!”), az apjának ekkor szerencsére eszébe jutottak a kőszívű ember fiai, ennek hallatán az anyakönyvező bólintott, azután mégis kötötte az ebet a karóhoz, és a Richárdot második keresztnévként engedélyezte.
Így lett belőle Tamási József Richárd, amit ő mindig Tamási József Richardnak ír, s ha bemutatkozik, soha nem felejti el hozzátenni: „A nagy angol király, Oroszlánszívű Richard után”; ugyanis amikor az apja hazatért a bányából, a keresztes hadjáratok történetét olvasgatta lefekvés előtt.
A bányáról manapság inkább az anyja beszél, emlegeti azt is, hogy el kéne menni abba a városba, fölidézni az emlékeket, vagy ha mást nem, legalább fölkeresni a temetőt; Richard olyankor hallgat, régebben még föltette a kérdést: „Anya, miből?”, most már némán megvárja, míg befejezi, az anyja nem beszél sokat, néhány mondat után az emlék benne is megkeseredik; ülnek az ágy szélén, aztán Richard a matrac alól előhúzza a könyvet és az anyja ágyán olvasni kezd – ott szokott olvasni, mert az ő hálójában a többiek vagy kiröhögik, vagy túlságosan hangosak.
Ez az egyetlen könyv, ami az otthoniakból megmaradt, Richard fejből is el tudná mondani, a keresztes hadjáratok történetén belül – természetesen – főképp a nagy menetelés epizódját szereti, amikor Oroszlánszívű Richard végrehajtotta azt a páratlan dolgot, hogy vízi és szárazföldi csapataival egyszerre mérföldeket haladt; csodálatos látvány lehetett: menetel a sereg a tengerparton, lovasok, teherhordók, gyalogosok, s közben a tengerben kibontott vitorlájú hajók kísérik a vonulást, igazán nagyszerű vállalkozás volt, ha másért nem, ezért a merész tettéért az angol király megérdemelte az „oroszlánszívű” melléknevet.
Richard anyja a hályogtól nem látja a betűket, nem tudja elolvasni az újságot sem, amit Richard árul napközben, egy villamosmegállóban kínálja a lapot, kabátján kis műanyag tábla, azon a neve; elsősorban a hölgyek kegyét keresi, szívesen szólít meg a gyalogos-átkelőhely előtt magányos hölgyeket, eléjük tartja az újságot, mutatja a műanyag táblát (hivatalos árus, az újságért kiadott pénz jó helyre megy), mosolyog, soha nem felejt el szép napot kívánni, előzékeny és udvarias, egy-egy hölgyet az úttest túloldalára is átkísér, hogy aztán egy másik hölggyel térjen vissza a járdaszigetre; akkor sem szomorú, ha a megszólított nem vesz újságot, megsimogatja a hölgy karját, azt kérdezi: „Ugye holnap is erre jár? Ugye holnap vesz?”.
A minap Richard kapott egy nagy pofont, bájos, kosztümös hölgy szállt le a villamosról, kora harminc körül, Richard odament hozzá, megsimította a kosztümöt, elébe tartotta a lapot, nem vette észre a hölgy kísérőjét (különben oda se ment volna, párokat nem szokott megszólítani), csak miután megkapta a taslit; a hölgy kísérője magas, jóképű fiatalember volt, Richard felé lendítette az aktatáskáját is („Hülye hómlesz, hova nyúlkálsz?”), ő azonban kitért az újabb ütés elől.
Richard azóta óvatosabb, ezzel persze elszalaszt néhány potenciális vevőt, no de Oroszlánszívű Richard is csak azután szállt csatába, miután meggyőződött: ha a totális győzelem nem is biztos, borítékolható vereség nem fenyegeti; a fiatal hölgyeket még inkább kerüli, azok a fentebb leírt veszélyen túl ráadásul fölöttébb vérmesek, „Anyádat tapizd!” – szokta némelyik mondani, Richardnak olyankor eszébe jut az anyja, aki most a szállóban őrzi az egyetlen könyvet, mely otthonukból megmaradt: a keresztes háborúk történetét, amit Tamási József Richard ma este is olvasni fog.{jcomments on}
