Apa három évvel ezelőtt ősszel fölment az internetre és fönt is maradt. Anya kérlelte meg ütögette a fejét, hogy gyere le, különben nem főzök neked többet zsemlegombócos vadast, de apu annyira beledurálta magát, hogy nem jött le, hanem átköltözött a vendégszobába.
Nem volt mit tenni anyunak, egy délután ő is fölment az internetre és hosszú idő után találkoztak. Először jól elbeszélgettek, megnézték egymás profilját és egész éjszaka cseteltek. Apu a vendégszobából, anyu a hálószobából járt ki a hűtőhöz sörért, és mikor nagy nehezen elkészültem a vajas zsömlével, segítettek belenyomni a pizsamámba a kecsapot.
Egyszer aztán anyu annyira fölbátorodott, hogy randevúra hívta aput egy eldugott kocsmába, ahol megismerkedtek, majd fölmentek egy panzióba szobára. Állati klassz dolgokat éltek át, csókolóztak, simogatták egymást, mindketten megfiatalodtak, és megegyeztek, hogy többé nem hagyják elrontani az életüket.
Ettől kezdve sokat leveleztek, és csak házon kívül találkoztak. Ha véletlenül összefutottak a fürdőszobában vagy a konyhában, udvariasan kikerülték egymást. Mindketten olyan boldogok voltak, hogy megfogadták, majd bolondok lesznek elrontani az életüket házassággal és összeköltözéssel, és gyereket se akarnak többet, mert már az első randin őszintén elmondták egymásnak, hogy van egy gyerekük, de az kibírhatatlan, nevelhetetlen, nem is tudni, honnan szalasztották, fölösleges újabb genetikai kudarcot vállalniuk.
Egy napon aztán, mikor már nagyon egyedül éreztem magam, úgy döntöttem, én is fölköltözök az internetre. Megkerestem az anyukámat és az apukámat, és elmondtam nekik, hogy én vagyok a gyerekük, Norina, de azt válaszolták, az interneten nekik nincs gyerekük, úgyhogy jobb lesz, ha befejezem a fantáziálást, és békén hagyom őket.
Nagyon nehéz időszak következett az életemben, éjszakákon és nappalokon át egyedül bolyongtam a virtuális térben, és nem találtam a helyem. Sok időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy csak akkor lesz megint anyukám és apukám, ha csinálok magamnak egyet, vagyis kettőt.
Mindjárt ki is próbáltam, és bevittem őket egy iskolai tananyagban. Apukám és anyukám derűsen ébredt 1848. március 15-én, és mikor meghallották a bécsi forradalom hírét, a cselekvés mezejére léptek. Apu és anyu aznap reggel a Pilvax kávéházból elindult történelmi útjára. Először végigjárták az egyetemeket, és anyu javaslatára gyújtó hangú beszédeket tartott az apukám.
Csakhogy anyu nagyon praktikus ember lévén arra is rábeszélte aput, hogy foglalják el a Landerer és Heckenast nyomdájának egyik gépét. Apunak tetszett az ötlet, végrehajtotta. Anyu bediktálta a szedőnek a Nemzeti dalt és a tizenkét pontot.
Szerencsére, anyu még a konyhában csomagolt pár szendvicset, amitől új erőre kaptak. A Pilvaxból egy termosz kávét is hoztak magukkal, csak a cukrot felejtették el beletenni.
Nem érdekes, mondta apu, majd kiállt a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, és elszavalta a Nemzeti dalt. Anyu soha életében nem volt ilyen büszke apura, tapsolt és éljenzett, majd szétosztotta a papírbálákat, amire a tizenkét pontot nyomtatták. Apu azt is föl akarta olvasni, de anyu nem engedte, mert valami történt az egérrel, és nem tudtam anyut leokézni.
Aztán visszaléptem kettőt, és ott már sikerült, csak annyit változtattam rajta, hogy anyunak is adtam lehetőséget, és már mondta is. Egy. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
Kettő. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. Három. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. És akkor anyu lefagyott, és kénytelen voltam rányomni egy alt-ctrl-deletet.
Amíg újraindult a gép, kimentem pisilni, és véletlenül rányitottam apura. Ott ült a vécén, és nem értettem, hogy mit csinál. Soha nem láttam még ilyen vörösnek az arcát. Muszály voltam a fürdőkádba guggolni a megnyitott zuhanyrózsával. A lakásban síri csend volt, csak a monitorok vibráltak a szobaajtók üvegén.
A gépem fölállt újra, lehoztam anyut és aput a múzeum elől, és föltoltam őket a pesti városháza elé, ahol anyu bevetette a bájait, apu bemutatta a karizmát, és a városi tanáccsal elfogadtatták a tizenkét pontot, és akkor anyu kiadta a parancsot, hogy úgy küldjék a petíciót Pozsonyba, mint a város követelését.
Apunak akkor nagy ötlete támadt, és megalapította a Közbátorsági Bizottmányt, aminek két kattintás és az alt F7 hét után anyu lett az elnöke. Akkor aztán átvonultak Budára, és anyu azt követelte a Helytartótanácstól, hogy bocsássák szabadon a sajtóvétség miatt fogva tartott apukámat. Meg is lett a szavak eredménye, anyukám nagy diadalmenet élén kísérte Pestre a kiszabadított apukámat, és megegyeztek abban, hogy este a Nemzeti Színházban díszelőadást tartanak, ahol anyu játssza a női, apu pedig a férfi szerepeket.
És akkor hirtelen kiléptem a márciusi ifjak dizájnjából, és belekerültem valami politikai beszélgetésbe, mint mikrofon. Hallottam, hogy apu szentségel a másik szobában, anyu meg kijött a konyhába, és töltött magának egy dupla viszkit. Összeborzolta a hajamat, és azt mondta, régen látott, reméli, jól mennek a dolgok a suliban, mert most egy kicsit el van havazva, és sajnálja, hogy mostanában kevesebbet tud velem foglalkozni, de ha sikerül megoldani a problémákat, mindannyiunknak sokkal könnyebb lesz, és visszatérhetünk a régi kerékvágásba.
Apu kirontott a szobából, és azt kiabálta, hogy ez nem lehet igaz, már meg lehet bolondulni ebben világban, már a virtuális térben sem hagyják békén az embert. Kabátot dobott anyura, hogy induljanak rögvest, fél óra múlva kezdődik a fészbukkos tüntetés, és ő beveri mindenkinek a pofáját, aki piszkálja az internetet.
Mert, és fölemelte a mutatóujját, azt tessék egy életre megjegyezni, hogy az internet evolúciós léptékű találmány, megváltoztatja az emberiséget. Az ősidőkben a fán élt az ember, aztán a házakban, és mostantól a fészbukkon fogja osztani az igét. Belekarolt anyuba, és elrohantak.
Már megint olyan nagy csönd lett, hogy bekapcsoltam a tévét, és néztem, hátha ott meglátom majd anyut és aput a tüntetők között, de minden csatornán régi fekete-fehér állatmeséket közvetítettek. Találtam egy csatornát, ahová ki volt írva a „hírek hamarosan”, de nem kezdték el, mert egy bácsi mondott beszédet arról, hogy évszázadokig kontinentális volt nálunk a nemzeti éghajlat, de ezentúl négy lépésben áttérünk a szubtrópusi éghajlatra, lesz bőven eső, és télen nem kell tüzelőre és kabátra költeni.
Megnéztem az internetet, már csak szisztem errort írt ki, úgyhogy kikapcsoltam, és ledőltem a macim mellé az ágyra.
Sötét volt, nyílt az ajtó, anyuék jöttek haza, nem mozdultam. Maradj az előszobában, ne gyere beljebb, mondta anyu, még összecsöpögteted a padlószőnyeget. Az ajtórésen át láttam, hogy csupa vér az apu inge, és akkora az orra, mint egy duda. Ez az interneten soha nem történhetett volna meg velem, dühöngött apu, és elájult. Befordultam a fal felé, nem akartam tudni, hogy mi lesz ezután. Abban bíztam, hogy mire fölébredek, átkerülök egy másik világba, ahol csak a gyerekeknél lesz érvényes felhasználónév.{jcomments on}
