– Millionen stehen hinter mir – hirtelen ez üti meg a fülem. A férfihang folytatja tovább: – Vagyis: milliók állnak mögöttem. Ezt persze a kommunista történetírók később úgy magyarázták, hogy a nagytőke meg az ilyenek… Ami hülyeség, mert igenis milliós embertömeg állt mögéje. Hihetetlen, mennyire magával tudta ragadni az embereket! Azért ez több mint elgondolkodtató.
Egyetemista forma fiatalember ül mellettünk: rendes öltözék, ápolt külső, csillogó szemek. Rövidke állszakállkáját morzsolgatja, miközben a vele szemben ülő lányhoz beszél.
– S hosszú az a Mein Kampf? – kérdi a lány (szép, szabályos arc, egyenes szálú haj, egyszabású nyári ruha). – Mármint te sokáig olvastad?
– Sokáig, mert alaposan el akartam olvasni, nem csak úgy belenézni. Tudni akartam pontosan, hogy mi ez az egész, amit ennyire tiltanak. Talán két hétig tartott?… Ha érdekel, kölcsönadom.
Hídon megy át a vonat. A kerekek kattogása miatt csak a szájuk mozgását látom. A feleségem enyhén bokán rúg, ne bámuljak olyan feltűnően.
– Azok például – hallom végre megint – teljesen családellenesek. Őrült nagyra akarják kiterjeszteni az egót, mert szerintük az a jó, ha mindenki a saját önző érdekeit tartja a szem előtt, és minden más csak utána jön. Borzalmas.
A fiú mélyen a lány szemébe néz, aki bólogat.
– Nekem nagyon fontos a család – folytatja a fiú. – De nem akármilyen áron. Amilyen nők vannak mostanában! – a fejét csóválja. – A pesti nőket is ezért utálom. Akkora az egójuk! Semmi más nem érdekli őket, csak saját maguk. Lehet, hogy jól néznek ki, nem tagadom, én is utána szoktam fordulni némelyiknek – egyszerre mosolyognak –, de a szép külső nekem nem elég.
Ismét nagyon dübörög a vonat, csüggedten figyelem a szájmozgásukat, semmit nem tudok leolvasni. Pedig a lány is mond valamit. A feleségem megint bokán rúg, ránézek, villámokat szór a tekintete.
– Én csakis vidéki lányt vennék el – kapom el a fiú szavát. – Egy rendes vidéki lányt, aki rendben tartja az otthonunkat, akit nem kell más férfitól féltenem, akinek nincsenek mindenféle dekadens, szélsőségesen liberális gyereknevelési elméletei és így tovább – egy pillanatra elgondolkozik, majd hozzáteszi: – Nyáron, amikor a cimborákkal járjuk az országot, majd szétnézek ilyen téren is.
A lány nem tudja, nem is akarja leplezni mosolyát.
– Én is pesti nő vagyok – jelenti ki. – Engem is utálsz?
– Nem, dehogy! Te a ritka kivételek közé tartozol. Nem csak kívülről, belülről is szép vagy.
A bók hallatán a feleségem is fölkapja a fejét.
– Jó lenne, ha minden pesti nő olyan lenne, mint te – a fiatalember folytatja az udvarlást.
Nem hallgathatjuk tovább, le kell szállnunk. A fülkeajtóból még visszanézek: a fiú nagy lendülettel magyaráz, a lány bólogat. Lekapaszkodom a vonatról, megfordulok és lesegítem a feleségemet.
– Azzal, hogy már évek óta Pesten lakunk – kérdezem a vágányok között –, te is pesti nőnek tartod magad?
A feleségem szemmel láthatóan csodálkozik.
– Ezt hogy érted?
– Jó lenne – mondom –, ha minden pesti nő olyan lenne, mint te.
A feleségem továbbra sem érti. Persze ő nem szokott hallgatózni a vonaton.{jcomments on}
