Lopok magamnak időt, lopni magamnak, ennek a szövegnek, jaj. Állandóan a nyomomban van. Tapad. Odanyomja a fejét, nyomul, tolakodik, mintha befelé, a testembe akarna, vissza oda, ahol nyugalom volt, időtlen, mély nyugalom. Itt, kinn meg állandó a nyüzsgés, alakok, formák, kiszögelések, élek, akadályok… Néha víz. És az jó, végre valami megnyugtatóan, játékosan otthonos. Ha Máté vizet lát, hihetetlen jókedve lesz, mosolyogni kezd neki, mosolyog a víznek, kurjantgat, és azonnal belegázol. Beleveti magát.
Hétvégén biciklis Fertő-parti kirándulás. Mikor már kiégetett minket a nap és a szememet kikezdte a nyíló bodza, javasoltam, menjünk és ússzunk egyet a tóban. Milyen durva név az, hogy Fertő, nem? Honnan jöhet (majd utána nézek). Máté végigáriázza Fertőrákost a kisülésében. Baromi hosszú egy falu ez a Rákos. Le a tóhoz a nádasok közt. Kis bizonytalankodás férfi részről, hogy sült kolbász-e vagy tó. Én tópárti vagyok, hát nehogy már kitekertük eddig, és akkor meg se nézzük, hogy megnézhetjük-e. Úszni, istenem… Be a strandra, Máté szimatolni kezdi a vizet, megváltozik az ária hangneme. Mollban folytatja. Le a ruha, le a pelus, kicsi pólóban indul az apjával a víz felé. Beletotyog a gyerek a fFertőbe. Jó, nem? Aggodalmaskodni nincs miért, 20 fokosnak ítélik a tó vizét. A sekély vízparti motoszkálást rájuk hagyva, belevetem magam a vízbe. Kicsit unheimlich az a langyos, lágy trutyi, amiben gázolok, ezért inkább úszni kezdek a combig érő vízben, majd mélyül az, csak hozzám ne érjen. Mire kijövök, Máté vadul csápol, fröcsköl, simogatja a kavicsokat, kipirult arccal hozza oda, mutatja a két kezében, micsoda kincseket gyűjtött a tófenékről.
Azért egy ilyen kicsi gyerek nem feltétlenül szokott üdvrivalgásban kitörni, ha a hülye szülei vízpartra vágynak. 
Ez meg rohan bele, nem tudom elhúzni, nem lehet elvonni, vissza, bele, ihaj-csuhaj, a víz, az valami varázsos. Lekapom a pólóját, hadd élvezze hót meztelenül, utána bele a röplabda pálya forró homokjába, tapicskol, csurgatja, fújatja a homokot a borzas, tóparti széllel. Nem is igen tudjuk eldönteni, mi vagyunk eszetlenek, hogy egy tizennégy hónapos gyereket ilyeneknek teszünk ki, vagy ő valami csudabogár, aki nem sír, nem nyüszög, nem sivalkodik a vad, nyári körülmények láttán, hanem odaadja magát, élvezi, ficánkol. Lavórban is, ruhástól.
Sok a felsorolás. Ilyen volt, felsorolásszerűen átnyargaltunk a hétvégén. Hazatérés, esti locsolás a kertben. Beleáll a vízsugárba, lamentál, odamegy, megsimogatja a csillogó magyalbokor leveleit. A Bach virárterápia szerint haragvó, dühös embernek fényt hoz a dühébe, most olvasom. Neki viszont sarat a szandáljára. Ezt hoz minden locsolás. Végigcaplat a fellocsolot földeken, rá a virágágyásokra, bele a frissen kibújt fűbe, eltaknyol, beleseggel a fellocsolt földbe, úgy kell lecsutakolni estére.
Naponta többször vívunk közelharcot az estikéim bimbós hajtásaiért. Valamiért úgy véli, az építők ott vannak a legjobb helyen, az estike ágyásban. Aztán az éppen kibújó margaréta és harangláb hajtások körül kezd el kaparászni. És mikor nyerhetek így pár percet magamnak, a könyvemnek, amit olvasnék, már nem is bánom, végülis hulljon a férgese, amelyik hajtás nem bírja az apró ujjak szöszmötölését, az nem is érdemli az életet. Sajátos növényi sorsszemlélet, de az anya is csak ember.
Van például olyan anya, hallottam nemrég a játszótéren, aki ötven perc után felébreszti a gyerekét. Még az oviban is felébresztetem, tette hozzá nem kis büszkeséggel. Irigylem ezeket az anyákat, szolizott, egy-csepp-felesleg-mentes testükön feszül az anyai önérzet, szerintem futógépeznek is a rendszeres kozmetika- és fodrász szessönök mellett, és felébresztetik a gyereküket, hát, különben még annyit sem aludnék, kiáltja vissza a játszótér másik feléről. Na, ez aztán a kiképzés, ingatom elismerően a fejem.
Mondjuk, nem lennék a gyereke, ha fizetnének se. Alszom, érted, épp folyik el a nyálam az édes álomban, és akkor jön az én angyali-édes kondimamim, és szadi módon felébreszt, hogy ő majd aludjon. Anyádat ébreszd, azt!
Ingatom a fejem. De lehet, csak a bicikli ráz, ahogy hazafelé tekerek.
{jcomments on}
