Élek, de hogy kiélném, azt nem mondhatnám. Nem is merném. Te igen?
Beleszorultam. Honnan tudom? Érzem: fáj. Fáj itt is, ott is, de nem csúz. Az időváltozást is érzem. Szoktam kiabálni – de csak magamban – hogy eresszenek ki, eresszenek ki, mert nem férek el bennem. Sem evés, sem ivás nem segít, a fű meg illegális nálunk. Nálatok is. Megszívnám. Hogy élek? Az relatív. Mihez képest? Él az, ami mozog. Él az, ami szaporodik. Él az, ami táplálkozik. Él az, amin táncolok.
Nálunk halálbutiknak hívják a muzulmán rítus szerint árusító boltokat. Bevándorlóbolt. Mondhatnátok, a bevándorlókra halál vár. Jogos. Éles. Életveszélyes. Mint a vipera, ami tegnap besiklott az ismerősömék konyhájába. Rohant haza az ismerősöm, hogy agyonüsse, de akkorra már a dög olyan bűzfelhőt nyomott szét az egész konyhában, hogy okádni lehetett. Azt mondja az ismerősöm, nyomatékosan figyelmeztette a viperát, hogy hagyja el a helyiséget. De lehet, nem kellett volna, mert erősíteni kell a viperafajt, nehogy belterjes legyen. A hazai (svéd) farkasállományt és a rókákban újonnan felbukkanó galandféreg (Echinococcus multilocularis) állományát is meg kell védeni, ahogy a homoszexuálisokat és a bevándorlókat is. Már-már nem is a belterjességtől, hanem a kihalástól.
Persze, az ismerősöm paraszt. Bárányai vannak, amit meg-megtizedel a farkas, akár belterjes, akár finn-orosz vérrel frissített. Neki a bárányok szempontjából kell a farkasokat megítélni. Nekem meg itt élni.
A vipera (Vipera berus) Svédországban védett állat!
{jcomments on}
