Nézzed már a felhőket! Ezek mindig ilyen gyorsan mennek? – kérdezte anyám, amikor először volt nálunk, Nyugat-Svédországban. Nekem fel se tűnt eddig.
Nekem fel se tűnt eddig, hogy az időjárás mennyire változékony. Reggel még hét ágra süt a nap, igaz, hideg szél fúj az Északi-tenger felől. Szépen kiteregetek, mert az erős napsütésben és szélben szárad a legjobban a ruha. Aztán a széllökések nagymértékben erősödni kezdenek, gyorsan viharossá válnak, és beborul. Arra sincs időm, hogy bekapkodjam a ruhát, és máris esik az apró szemű eső, ami olyanná teszi a levegőt, hogy az ember hirtelen még belül is érzi, hogy milyen hideg és nyirkos mindene.
Emlékszem, anyám egy nap ötször ázott meg kerítésfestés közben, pedig mondtam neki, hogy egyáltalán nem garancia a jó időre, ha reggel nem lát felhőt az égen. És a felhők jöttek is, mentek is, olyan gyorsan, hogy a nézésükbe beleszédült az ember. Ő ahhoz szokott, hogy valahol az ég alján gyülekezni kezdenek, s a vihar csak lassan vonul át, s van még idő beszedni a kint lévő dolgokat: ruhát, széket, napernyőt. Szépen, komótosan.
Az egyik nyáron itt volt az egész rokonság. Gondolták, ha nyáron jönnek, nem kell annyi ruhát csomagolni. Június vége volt. Fújt a szél, az, amelyik olyan, mint a hosszú tű, ami a csontokig beszúr. Könyörtelenül esett, és átnedvesedtek a vékony lenvászon nadrágok, a selyemblúzok és a nejlonharisnyák. Gyorsan kaptak kölcsön dzsekit, anorákot, sapkát, pamutharisnyát és gumicsizmát. Hiába szomorkodtak, hogy nem lehet kirándulni, megnézni a nevezetességeket vagy hajókázni. Vacogtak.
Vannak jó ruhák, mondom, s ha fáznak, be lehet gyújtani a kandallóba. Van is egy olyan svéd közmondás, hogy rossz idő nincs, csak rossz ruházat. De csak néztek.
Anyámmal sokszor veszekedtem, hogy ne álljon kint a szakadó esőben. Meg azon is, hogy a kimosott ruhákat tegyük bele a szárítógépbe. Nem, nem, ő tudja, hogy kell kiteregetni, megszárad az hamar a napon, minek az áramot pocsékolni, minek az urizálás. Hallgathattam. De a ruha nem száradt meg két nap alatt sem. A levegő páratartalma folyamatosan magas a tenger és a gyakori esőzés miatt. A régi, alföldi berögződéseivel anyámnak is szembesülnie kellett. Csak csóválta a fejét. De hát hogy csinálták a régiek, itt Svédországban? Azoknak nem volt szárítógépük!
A régi világban nem volt szárítógép, de volt mosókonyha, ahol a vizet tűzön melegítették, és a melegben megszáradtak a ruhák. Mosókonyha most is van, szinte minden házban. Nálunk az alagsorban, a kazánház mellett. Ott van a mosógép, a szárítógép, a kifeszített ruhaszárító kötél. A bérházak alagsorában is – a központi fűtést elosztó hely, az elektromos főkapcsolók, a főcsap és az óvóhely mellett – ott a mosókonyha, sok esetben egy külön szárítószobával. A helyiséghez a lépcsőházban lakóknak és a karbantartónak van kulcsa. A mosókonyhában legalább két nagy teljesítményű mosógép áll – az egész heti szennyes belefér! A hatalmas centrifugán kívül egy vagy két szárítógép, attól függően, hogy van-e külön helyiség a szárításra. A szárítóhelyiség nem más, mint egy nagy üres szoba, ahol csak szárítókötelek és egy nagy meleg levegőt fújó ventilátor van. Itt szépen ki lehet teregetni.
A mosókonyhát időbeosztás alapján használhatja bárki, aki a lépcsőházban lakik. Mindenki maga után takarít, elpakol, felmos, ha kell. A gépeket a karbantartó javítja, a közös költségből jut rá. A mosókonyha egyfajta közösségi találkozóhely: még ha az ember nem is biztos, hogy összefut a szomszéddal, gyakran láthatja a gatyáit száradni a kötélen.
Anyám ezt soha nem értené meg. Túl indiszkrét számára egy közös mosókonyha.
Vagy teszem azt a szauna, ahol fürdőruha nélkül ül az ember többedmagával. Először én sem hittem a szememnek. A forró kövekről felsistergő gőzben dinnyényi csöcsök lógtak, szeplős seggek vigyorogtak, fazonra borotvált tinikkel és ránckollekciókkal egy sorban. Egyedül csak rajtam volt fürdőruha. Bele is pirultam. Ennyi meztelen nőt még sose láttam egy helyen! Nem ebben nőttem fel. Anyám mindig a diszkréten elfüggönyözött fürdőszobában zuhanyozott. Apám egyszer festett róla egy háttal álló aktot, de anyám rásziszegett: azt azonnal tüntesd el!
Vagy az óvóhely. A svédek komolyan vették a hidegháborút is. Mindenhol jól láthatóan megjelölt óvóhelyeket lehet látni, sokszor a mosókonyha mellett az alagsorban. Az a közös a mosókonyhában, a szaunában és az óvóhelyben, hogy mindhárom helyen jól lehet ismerkedni, teljesen demokratikusan, és mind a három helyen az a figyelmeztetés áll az ajtón: Tessék bezárni!
Nálunk nem illik elégedetlennek lenni az időjárással kapcsolatban. Ez van, ezt kell szeretni. Az óceáni időjárás velejárója az eső meg a szél meg a változékonyság. A környék rákhalászai minden időben kihajóznak. Igaz, kemény legények, komorak, arcuk cserzett és nehéz velük barátkozni. Különösen az idegenekkel és a külföldiekkel távolságtartóak. Meg vannak győződve, hogy lehetetlen egy kívülállónak megérteni a bohusläniek[1] életét.
{jcomments on}
