Archív

Kié nagyobb?

penis_ww

Némi megdöbbenéssel vettem észre, hogy kedvenc szerbiai honlapom, az e-novine arról cikkezett, hogy kié nagyobb.

Országonként, avagy nemzetállamokként. Ugyan igaz, hogy felettébb liberális, hovatovább ironikus és cinikus cikkek jelennek itt meg, sőt, ilyen-olyan fotósorozatok, az, hogy kié nagyobb, utoljára akkor tűnt lényeges, amikor mi, szerencsétlenek, nyolcadikos fiúk az iskolakiránduláson Dubrovnikban üvegeztünk, még a boldog békeidőkben. Persze, később is fontos a méret, de mint tudjuk, nem ezen múlik minden.

Aztán mégis beláttam, hogy a 21. században mégis jónéhány releváns kérdés tehető fel e témakörben is, pláne a nemzetépítés ürügyén. Ha már Bibó István a kisállamok nyomorúsága kapcsán nem tért ki a kérdésre, most az e-novine nyomában megtesszük, röviden elmélázva azon, mi következik abból – azon kívül, hogy semmi –, hogy kié nagyobb.

Az e-novine-ben ugyanis azon örvendeztek, hogy a http://www.targetmap.com/viewer.aspx?q=1&reportId=3073 országonkénti falloszmérője szerint a szerbeké nagyobb (14,87 cm), mint a horvátoké (14,77 cm), továbbá a térképről az is leolvasható, hogy itt bizony a függetlenségét kikiáltó Koszovó még Szerbia integráns része.

Ám a szerb öröm kapcsán már eleve pár kérdést tehetünk fel. Hisz ha a koszovóiakat ide számították, felmerül a kérdés, az albánoké mekkora? A szerbek örömére az albániaiké még kisebb, mint a horvátoké (14,73 cm). Ám a gondos térképolvasó és statisztikaiadat-böngésző azt is észreveszi rögtön, hogy Európában bizony a magyarok az elsők. Sőt, ha öt részre osztjuk nagyság szerint a világ országait, Magyarország Európából egyedül szerepel az első kategóriában, olyanokkal, mint a legnagyobb farkúakkal megáldott szudániak, ghánaiak, bolíviaiak, kolumbiaiak, venezuelaiak. Sőt, Afrikát és Dél-Amerikát leszámítva a magyarok uralják a terepet… Szép eredmény! Persze az egy másik kérdés, ki hol miféle módszerrel méricskélt. Különösen feltűnő, hogy a világelső országok, khmm, kissé fura országok, olyasmiről híresek, mint a polgárháborúk, a diktátorok, a drog és a furcsa eszmék. S míg egyes országoknál feltüntették az adatszolgáltatót, például hogy ez valamiféle helyi, nemzeti egészségügyi szervezet, ezeknél nem találunk semmit. Jó okunk van hát feltételezni, hogy a dolog bemondásra ment. Igaz, ez az is jelzi, hogy ha a magyaroknak nem is a legnagyobb, a szájuk bizonyosan az. Dicsekedni, azt tudunk.

De ki is a magyar? Kit hova számítsunk? Hisz a dolog mégiscsak attól függ lényegében, hogy mely rasszhoz, etnikumokhoz tartozunk, nem pedig attól, hová születtünk. Így a szerbek figyelmét fel kell hívni arra, hogy Szerbiában az igen nagy izével bíró magyarok is élnek, akik fölfelé torzítják a szerbek átlagát.

Az aktuális világtendenciák pedig arra mutatnak, hogy keverednek a népek, de legalábbis az állampolgárság kérdése ma már más, a nemzetállamok átalakulnak. Magam is másfél hónapja vagyok magyar állampolgár – engem ugyan hova számolnak, a szerbekhez vagy a magyarokhoz? Vagyis mi van a kettős állampolgárokkal? A bevándorlókkal? A menekültekkel, akik letelepednek? Egyes nyugat-európai országokban már 10 százalék felett a bevándoroltak aránya, Magyarországon viszont még csak úgy 2 százalék körüli (mert az idegen szép, de maradjon otthon). Bosznia-Hercegovinát meg egyenesen három nemzet alkotja, igaz, az egész állam szétesett. Az angolok, wales-iek, skótok és észak-írek pedig már bizonyára tiltakoztak is a térképkészítőknél, hogy egybemossák őket. Mert a Small Is Beautiful frázis csak a posztmodernben volt érvényes, és hol van az már! A különbség a lényeg, meg a versenyszellem.

Csak hát valahogy isten tudja, tényleg oly fontos kérdés ez, hogy térképet gyártsanak róla bizonytalan adatok nyomán? Én csak azon csodálkozom, hogy bulvárlapjaink nem csaptak le a témára (vagy igen, csak hát nem követem ezeket). Hisz mégiscsak egy komoly honlapon találjuk mindezt. Ahol például a mikrofinanszírozás profitabilitásáról is közölnek térképet. De tőlem ne kérdezzék, az meg mi.

Mert nem akkora az én – agyam. Egyébként akad egy másik térkép is, az IQ és a pénisz nagysága közti összefüggésről. Ha jól látom, nincs különösebb, szignifikáns összefüggés. Bár egyes nemzetek esetében mintha fordított lenne az összefüggés.

Kivéve minket, magyarokat, hisz az IQ tekintetében is a legjobbak közt vagyunk. Nekünk mindenünk nagy.

Kivéve az országot, egyesek nagy bánatára, akik Nagy-Magyarországot akarnak, minden áron. Pedig hát így is elférünk. És mennyi mindenünk nagy, amiért bizonyára sokan irigykednek is ránk.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top