Még jó, hogy csak arról lehet írni egy babablogban, amiről lehet. Mert ha arról is lehetne, amiről nem lehet, nagy bajban volnék. Kénytelen lennék azzal is foglalkozni. Már úgy értem, amivel nem lehet. Mikor így is aaaannyi a baj…
Miközben következetesen törekszem a következetességre, már útközben, még meg se indult bennem igazán a következetességre való átkos törekvés, mondom, már útközben, érzem, hogy hajaj, de kevés ez. Mennyire kevéssé lehet az ember következetes. Én. Ha jól megforgatom a dolgot a számban, a nyelvemen, következetesnek lenni annyit jelent, mint olyan cselekvésformákat választani, melyeknek mindig ugyanaz a következményük. Vagy legalábbis hasonló, hogy nagyot ne mondjak. Vagy legalábbis. Vagy nem? Még szerencse, hogy vajmi kevéssé tud az ember következetes lenni.
Nem csodálhatnám például a hisztinek és a makacsságnak miriád megjelenési formáját a fiamban. (Úgy csodáld, hogy ne vegye észre. Ezt mondjuk, lehet következetesen csinálni. A titkolt csodálatot.) Ha viszont sikerülne az emberi léptéken felül következetesnek lennem, elmehetnék idomárnak. Egy idomár, az mi mindent tud a következetességről, istenkém, belegondolni is elképesztő. Sémák, algoritmusok, feltételes reflexek, kikapcs, bekapcs. A világ kissé szűkre szabott, de pontosan kiismerhető. Cipzárvilág, egyik fele pontosan illeszkedik a másikkal. Magadra húzhatod, véd a széltől. Is.
És akkor mit csinálsz, hm? Lekaratézod? Kicsit úgy ráengeded altató anyai karodat teljes súlyával? Lószart se ér, kivackolódik alóla. Rácsapsz a fenekére? Azonnal felháborodottan, könnymentes üvöltésben tör ki, és ha eddig két fényévre voltatok, immár több millió fényévre vagytok az elalvástól. Veszed a meséskönyvet, és a legmonotonabb hangfekvéseden felolvasol, hátha elzsongítja a szöveg? Ellentmondást nem tűrően rácsukja a könyv fedelét a kezedre. De nagyon rácsukja. Nyomatékosan. Kicsit még úgy rá is fekszik. Az anyád mindenit, te büdös kölök!
Eszembe jut, hogy a soproni kórház gyerekambulanciáján ki van írva, hogy megrázni a gyereket, SOHA! Vagy valami hasonló. Először úgy olvastam, hogy magázni. Annyira meg szerettem volna időről-időre rázni, hogy levédtem magam a tiltástól. Gyereket nem magázunk, világos,
Következetesen adj, mondjuk, időt a gyerekednek, milyen szép gondolat. Költői is, meg empatikus is, meg minden. Csak épp az embernek, ha anya, vannak személyiségi micsodái is, jogai, meg intimszférája, meg önmagája, és akkor ezeket hova rakja, ha mind adja az időt, adja, és aztán már ott ül fáradtan, kifosztottan és erre a mindenére maradt úgy uszkve fél órája szabadon. Ami ugye, semmire se jó. Csak erre a belátásra.
{jcomments on}