Archív

Pár zsák időt

felnez_marc28

 

Még jó, hogy csak arról lehet írni egy babablogban, amiről lehet. Mert ha arról is lehetne, amiről nem lehet, nagy bajban volnék. Kénytelen lennék azzal is foglalkozni. Már úgy értem, amivel nem lehet. Mikor így is aaaannyi a baj…

 

Miközben következetesen törekszem a következetességre, már útközben, még meg se indult bennem igazán a következetességre való átkos törekvés, mondom, már útközben, érzem, hogy hajaj, de kevés ez. Mennyire kevéssé lehet az ember következetes. Én. Ha jól megforgatom a dolgot a számban, a nyelvemen, következetesnek lenni annyit jelent, mint olyan cselekvésformákat választani, melyeknek mindig ugyanaz a következményük. Vagy legalábbis hasonló, hogy nagyot ne mondjak. Vagy legalábbis. Vagy nem? Még szerencse, hogy vajmi kevéssé tud az ember következetes lenni.

 

Nem csodálhatnám például a hisztinek és a makacsságnak miriád megjelenési formáját a fiamban. (Úgy csodáld, hogy ne vegye észre. Ezt mondjuk, lehet következetesen csinálni. A titkolt csodálatot.) Ha viszont sikerülne az emberi léptéken felül következetesnek lennem, elmehetnék idomárnak. Egy idomár, az mi mindent tud a következetességről, istenkém, belegondolni is elképesztő. Sémák, algoritmusok, feltételes reflexek, kikapcs, bekapcs. A világ kissé szűkre szabott, de pontosan kiismerhető. Cipzárvilág, egyik fele pontosan illeszkedik a másikkal. Magadra húzhatod, véd a széltől. Is.

 

mosoly_marc28Itt meg semmi sem kiismerhető. Mert ha tegnap este nyugodtan elaludt cicizés után, ma biztos vigyorogva fog felpattanni, és hujjogatva, nógatva bökdös a fejével, hogy vigyorogj te is. De egy altató anyuka, ugyebár, elvből nem vigyorog. Akkor sem, ha szakad meg belül a röhögéstől. Akkor sem, ha kínjában. Feküdj le szépen, kisfiam, álmos vagy. Hátha talán a szómágia véghez viszi, amire az altató anyuka képtelen volt, és tényleg hirtelen álmos lesz, mintegy varázsütésre leragadnak a pillái, belátja ezt, lefekszik és pillanatokon belül csendes, mély lélegzéssel átadja magát az olyannyira várt álomnak. Mármint az általam olyannyira vártnak. Mert ő, mondom, magasról vigyorog az egészre.

 

És akkor mit csinálsz, hm? Lekaratézod? Kicsit úgy ráengeded altató anyai karodat teljes súlyával? Lószart se ér, kivackolódik alóla. Rácsapsz a fenekére? Azonnal felháborodottan, könnymentes üvöltésben tör ki, és ha eddig két fényévre voltatok, immár több millió fényévre vagytok az elalvástól. Veszed a meséskönyvet, és a legmonotonabb hangfekvéseden felolvasol, hátha elzsongítja a szöveg? Ellentmondást nem tűrően rácsukja a könyv fedelét a kezedre. De nagyon rácsukja. Nyomatékosan. Kicsit még úgy rá is fekszik. Az anyád mindenit, te büdös kölök!

 

Eszembe jut, hogy a soproni kórház gyerekambulanciáján ki van írva, hogy megrázni a gyereket, SOHA! Vagy valami hasonló. Először úgy olvastam, hogy magázni. Annyira meg szerettem volna időről-időre rázni, hogy levédtem magam a tiltástól. Gyereket nem magázunk, világos, almi_marc28anyuka? Időt adunk neki. Például. Ez be szokott jönni. Csak mondjuk, kell lennie valahol több zsák időpótléknak, amiből időt tudok neki adni. Ősszel, mondjuk, a baracklekvárral együtt elteszel jó pár zsák időt is, legyen aztán honnan adni. Mert akkor előbb-utóbb tényleg laposakat kezd pislogni, és mikor már a jófene se kívánja altatni, szépen odakucorodik mellém, és magától (SIC!!!) elalszik.

 

Következetesen adj, mondjuk, időt a gyerekednek, milyen szép gondolat. Költői is, meg empatikus is, meg minden. Csak épp az embernek, ha anya, vannak személyiségi micsodái is, jogai, meg intimszférája, meg önmagája, és akkor ezeket hova rakja, ha mind adja az időt, adja, és aztán már ott ül fáradtan, kifosztottan és erre a mindenére maradt úgy uszkve fél órája szabadon. Ami ugye, semmire se jó. Csak erre a belátásra.

 

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top