A könyvek is olyanok, mint az emberek. Addig élnek, amíg emlékeznek rájuk. Györe Balázs ősszel megjelent Hová mész, Budapest? című könyve megfordult néhány koponyában és gondolatban, készültek róla elemző bírálatok, és a könyvből megidézett két tárcanovella után interjút is olvashatnak a szerzővel.
Nem sírnak a lányok
– Nem olyan látványos. Meg is mozgat és el is lazít. Te hol dolgozol?
– Büfében. Nem érzed rajtam a kaja szagot?
– Nem öltözöl át?
– Minél előbb haza. Még öltözködjek is? Hű de nagy a szőr a karomon.
– Leszeded?
– Legyantázom… Téged hogy is hívnak?
– Terinek.
– Akkor jól tudtam… Rákos meleg van. Az a halálom, amikor retkes vagyok… Szombaton fölrakatok műkörmöket.
– És bírsz vele majd dolgozni?
– Persze… Most leszek harmadikos. Megyek ki Németországba. Megnyertem egy pályázatot. Nekem ez bőven elég. Csak tudjak egyszerre dolgozni és tanulni. Ez van… Sokat dumálok? Megmondom az őszintét. A Dávid nagyobb testvére tetszik. Hogy is hívják? Gyurika. Nem voltam bele szerelmes. Engem nem érdekel. Ne hozzanak hírbe a Dáviddal, meg a Kormos Rolanddal.
– Pedig az a legszebb.
– Imádom. De én úgy nézek rá, mint egy testvérre… De álmos vagyok. Roland, Csucsu, Toty. Hány óra? Én nem érzem magam szép lánynak. Sokan mondják, hogy az vagyok.
– Nem azt kell nézni. Rendesnek kell lenni.
– Berúgnak, aztán öt perc múlva csinálják a bokorban… Szívja az, akinek fizetnek, meg aki szereti… Baj, hogy sokat beszélek? A Döm is szép. Róla elhíresztelték, hogy kurva. Nem érdekel? A Csucsu tetszett.
– A Gyurika tudta?
– Fogalmam sincs. Utólag derült ki. Annyira tetszett nekem, hogy a rádióban küldtem neki számot… Anyunak az a fontos, hogy ne úgy kezeljenek, mint egy kurvát.
– Hány éves vagy?
– Tizenhét leszek. Inkább fölguggolok, mert nem bírok már így ülni. Beizzad a lábam… Most dönti el, hogy essen, vagy mit csináljon.
– Enyhén szólva, nyomott idő van. Utálom ezt a szaros buszt.
– Jaj, a mamám kinyír. Le kell szállnom. Szia, legyél jó.
„Délutáni hajós”
Félrebillent fejjel alszik egy férfi a Rege sörözőben. Asztalán hosszúlépés. Legyek. Bágyadt szombat délután van. A közeli játszótéren egy fiú és egy lány ül egymással szemben a mérleghintán, feketében, de nem hintáznak, csak nézik egymást mozdulatlanul. A homokozó üres. Egy kisfiú vízipisztolyt fog éppen a mamájára, aki tanácstalanul ácsorog. Hóna alatt egy labda.
Egymást váltó feliratok: üveges, kisállatok kegyeleti hamvasztása, másolópapír legolcsóbban. Arany majomnak hívnak egy kínai üzletet.
Három asszony három kutyával. Éppen azt beszélik meg, hogy este összejönnek egyikőjüknél, majd pityókásan újra lehozzák a kutyákat az utcára.
„Hogy vagy?” – kérdezi egy férfi a szembe jövőt. „Háát… jobban lennék, ha ez a táska üveggel lenne tele” – hangzik a válasz.
Virágot szórnak a koszorúslányok az új házasok lába elé a Bazilika lépcsőjén. Háromnegyedet üt az óra. Fekete limuzin, unatkozó sofőrrel. Gratulációk, puszik. Turisták fényképezik az épületet. Messze mennek, egészen a Sas utcáig, hogy a két torony is ráférjen a képre. Elvonul a násznép. Becsukják a Bazilika főbejáratát. Le kell fényképeznem egy japán házaspárt, mert megkérnek rá. Egy pillanatra én is világjárónak érzem magam a városomban. A japánok mosolyognak, bólogatnak és hajlonganak. Örülnek. Irigylem őket? Megszólal a harang. Mindenki készít fényképet, nincs kivétel, aki itt van a téren.
Egy lány ül az állandóan nyitva tartó szolárium lépcsőjén, és vaskos könyvet olvas.
Gulyás János novelláiban vannak ehhez hasonló tikkadt városi délutánok. Szerettem az írásait. Megvan mindegyik kötete. „Mire lehet gondolni ilyen késő nyárvégi délután, három órakor, udvarra nyíló ablakba könyökölve?” Benn rekedtem a városban, mert furcsamód, felszökött a lázam a forróságban, és a falaktól remélek menedéket, mintha egy biztonságos erődben lennék.
„Neked mindegy, hogy hova megyünk, nem?” – kérdezi egy fiú egy másiktól. „Mindegy” – feleli. „Csak basszál be, aztán támolyogjál.” „Igen.”
Egy nő ül a járdán a Margitszigeten, magába roskadva, lehajtott fejjel. Mellette „rum aromával ízesített szeszesital”. Piroslik még egy kis folyadék az üveg alján. Amikor elhaladok a nő előtt, váratlanul felemelkedik a földről, és lehúzza tréningnadrágját. Pucér fenekét mutatja hosszú ideig a járókelőknek: ürít.
Egy férfi megnyálazza a kisujját, majd kitöröl vele valamit a szeméből. Az aluszékony, fáradt, lassú és lagymatag városi délután kitörölhetetlen.
Kritika az Élet és Irodalomban
Kritika a Múlt és Jövőben (ez on-line nem hozzáférhető)
