Megint nehezen aludtak el. A nagyobbik nem érte be két mesével, némi veszekedés árán kihisztizte magának a harmadikat. A kisebbik nagyon fáradt volt, ám amíg a testvére perelt, addig ő sem csukta le a szemét. Utána viszont átesett a holtponton – a nagyobbik már szuszogott, ő azonban csak dobálta az ágyon ide-oda magát. Eszter hol magához szorította, hol elengedte, és a fejét, meg a hátát simogatta. Meleg volt, a lehúzott redőnyök mögött is. A kinti hőség ellenállhatatlanul áramlott a szobába, s Eszter érezte, hogy izzad.
Dühös lett. Fárasztotta a gyerekkel való perpatvar, a hosszas alkudozás, és nagyon zavarta, hogy miközben magához szorítva igyekszik elaltatni őket, a hátán, de egész testén is patakokban folyik a víz, eláztatja vékony felsőjét, a tetejében pedig mintha hozzáragasztaná a két kicsit. Ez volt a legrosszabb. Amikor már szabadulni akart volna tőlük, szerette volna, ha mindketten alszanak, és neki eljön az a délutáni egy-két óra, amit több-kevesebb nyugalomban tölthet el, a két gyerek testük minden melegével és az ő izzadtságával szinte odaragadt hozzá.
Végre csak föl tudott kelni a csikorgó ágyról. A parketta úgy recsegett a léptei alatt, mintha villámok pattognának vihar közben, és persze odakünn éppen akkor kezdett el dübörögni a légkalapács, amikor Eszter kinyitotta a hálószoba ajtaját, hogy átmenjen a nappaliba. Megint mérges lett, ezúttal a nappaliban nyitva maradt ablak miatt – ideges riadalommal figyelte a két kicsit, miközben nem tudta eldönteni, melyik a jobb: ha gyorsan becsukja az ajtót, kockáztatva a nyikorgást és a becsapódást, vagy ha lassan hajtja be, s ezalatt a hálószobát is betölti a légkalapács dübörgése. Végül az ajtó becsukódott anélkül, hogy valamelyik gyerek fölsírt volna, és Eszter valamelyest megkönnyebbülve lépett be a nappaliba, azon tűnődve, hogy melyiket válassza: leüljön a kanapéra a könyve mellé (persze, azt előbb meg kell keresni, ki tudja, ezek az ördögök hová hányták el a dohányzóasztalról, ahol legutóbb látta), vagy menjen föl az internetre, esetleg egyszerűen kapcsolgassa a tévét.
Mielőtt azonban döntött volna, mindenképpen be akarta csukni az ablakot, nem feledkezvén meg a kifelé irányuló szigorú és dühös pillantásokról, amelyekkel jelezni kívánta (leginkább csak önmagának) elégedetlenségét a szemben lévő építkezésen zajló építkezés hetek óta elviselhetetlen zaja miatt. Már kora hajnalban rendre az anyagszállító teherautók érkezésére, a légfékre és a motor berregésére ébredtek, utána egész nap ment a folyamatos dübörgés, majd éjszakánként a félkész épületet őrző biztonságiak beszélgettek röhögve az ablak alatt. Eszter mindig is azt gondolta: neki kötélből vannak az idegei, most azonban úgy érezte, hogy egy hajszál választja el attól, hogy elpattanjanak.
Aztán amint kinézett az ablakon, hirtelen elfelejtett mindent.
A falakon és az állványokon félmeztelen testű, vagy olykor csak egyetlen rövidnadrágra vetkőzött, többségében fiatal férfiak nyüzsögtek. Izmosak voltak, és napbarnítottak. A rekkenő hőségben állt a levegő, árnyék alig, szállt a por, keményen kellett dolgozni, ők azonban mégis jókedvűen nevetgéltek, tréfálkoztak egymással. Eszter egyszeriben azon kapta magát, hogy hiába várja a könyv, a tévé, az internet, ő percek óta áll az ablaknál, és nézi, bámulja ezeket a sürgő-forgó, erős, tettrekész fiatalembereket. Szégyellte magát érte, ám különös, bizsergető érzések lepték el. Óhatatlanul a férje jutott eszébe, ahogy félig lehunyt szemmel, üres arccal, nagy pocakjával a fotelban szétfolyva szopogatja esti sörét. Azon pedig el is pirult, amikor az egyik munkás észrevette őt, és kalapáccsal a kezében, kicsit meghajolva köszönt neki. A többiek is az ablak felé néztek. Néhányan füttyögni kezdtek, mások integettek, csókokat hánytak, de olyan is akadt, aki az izmait megfeszítve pózokba vágta magát – akár valami testépítő versenyen.
Eszter vöröslő arccal jött el az ablaktól. Szíve szaporán vert, megint megizzadt, testén mintha hangyák járkáltak volna föl s alá. Végignézett magán, a kopottas, kimoshatatlan foltok tarkította, helyenként teljesen elvékonyodott felsőjén, a kínai boltban vásárolt, már színét vesztett kempingnadrágján, töredezett gumipapucsán, majd leült a számítógép elé. De még beletelt jó néhány percbe, mikorra elindította a rendszert.
Késő este, amikor a gyerekeket nagy nehezen sikerült újra álomba ringatni, a férje nem értette Eszter látszólag hirtelen jött szenvedélyét. A nő viszont közben arra gondolt, hogy holnap megint nézelődni fog egy kicsit. Legföljebb beáll a függöny mögé, hogy ne lássák, és hogy ne zavarja semmi az élményben. Ennyi jár neki is.{jcomments on}
