Ebben a faluban csak nők éltek

sylvan-grove

Furcsa hírek a XX. századból magyar sajtócikkek alapján – 1928 – A képen: Amikor még férfiak is éltek Sylvan Grove-ban, és bankot akartak rabolni

július, Görögország – Hatszáz görög származású amerikai férfi érkezett Athénba, hogy az előzetesen fényképes levelezésben kiválasztott görög nőket feleségül vegyék, és visszautazzanak velük Amerikába. Merthogy az amerikai nők nem olyan háziasak, mint a görögök, és folyton kelletik magukat az egyre rövidülő szoknyákban. Persze, az sem kizárt, fordult meg az egyik görög fejében, Amerika olyan hely, ahol a görög nők is megbolondulnak.

július, Lengyelország – Teherautó érkezett egy Łódź-i kereskedő boltja elé, a sofőr kiszállt, és megkérte a boltost, írja alá a szállítólevelet, és vegye át a bádogládában található hullát. A boltos belesápadt, majd rendőrök jelenlétében fölnyitotta a ládát, amelyben egy kedves rokona hevert élettelenül. Kezében egy kérvény, melyben e címre kérte szállítani földi maradványait.

július, Spanyolország – A madridi Apolló Színház egy testileg csúnya, nyomorék emberről írt tragédiát adott elő. A darab csábította a nézőket, de a századik előadásnál már elkelt egy kis reklám. A bejáratnál a zsűri ingyen belépést biztosított a megfelelően csúnya férfiaknak, így a látogatóknak már a nézőtéren is volt min csemegézniük. Csúnya nők is szerettek volna ingyenes belépőt, de a színház igazgatója kijelentette, hogy egy nő soha nem lehet annyira csúnya, hogy hiányozzék belőle minden szépség.

augusztus, Jáva – Samarang kihalt utcáján forró délidőben hajtotta nagy terhű lovaskocsiját egy jávai bennszülött. A rendőr a sarokról figyelte, majd mikor közelébe ért, ráförmedt. Hé, te, bele fog pusztulni a ló! A jávai megállította a lovat, kifogta a kocsiból, hátul a dereglyéhez kötötte, majd a lőcsbe kapaszkodva maga húzta tovább a rakományt.

augusztus, USA – A Crooksville-i éjszakában egyszer csak megszólalt egy rádióadó, amely néhány nap leforgása alatt akkora kavarodást keltett a kisváros életében, hogy a rendőrség nagy erőkkel indult a megsemmisítésére. A rádió a helyi botrányok kimeríthetetlen forrása volt. Ki kivel csalta a férjét, feleségét, ki hol és miért rúgott be, hol találhatók a titkos borraktárak, etc. A kisváros rendőrsége csődöt mondott, a lakosok pedig a teljes igazság tudatában gyakorlatilag megsemmisítették kapcsolataikat.

augusztus, Anglia – Fiatal férfi vállalt munkát a londoni halpiacon, ahol az első napokban a fortélyokat leste el. A halpiac sikátoraiban targoncákkal közlekedni nem lehetett, ezért a hordárok speciális alakú, két és fél kiló súlyú kalapokra emelték a halas tartályt, és így szállították a fejükön. Egy kalap a babona szerint 120 évig bírta a strapát, de sem tisztítani, sem javítani nem szabadott. Vagy újat venni, vagy vele pusztulni el.

szeptember, Brazília – Rio de Janeiro állatkertjének oroszlánketrecébe rejtélyes módon bejutott egy férfi. A két oroszlán nem bántotta, sőt, barátságosan nyalogatta az arcát, amit a közönség vastapssal jutalmazott. Az állatkert igazgatója két szelídítőt küldött a ketrecbe, hogy hozzák ki a férfit, aki ekkor pisztolyt rántott, és végzett magával. Az oroszlánok ekkor szedték darabjaira.

szeptember, Bulgária – Egy Izvor nevű kicsiny falu nyugalmát minduntalan megzavarták a részegen garázdálkodó férfiai. Az ivástól eltiltani nem lehetett őket, ezért a hatóság úgy döntött, bezárja a kocsmákat. Az épületekből élelmiszerbolt lett, kávézó meg könyvtár. A férfiak egyikbe se vonzódtak duhajkodni, úgyhogy néhány hónap múlva minden részeg disznó a szomszédos faluba költözött.

szeptember, USA – Különös tábla fogadta a Sylvan Grove nevű falu határához érkező átutazót, amely arról értesítette, hogy ide kutyáknak és férfiaknak belépni tilos. Az átutazó nagy kerülőt tett, majd a szomszédos faluban kérdezősködött. Ötven gazdag farmer felesége tölti itt a nyarakat, mondta a kocsmáros, halásznak, csónakáznak, úszkálnak, és hogy mi mindent csinálnak még, annak csak a mocskos férfifantázia szab határt.