Eötvös Péter prófétaként tekint Esterházy Péterre

eötvös péter

Eötvös Péter és Esterházy Péter közös oratóriumának premierjét utóbbi már nem élhette meg – július 30-án a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatkozik be a Halleluja című darab. Esterházy egy Google-keresés után találta meg prófétáját, akit főszereplőnek tett meg, de a zeneszerző szerint maga az író is próféta volt: már 2010-ben arról írt, hogy kerítéseket építünk magunk köré – írja a hvg.hu.

Az Eötvös Péterrel készült interjúból az is kiderül, hogy az oratórium politikai reflexióként is működik, de sajnos be vagyunk zárva a saját humorunkba:

…a mindenkori politikai helyzetre tud reflektálni, és nemcsak a magyarra, mert ha járja az ember a világot, akkor látja, hogy mindenütt egyformán vízzel főznek. De az Esterházy-humor a magyarok számára sokkal érthetőbb. Én nagyon sokszor megtapasztaltam, mert sokáig éltem Németországban, hogy amit magyarként az ember magyar humornak tekint, az a németek számára tökéletesen érthetetlen.

Az eredeti szöveg negyven oldal volt, amit jócskán meghúzta, és csak utána kezdődhetett a komponálás:

…én csak akkor tudok elkezdeni zenélni, ha tudom, hogy mire zenélek. A teljes szövegből én választottam ki azt a részt, ami alkalmas volt arra, hogy zenévé váljon. Az eredeti szöveg 40 oldalas volt – sokkal több jelenettel, kommentárral, jellegzetesen esterházys írásmódban –, ezt húztuk meg 12-re. Kb. 3 évig csiszolgattuk.

Hogy miért dadogós Notfer az oratórium prófétája, olvasd el a hvg-hu cikkében