+ művészet & politika

Fischer Iván: A városvezetés hirtelen megváltoztatta véleményét a Fesztiválzenekarról?

fischer iván

A Budapesti Fesztiválzenekar zenei igazgatója ezúttal Bruges-ból írta meg véleményét annak kapcsán, hogy a városvezetés csökkentette a BFZ-nek járó támogatást.

Bruges-i levél címmel tett közzé újabb posztot Facebook-oldalán a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

Miközben ebben a gyönyörű városban a Fesztiválzenekart és Budapestet ünneplik, és a koncertet a Mezzo televízió is közvetíti, otthon apró lépésekkel közelebb jutunk az igazsághoz. A Főpolgármester a Népszavában kijelentette, hogy nem politikai okból csökkentették a támogatást. Ez megnyugtató, de akkor miért? A február 8.-i találkozón, amin Főpolgármester úr, és helyettese is jelen volt, csak az hangzott el, hogy egyes politikustársak neheztelnek rám. A zenekar működésével kapcsolatban semmiféle kritika nem merült fel. Támogatáscsökkentésről sem volt szó, a főpolgármester csak kis türelmet kért. Ezután hagyták ki a zenekart váratlanul a februári költségvetésből. Mi történt? A városvezetés hirtelen megváltoztatta véleményét a Fesztiválzenekarról? Nincs itt elhallgatva valami? Felelős kultúrpolitika az, ahol azzal indokolnak meg egy világszínvonalú zenkar támogatásáról szóló döntést, hogy annak karmestere hisztis vagy durcás?

– olvasható Fischer Iván posztjában. Mint ismert, a városvezetés csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekarnak járó támogatást, emiatt a BFZ zeneigazgatója korábban levelet is írt Tarlós István főpolgármesternek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top