KORTÁRS KIBORG KIMÉRÁK – Neil Harbisson és Moon Ribas
A kiborgok egyszerre létezők és metaforák, élőlények és narratív konstrukciók.
/Katherine Hayles/
Korunk tendenciája szerint a technológia egyre közelebb kerül hozzánk. Nemcsak a mindennapok kommunikációs csatornái csatlakoznak be a digitális kor hálózatába, hanem a technológia bőrünk alá is beférkőzik. A klasszikus emberkép, mely a természetes emberi test teljességét tekinti evolúciónk non plus ultrájának, felszámolódóban van. Egyfajta poszthumán állapot felé tartunk, ahol a szintetikus álmok valóra válnak.
A kiborg fogalmát Manfred E. Clynes és Nathan S. Kline vezette be 1960-ban: ’egy organizmus, mely mesterséges részekre támaszkodik működésekor.’ Míg ők azt remélték, hogy a jövő űrutazói szkafanderek helyett testüket fogják hozzáalakítani idegen bolygók szélsőséges körülményeihez, Donna Haraway Kiborg kiáltványában amellett érvel, hogy a kiborg varázsszó lehet az ember társadalmi újragondolásához („kiborgok vagyunk, hibridek, mozaikok, kimérák”). Az a rögzített emberfogalom, mely az embert fix és autentikus, univerzális létezőnek fogja fel, fluid nézőponttá változik. Az ember a technológián keresztül éri el új metamorfózisát. A kiborg felfogható korunk szimbólumaként, mert arra mutat rá, hogy gép és ember között egyre inkább elmosódik a határ.
A művészetben is egyre gyakoribb a kiborgizáció megjelenítése. Tom Tenney médiakutató szerint három értelemben beszélhetünk kiborg művészről / kiborg művészetről:
- A művész vállaltan a kiborg témáját feszegeti vagy a kiborg identitással foglalkozik, netán kiborgnak vallja magát.
- A művész olyan technikát használ, amelyben ötvöződik az organikus és a gépi.
- Vagy a műben kibernetikai alapelvekre épülő esztétika érvényesül.
Neil Harbisson és Moon Ribas korunk két önjelölt kiborgja, akik művészetükön keresztül mutatják be, hogyan teremthetünk új érzékeket magunknak.
NEIL HARBISSON a világ első – brit kormány által is elismert – kiborgja. A művész útlevélképén is látható csáp egy elektronikus szem. Ez a szenzor összeköttetésben áll egy agyi implantátummal, és lehetővé teszi a színvak Neil számára, hogy a monokróm világát egy új érzékeléssel színesítse be. Ugyanis az eszköz, amit 2003-ban fejlesztett ki magának, a szinesztézia egy sajátos formáját valósítja meg. A chip az elektromágneses hullámokat hangfrekvenciákká transzformálja, így Neil az egyes árnyalatokat egyedi hangfrekvenciákként érzékeli. Ahhoz, hogy tényleg hallja a színeket, meg kellett tanulnia a hangérzékleteket színnevekhez társítani: ma már 360 különböző színárnyalatot képes elkülöníteni, agyában új neurális ösvények születtek. A finomhangolású készülék még az ultraviola és infravörös tartományokból is juttat hozzá információt, így hallja, ha rámutatnak egy távirányítóval, ha aznap veszélyes lenne napozni, és azt is, ha mozgásérzékelő van egy teremben.
Egyedülálló képességét képzőművészeti és zenei ismeretei révén rendhagyó, szinesztéziás művekben örökíti meg. Míg a szinesztézia egy viszonylag rejtélyes és szubjektív képzettársítás, Neil érzékelési rendszere a színárnyalatok és hangfrekvenciák szabályos egymáshoz rendelésével egy objektív szótár, ezért képességét szonokromatizmusként határozta meg.
Minden arc máshogy hangzik,
– mondja Neil, aki gyakorta készít hangportrét híres emberekről. Modellt állt neki Károly herceg, Woody Allen, Alec Baldwin, és a képen látható Giorgio Moroder olasz zeneszerző is. A szépségről alkotott elképzelése is megváltozott, mikor ránézésre szép emberek kellemetlenül hangokon szóltak. Mondrian minimalista festményei elkülönült színhatáraikkal sokkal jobb hangélményt nyújtanak számára a reneszánsz festmények pasztell és árnyék kakofóniájánál. TED-beszámolóját itt lehet meghallgatni.
Egy idő után furcsa fordulat következett be: már nemcsak a színeket érzékelte hangokként, hanem egy hang hallatán önkéntelenül is színasszociációja támadt. Így vált Madrid borostyán-terrakotta szimfóniává, a telefoncsörgés zölddé, Amy Whitehouse zenéje pedig rózsaszínné. Zenéről alkotott színbenyomásait szivárványos, minimalista festményekben örökíti meg. 2012-es kiállításán mutatta be két festményét egymás mellett: míg a bal oldali Martin Luther King Van egy álmom című beszédjének vizuális leképezése, a jobb oldali Hitler egyik nyilvános megszólalásának domináns színeit jeleníti meg. A kettő színskálája meglepő módon furcsa hasonlóságot mutat.
Neil 2010-ben megalapította a Kiborg Alapítványt, hogy mások is hozzájuthassanak fontos segédtechnológiákhoz, életminőségükön javító implantátumokhoz, és promotálja a „kiborgizmust” mint művészeti irányzatot. Aktivista társa Moon Ribas spanyol avantgárd művész.
MOON RIBAS kortárs táncot és koreográfiát tanult, és a mozgás különleges érzékelési módjai vonzzák. Első kísérlete során három hónapon át viselt egy kaleidoszkóp szemüveget. Ez a világ kontúrjait színek egymásba hajló, geometrikus táncává formálta, és rákényszerítette őt új összefüggések meglátására.
Művészeti projektjei a rezgés és a mozgás lebilincselő interakcióját dolgozzák fel. Ehhez kezdetben egy speciális kesztyűt használt, mely a mozgást vibrációvá transzformálta. Ezt később 360 fokot befogó vibrációs fülbevalóra cserélte. Végül pedig olyan szenzort ültetett be a könyökébe, amely online kapcsolatban áll a világ szeizmográfjaival, és azonnal fogja a földrengéseket. Márpedig a Föld állandóan nyugtalan:
úgy érzem, két szívverésem van: a sajátom és a Földé.
Ezt az egyesülést Waiting for Earthquakes című táncos performanszában próbálta kifejezésre juttatni.
Ha nincs rengés, nincs tánc
– olvashatjuk a videódokumentáció elején.
Ribas szerint a technológia empatikusabbá teheti az emberiséget a világ jelenségei felé, és érzékeink eszközeink általi kiterjesztése sokszínűbbé tehet minket. Olyan egyedi érzékelési módokat fejleszthetünk, melyet eddig csak bizonyos állatok birtokoltak vagy pusztán a fantázia birodalmában léteztek. Például mióta vibrációként is megéli a mozgást, felfigyelt rá, hogy az emberek különböző tempókban haladnak minden városban. A londoniak és a stockholmiak 6,1 km/órával sétálnak, míg Rómában és Oszlóban kb. 4 km/órával haladnak a járókelők. Az urbán bolyok táncával felfedte életünk egyik rejtett mintázatát. Ribas The Speeds of Europe című projektje tanulságaként azt is mondhatnánk,
vedd fel a tömeg tempóját, és megmondom, hol vagy.
