A Facebookot, a jövőt megsejtve, Karinthy Frigyes, a korszakos író és zseniális gondolkodó, látnok találta fel 1929-ben. Aztán jött egy másik magyar, Várady Zsolt, aki 2002-ben megalapította a WiW-et − a későbbi iWiW-et −, anélkül, hogy különösebben tanulmányozta volna Karinthy elméletét. Az iWiW 2014-ben megszűnt, de Várady Zsolt társadalmi aktivitása és alkotókedve nem: beindította újabb közösségi portálját, a Populus.hu – Mindenki mindenkiért! portált. Az oldal beköszönőszövege arra biztatja a látogatókat, hogy fogjanak össze, és oldjanak meg helyi, megyei vagy országos szintű, problémás, rosszul működő közügyeket: – Tapasztaljuk meg, hogy ha nem csak beszélünk róla, hanem közösen teszünk is a megoldás érdekében, eredményeket lehet elérni. A Populus.hu ehhez biztosít online eszközöket, felületet – írják. Az alapító Várady Zsolttal beszélgettünk.
− Tudtad, hogy a Fecebook alapgondolata Karinthy Frigyestől származik?
− Igen, a hat lépés távolság elméletét-ötletét ő vetette fel először.
− Volt az iWiW-nek olyan internetes elődje, amelyből ihletet merítettél?
− Már az 1990-es évek végén létezett egy közösségi portál, a sixdegrees.com [Erről bővebben itt – a szerk.], amely úgy működött, hogy ímélben lehetett visszaigazolni egymást, de, bár valamennyire biztosan hatott rám, nem az adta az ötletet. Igazán az inspirált, amikor az egyik ismerősöm színes ceruzákkal rajzolt egy térképet arról, hogy a barátai hogyan kapcsolódnak egymáshoz.
Első körben arra gondoltam, hogy olyan ismerőstérképet kéne csinálni, amin anonim módon a ki kivel létesített szexuális kapcsolatot hálózat látszik.
De elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen információkat nem szívesen osztanának meg az emberek, így aztán ismerősök közötti hálózattá szelídült, így lett belőle a WiW. 2002-ben, amikor létrejött, több hasonló szolgáltatás is indult. Nagyjából egy időben jelentek meg ezek a portálok. Nehéz megmondani, hogy ki volt az ötletgazda, nyilván jó időben, jó helyen szaladt át a fejemen a gondolat, de másoknak is eszébe jutott. Ezt onnan tudom, hogy amikor egy-két hónap alatt nagyon felpörgött a WiW, többen odajöttek hozzám, és elmesélték, hogy nekik is pont ez volt az ötletük. Ennek kapcsán egyértelműen tapasztaltam meg azt – amit azóta is az egyik legfontosabb dolognak tartok –, hogy
nem elég egy-egy ötletről csak beszélni, meg is kell valósítani, hogy kiderüljön, van-e értelme, lesz-e belőle valami.
− Mi volt a fő motivációd?
− Utólag belegondolva talán az, hogy valami újat, érdekeset csináljak.
− Mekkora tőke kellett ahhoz, hogy megcsináld?
− A kezdetekhez nulla. Kellett egy szerver, de az egyébként is volt, mert webfejlesztéssel foglalkoztam, és jó néhány éjszakányi munka. Nagyon egyszerű oldallal indult a történet, majd gyorsan felfutott, és pár hét múlva döntenem kellett, hogy profitorientált vagy nonprofit alapon menjen tovább. Végül sok gondolkodás és sok beszélgetés után a profitorientált verzió mellett döntöttem. Hamar kiderült, hogy a tulajdonostársaimmal máshogy látjuk a folytatást, és a tetejében még makacsul ragaszkodtam is a saját verziómhoz, de a többiek is a sajátjukhoz. Vicces, hogy ugyanolyan dolgokon viaskodtunk, mint amilyenek a Facebooknál is előjöttek [Lásd a Facebook-filmet! – A szerk.], például, hogy bannerek legyenek vagy ne legyenek. Én a mellett voltam, hogy ne legyenek, szakítsunk ezzel a nagyon hagyományos pénzszerzési formával, és inkább próbáljunk meg más utat találni arra, hogy kitermeljük a működéshez szükséges összeget. Többek között azzal próbálkoztunk, hogy bulikat hirdettünk, cserébe ingyen belépőket kaptunk, amelyeket kisorsoltunk a WiW-tagok között, a saját szervezésű bulijainkra pedig jutányos áron jöttek el az előzőleg meghirdetett buli DJ-i. Sajnos ez a verzió nem nagyon működött, és végül eléggé elmérgesedett a viszony a tulajdonosok közt, úgyhogy 2004 körül azt láttam a legjobbnak, ha tulajdonosként és a közös munkából is szinte teljesen kiszállok. Ezt lehetséges megoldásnak gondoltam arra, hogy a WiW továbbfejlődhessen, ne legyen gátja a köztünk lévő feszültség.
− 2006-ban eladtátok a Telekomnak az iWiW-et. Miért?
− A WiW-et a tulajdonostársak (a Virgo Systems tulajdonosai, munkatársai és Szabó Márton) egyéves munkával és egy csomó befektetéssel továbbfejlesztették, az új verzió 2005 októberében jelent meg, iWiW néven. Nekem akkor már csak öt százalék tulajdonrészem volt, az eladási szándék nem bennem fogalmazódott meg. Az viszont biztos, hogy mivel elkezdett nagyon meredeken nőni a felhasználók száma, az iWiW-ért ajánlott pénz is meredeken kúszott felfelé. Gondolom, ez elég nyomós érv volt az eladás mellett.
− Azt tudod, hogy 2014-ben miért szűnt meg az iWiW?
− Ahogy a hírekből hallottam, gazdasági okai voltak: nem termelte ki a fenntartási költségét, tehát egyszerűen nem érte meg működtetni.
− Fennállása alatt mikor volt a legtöbb felhasználója?
− A Wikipédia szerint 2012 januárjában négymillió-hétszázezer regisztrált felhasználója volt. Nagyjából egész Magyarország rajta volt a hálózatán.
− A Facebook 2004-ben startolt. Mit gondolsz, Mark Zuckerberg tudott az iWiW-ről, és alapul vette?
− Fogalmam sincs, de ha tudott is róla, volt még sok másik, amit alapul vehetett. Akkor már több ilyen típusú szolgáltatás létezett, a Google is működtetett egyet. Ezek mind inspirálhatták Zuckerberget.
− Az iWiW kapcsán tanultuk meg a nevedet, de az utóbbi években már aktív közéleti szereplőt, tüntetések vezérszónokát is tisztelhettük a személyedben. Mi indított társadalmi szerepvállalásra?
− 2006-ban kiköltöztem, majd öt év után, 2011-ben visszajöttem Németországból. Itthon létrehoztam egy vállalkozást, és webfejlesztéssel foglalkoztam mint szabadúszó. Rögtön az elején azzal szembesültem, hogy az adórendszerünk egyáltalán nem vállalkozásbarát, sőt én inkább vállalkozásellenesnek gondolom. Ezzel párosul vagy ennek következménye, hogy
aki legálisan akar működni, alulmarad az árversenyben, hiszen sokan nem kérnek, nem adnak számlát, vagy máshogy trükköznek, ezáltal alacsonyabb árat tudnak ajánlani. Teszem hozzá, ezt a nagy többség kényszerűségből csinálja. Akárhogy is, ez a helyzet feszültségeket gerjeszt a társadalmon belül.
Ahogy mondják: az adófizetési morál jó lenyomata egy társadalom állapotának.
A lényeg, hogy betelt a pohár, fel akartam hívni a figyelmet a rossz adórendszerre, ezért 2014 októberében
feljelentettem az összes politikai pártot, amelyik valaha a Parlamentben volt, amiatt, hogy olyan adórendszert alakítottak ki és tartanak fenn, amelyik nem élhető, és vélhetően ennek szándékos politikai háttere van. Az emberek így remekül manipulálhatóak, zsarolhatóak.
Tudtam, hogy ez csak egy populista akció, jogi következménye nem lesz. Viszont azt gondolom, hogy az adórendszer megváltoztatása csak egy lépés, a lényeg az, hogy maga a magyar társadalom tudjon közösségben gondolkodni, aminek egyik fontos része, hogy javuljon az adófizetési morál. Igazából ez a fő cél.
− Készülsz mostanában újabb akcióra?
− Lassan egy éve indítottam el a Populus.hu weboldalt, mely online eszközöket, felületet ad ahhoz, hogy megtapasztaljuk:
ha egy rosszul működő közügyről nem csak beszélünk, hanem közösen teszünk is a megoldás érdekében, eredményeket lehet elérni. Remélem, az oldal hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy minél többen legyünk öntudatos állampolgárok.
Most is ezen az oldalon dolgozom, egyelőre újabb akciót nem tervezek.
A site-on regisztráció nélkül lehet ügyeket böngészni, azok menetét, az elért eredményeket követni; javaslatokat tenni a megoldásra; új adatokat felvinni, amelyek előrébb viszik az adott ügyet; illetve ímélben lehet jelentkezni, ha valaki aktívan és hosszabb távon is dolgozna egy ügyön. Aktuálisan mindenekelőtt a köztudatba pedagógustüntetés néven bevonult össztársadalmi üggyel foglalkoznak.
*************************************
A hat lépés távolság elmélet szerint a Földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan öt elem van. Az elmélet Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában bukkant fel először. Az ötlet Karinthy megsejtéséből indult. Úgy gondolta, hogy a láncban a növekedésével párhuzamosan az ismerősök száma exponenciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget.
Az elméletet Stanley Milgram amerikai pszichológus igazolta 1967-ben az úgynevezett kis-világ tulajdonságot vizsgálva.
,,Annak bizonyításául, hogy a Földgolyó lakossága sokkal közelebb van egymáshoz, mindenféle tekintetben, mint ahogy valaha is volt, próbát ajánlott fel a társaság egyik tagja. Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek – ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt más egyénen keresztül, kik közül az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel, csupa közvetlen – ismeretség – alapon, mint ahogy mondani szokták: ’Kérlek, te ismered X. Y.-t, szólj neki, hogy szóljon Z. V.-nek, aki neki ismerőse…’ stb.
– Na, erre kíváncsi vagyok – mondta valaki –, hát kérem, mondjuk… mondjuk, Lagerlöf Zelma.
– Lagerlöf Zelma – mondta barátunk –, mi sem könnyebb ennél.
Két másodpercig gondolkodott csak, már kész is volt. Hát kérem, Lagerlöf Zelma, mint a Nobel-díj nyertese, nyilván személyesen ismeri Gusztáv svéd királyt, hiszen az adta át neki a díjat, az előírás szerint. Márpedig Gusztáv svéd király szenvedélyes teniszjátékos, részt vesz a nemzetközi nagy versenyeken is, játszott Kehrlinggel, akit kétségkívül kegyel és jól ismer – Kehrlinget pedig én magam (barátunk szintén erős teniszjátékos) nagyon jól ismerem. Íme a lánc – csak két láncszem kellett hozzá a maximális öt pontból, ami természetes is, hiszen a világ nagy hírű és népszerű embereihez könnyebb kapcsolatot találni, mint a jelentéktelenséghez, lévén előbbieknek rengeteg ismerőse. Tessék nehezebb feladatot adni.
A nehezebb feladatot: egy szögecselő munkást a Ford-művek műhelyéből, ezek után magam vállaltam, és négy láncszemmel szerencsésen meg is oldottam. A munkás ismeri műhelyfőnökét, műhelyfőnöke magát Fordot, Ford jóban van a Hearst-lapok vezérigazgatójával, a Hearst-lapok vezérigazgatójával tavaly alaposan összeismerkedett Pásztor Árpád úr, aki nekem nemcsak ismerősöm, de tudtommal kitűnő barátom – csak egy szavamba kerül, hogy sürgönyözzön a vezérigazgatónak, hogy szóljon Fordnak, hogy Ford szóljon a műhelyfőnöknek, hogy az a szögecselő munkás sürgősen szögecseljen nekem össze egy autót, éppen szükségem lenne rá.
Így folyt a játék, és barátunknak igaza lett – soha nem kellett ötnél több láncszem ahhoz, hogy a Földkerekség bármelyik lakosával, csupa személyes ismeretség révén, összeköttetésbe kerüljön a társaság bármelyik tagja.”
(Karinthy Frigyes: Láncszemek, 1929)
A föld népessége egyre növekszik, ennek ellenére még soha nem jártunk ilyen közel ahhoz, hogy mindenki összekapcsolódhasson világszerte – legalábbis, ha a Facebook-felhasználókat nézzük. 2016. február 4-én a Facebook kutatócsoportja közzétett egy blogbejegyzést, amelyben azt állítja, hogy az 1,59 milliárd aktív emberrel a Facebookon átlagosan 3,57 lépés távolságra van mindenki egymástól. Ez a szám évről évre csökken, ahogy a felhasználói tábor gyarapszik. 2011-ben 721 millió emberrel 3,74 volt az átlagos távolság.
