Miközben lassan az egész világon megsüvegelik a Saul fiát, itthon, különösen a Golden Globe elnyerése és az Oscar-jelölés után, még a szokásosnál is nagyobb gyűlölethullámot indított a film az internetes kommentelők köreiben. Erről is szó esett azon a sajtótájékoztatón, amelyet a minap tartottak a stáb éppen itthon tartózkodó tagjai, a forgalmazók képviselői és a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. Nemes Jeles László rendező azt mondta: a fröcsögő kommentekkel foglalkozni számára olyan, mintha valaki elmenne egy hangversenyre, felvenné azt, majd a felvételből a köhögéseket vágná össze, és azt hallgatná.
Vági Zoltán, a film történész szakértője úgy fogalmazott:
Mi, szakértők még sosem találkoztunk ilyen alázattal, mint ennél a filmnél. Az alkotók ugyanis tájékozódtak arról, hogy miről akarnak filmet csinálni. Olvastak könyveket, tanulmányozták a korszakot, nekünk csak a részletek precíz kidolgozásában kellett segítenünk. Mondok egy példát: ha bejön a filmbe egy teherautó, akkor azon milyen rendszám legyen? Ezt egy 1944-es fotó alapján rekonstruáltuk. A filmben elhangzó vezényszavak, párbeszédek mind-mind idézetek – például náci tisztek szájából –, amelyek a később megölt sonderkommandósok jegyzeteiből származnak. A tekercseket elásták, és csak jóval később kerültek elő.
Vágitól azt is megtudtuk, hogy a stáb már az első találkozásuk alkalmával megállapodott abban, hogy ez nem dokumentumfilm, hanem játékfilm, fikciós realizmusként lehetne meghatározni a műfaját.
Rajk László látványtervező-díszlettervező kollégával együtt én voltam felelős azért, amit aztán Erdély Mátyás nem igazán mutatott meg. [Hiszen a filmben szinte végig Röhrig Géza arcát látjuk – a szerk.] A mi feladatunk volt az, hogy – természetesen a művészi koncepciónak alárendelve – működjünk közre abban, hogy a lehető legreálisabban, valósághűen ábrázolja a film Birkenaut; minden apró részlet a lehető legjobban hasonlítson rá. Saul Auslander fiktív személy, a cselekmény bizonyos értelemben fikció, de minden, amit a néző látott, hallott, nagyon erősen emlékeztetett arra, ami 1944-ben Birkenauban volt. Azzal az alázattal kellett alkotótársként részt venni ebben a munkában, hogy érezzük a súlyt: 430 ezer magyar ember sorsáról készítünk filmet.
A beszélgetést moderáló Winkler Nóra kérdésére válaszolva Vági elmondta:
Nézőként sokszor éreztem úgy, hogy én most ott vagyok, és ezt itthon már 100 ezer ember, a világon egyre több tízezer ember ugyanígy érzi. Szerintem ettől sikeres ez a film. Nemzedékek gondolkodását fogja alakítani.
Rajk László a Saul fia egyedi, különleges filmnyelvi világáról szólva szellemesen úgy fogalmazott:
Három nagy korszakot látok a filmtörténetben. Az első a Ben Hur: nagy díszletek, amiket lát a színész, a rendező, az operatőr és a néző is az elkészült filmben. A másodikban nincs díszlet, amit láthatna a színész, a rendező vagy az operatőr, csak egy zöld vagy kék háttér, a néző mégis mindenfélét lát az elkészült filmben. A harmadik a Saul fia: ahol hatalmas, korhű díszleteket építettünk, látta az operatőr, látta a rendező, látta a színész – csak éppen a néző nem lát belőle semmit.
És mégis, mintha a saját bőrén érezne mindent. Rajk megerősítette, amit a rendező a korábbi nyilatkozataiban is elmondott: eltökélt szándékuk volt, hogy másként nyúljanak a holokauszthoz, mint ahogy azt az eddigi filmek tették. Különös dolog az érzékelés, folytatta Rajk. A térfelfogásunk nem feltétlenül azon múlik, hogy körülnézünk-e. Nem kell mindent látnunk ahhoz, hogy tudjuk, milyen környezetben vagyunk. A térérzetünk és a térismeretünk nagyon sokban múlik azon, hogy milyen neszeket hallunk, kik vannak mellettünk, kit érintünk meg.
A Saul fia elképesztően fontos kísérletet tett arra, hogy az emocionális és tudatos ismereteket összerakja egy filmbe. A hangok, a zörejek, Melis László nagyon finom, szinte rejtett zenéje együtt adja meg azt az érzetet, amit látványnak hívunk, de valójában nem látvány, amit látunk, hanem egy különleges komplexitás.
László és Mátyás óriási kockázatot vállaltak, amikor úgy döntöttek, hogy ilyen módon – csak sejtetően, mégis szinte tapinthatóan – érzékeltetik Auschwitz-Birkenau atmoszféráját.
Nagyon nagy bátorság volt, hogy be merték vállalni ezt a kísérletet
– ismerte el Rajk László.
(fotó: Mozinet)
A filmtörténet olyan szakasza indult el, amikor igazán érződik a filmkészítés ‘sajátszerűsége’. Ez a film bizonyítja, hogy az emberi arcjáték, az emberi testmozgás, a hangok, zörejek, kiáltások hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük ennek a szörnyű halálgyárnak a tereit. Tényleg olyan szakasz a filmes látványvilágban, amikor minden együtt működik, és elmondható, hogy a filmkészítés csapatmunka. Mindenkinek a tudására szükség van ahhoz, hogy ilyen film készülhessen
– szögezte le Rajk.
A holokauszt ábrázolása a nézőket megnyugtató úton haladt a filmekben, és ezzel elégedetlen voltam
– mondta Nemes Jeles.
Elveszítettük az egyént a holokausztábrázolásban, a korábbi filmekben mindig kollektív történeteket, ködösített tömegeket, túlélőket láttunk. Abszolút tudatos döntés volt, hogy a néző ne kívülről, egy utólagos szemszögből, hanem belülről lássa, mi történt a koncentrációs táborban; hogy a mai világ fel tudja fogni, mit jelentett a holokauszt. Ha az embert, az egyéniséget látjuk meg a történetben, nem maradunk kívülállók.
Röhrig Géza már a Saul fia pályafutásának kezdetén is többször utalt arra, hogy Németország számára kellemetlen lehet a film, mert bár gyakorlatilag nem látható benne SS-tiszt, mégis a nácik bűneire emlékeztet minden képsora. A lassan teljesen kihaló háborús generáció unokái már úgy gondolják, Németország megbűnhődött, a zsidók ki lettek fizetve, ,,lapozzunk”!
Mintha Röhrig vélelmét igazolták volna egy, évtizedek óta Németországban élő magyar médiaszakember szavai; a sajtótájékoztatón azt mondta:
Németország, ahol élek, ezt a filmet teljesen elhallgatja. A Golden Globe-bal kapcsolatos hírekből kivágták azt a részt, amikor a díját átadták. Szívből kívánom, hogy a film megnyerje az Oscart, mert azt már nem lehet elhallgatni. Kérem Lászlót, hogy ne feledkezzen meg Németországról, figyeljenek oda a forgalmazók, mert itt valami nagyon csúnya és igazságtalan dolog történik.
A németek nem vették meg a filmet, a Sony fogja náluk forgalmazni, és való igaz, hogy ott még nincs olyan kampánya, mint a többi országban.
De nem fogom hagyni, hogy Németországban ne legyen visszhangja ennek a filmnek, ugyanúgy, ahogy Magyarországon se nagyon hagynám, hogy gettóba zárjuk
– jelentette ki a rendező.
Ugyanakkor Vági elmesélte, hogy a Golden Globe díjátadó estéjén éppen Németországban volt, együtt nézte az eseményt német kutatókkal, és állítja:
Németország nagyon támogatja, hogy a magyar holokauszt dokumentációja elérhető legyen számunkra. Tudnak a filmről, szemmel tartják, nem akarják elhallgatni.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója arról beszélt, hogy a a filmet 321 millió forinttal támogató Filmalap anyagilag is hozzájárul a film Oscar-kampányához, de a Sony Pictures Classic-kel kötött megállapodás alapján a hirdetéseket a Sony koordinálja, és már több száz ezer dollárt fektetett a kampányba. Ez az összeg rohamosan tovább nő majd az Oscar-díj átadásáig tartó időszakban.
Soha jobb házastársat nem kívánunk, mint a Sony
– mondták a magyar producerek elégedetten az amerikai partner munkájáról, majd hozzátették, hogy ők sem tétlenkednek, sokat tesznek a film sikeréért. A Sault eddig 80 ország vásárolta meg. Sok helyütt már vetítik is, másutt a közeljövőben, az Oscarért folyó versengés heteiben kerül a mozikba. A film itthon január 13-án elérte a 100 ezres nézőszámot, és hamarosan nem csak az artmozikban, hanem a plazákban is megtekinthetik az érdeklődők.
