A roma holokausztra emlékeztető metrószerelvények

roma holokauszt

Az utazóközönség a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében összeállított tablókon roma festők és költők műveivel, valamint túlélők visszaemlékezéseivel találkozhat.

“Közös a sors, közös a felelőség, ezért vállaltuk ezt a kiállítást” – fogalmazott a szervezet elnöke és a tárlat egyik kurátora, Kirschner Péter.

Az eseményen Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) magyar elnöke felidézte, hogy Európában a romák több évszázados megbélyegezettsége és társadalmi kirekesztettsége a nemzetiszocialista rezsimek térhódításával először nyílt diszkriminációba, majd teljes jogfosztottságba fordult. Magyarországon már 1938-ban belügyi rendelet írta elő a csendőrség számára, hogy megbízhatatlan személyként kell kezelni minden cigány lakost, 1944-ben pedig országos szinten folyt a romák szervezett deportálása és meggyilkolása.

A roma genocídiumban megölt és megkínzott honfitársaink elvesztésével jóvátehetetlen és megmagyarázhatatlan tragédia, öncsonkítás érte a magyar nemzetet

Az államtitkár kitért arra is, hogy 1972 óta minden év augusztus 2-án emlékeznek világszerte a roma holokauszt áldozataira, hiszen 1944-ben ezen a napon az auschwitzi lágerben néhány óra leforgása alatt végeztek csaknem háromezer roma fogollyal.

Takács Szabolcs szerint a Metró Art Galéria tablókiállítása fontos eszköz lehet a romák történelmének, így a második világháború alatt ellenük folyó, Magyarországon hosszú évtizedekig feledésbe merült népirtás tényének és eseményeinek megismertetésében.

Donáth László evangélikus lelkész az eseményen beszédében úgy fogalmazott, gyilkosok és áldozatok leszármazottaiként kell hordoznunk a közös sorsot, annak reményében, hogy talán esély nyílik egy igazabb és emberibb, kevesebb gyilkost és áldozatot hozó életre.

Hozzátette azt is, hogy mindannyiunk kötelessége bőrszínre, származásra, vallásra és állampolgárságra való tekintet nélkül segíteni a rászorulókat.

Az eseményen Fehér Elemér és Sándor Norbert, a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei zenéltek, valamint Rostás-Farkas György cigány költő szavalta el saját, Szálkák a világ szemében című költeményét. A roma holokauszt áldozataiért Verő Tamás rabbi mondott héber nyelvű imát.

A tárlat megnyitóján részt vett Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, valamint jelen voltak Németország és az Egyesült Államok diplomáciai testületeinek képviselői is.