Utcára vonultak a betiltott reklámlányok

shh

Kínában betiltották a kereskedelemben a termékek eladását segítő csinos modellek alkalmazását. A munkanélküli lányok elesett koldusként vonultak az utcára.

Az úgynevezett promóciós modellek fontos részei lettek a kereskedelemnek: a jelenlétük arra szolgál, hogy eladják a termékeket. Kínában a kormány úgy ítélte meg, hogy amit ezek a lányok csinálnak, az „vulgáris”, és olyan törvényt hoztak, ami tiltja az alkalmazásukat, írja a Globoport.

Az új törvény első áldozata a 2015-ös Sanghaj Motor Show lett, ahol ezúttal nem díszítették gyönyörű nők az extravagáns járműveket. Persze ez nem jelenti azt, hogy a lányok teljesen eltűntek. Munkanélküliek lettek, és most Sanghaj utcáin tüntetnek a jogaikért. Szeretnének továbbra is szexi munkát végezni, és fizetést kapni érte. Ezért koldusoknak öltöztek, koszosan tiltakoznak. Szegénynek és szerencsétlennek mutatják be magukat, magassarkúban.

sha

A Sanghaj Motor Show szervezői azonban igyekeznek megkerülni a törvényt, és különböző “új” beosztásokban alkalmazni a hölgyeket. Modellek helyett „értékesítési képviselők”, „idegenvezetők” és „kísérők” lesznek az autók mellett. A tüntetésről egyébként az internetezőknek is megvolt a véleményük a kínai közösségi oldalakon.

Minden iparágban vannak változások. De gondoskodni kéne arról, hogy az embereket más területen is alkalmazni lehessen.”

Tényleg? Karton-feliratok és arcfesték, mintha koszosak lennének? Ez hülyeség!”

Még így is gyönyörűek. Nem értem, miért ne kaphatnának munkát máshol?!”

– írják a kínai portálok kommentelői.

Hogy a reklámlányok tiltakozását mennyire veszik komolyan, és hogy ez változtat-e valamin, még a jövő zenéje. Ha a koldulás nem működik, talán legközelebb már „értékesítési képviselőként” fognak az autómodellek mellett pózolni. 



  • kopoltyús hal

    😀