A nemzetközi fotóspályázatok atyaúristene, a World Press Photo alapítvány 1994-ben kezdte el meghirdetni a Joop Swart Masterclass workshopját. A mesterkurzuson – mely kiváló katalizátora lehet egy nemzetközi karrier beindításának – a fiatal fotósok a szakma nagyágyúival diskurálhatnak, tanulhatnak és a szakma jövőjéről társalognak. Idén a magyar sajtófotózás fenegyerekét, a HVG-s Stiller Ákost is beválogatták a végső 12-be, akit egy félreértés miatt az utolsó utáni pillanatban jelöltek, de végül Gárdi Balázs (2002), Fekete András (2004) és Dezső Tamás (2006) után újabb magyar fotóssal bővült az elit társaság.
A kurzus idei témája az ellenállhatatlanságra épült, melyet a fotósoknak saját környezetükben kellett feldolgozniuk. Stiller Pálinkaland című anyagával a magyarországi alkoholizmust vette górcső alá. A fiatal fotóssal a Joop Swart mesterkurzusról és az arra készített sorozatáról beszélgettünk.
Jani bácsi és Kató néni vendégeikkel pálinkáznak a délelőtti kemény munka után bicerei tanyájukon
A sajtó a World Press Photo előszobájaként emlegeti a Joop Swart Masterclasst, mely nem egy verseny, hanem gyakorlatilag oktatás és diskurzus profi fotósoknak. Mire helyezi a hangsúlyt egy ilyen mesterkurzus?
Amellett, hogy a World Press csinálja az egyik legfontosabb nemzetközi fotóversenyt, fontos számukra az edukáció is, ez a kurzus pedig a szívügyük. A képzéssel az a céljuk, hogy emeljék a fotózás színvonalát, fejlesszék a fiatal fotóriporterek kommunikációját és a szakmában való elhelyezkedésüket, valamint a fotózás jövőjéről beszélgessünk.
A Joop Swart az egyik legjobb lehetőség arra, hogy az embert egy pillanatra kiemeljék abból a közegből ahol ő él illetve dolgozik és egy héten keresztül csak gondolkozzon a fotós munkái jövőjéről, a fotóval való kapcsolatáról és arról, hogy mit is akar mondani a saját fényképészetével. Olyan, mintha megnyomnák a pause gombot, hogy te kicsit elmerenghess arról, hogy akkor hogyan tovább.
Több éve jelölt vagy és a korhatár miatt ez volt az utolsó lehetőséged arra, hogy bejuss a szerencsés 12 közé. Mi kell ahhoz, hogy valakit jelöljenek, és végül benne legyen a végső kiválasztásban?
Elég nehéz a bekerülés, én speciel öt éve próbálkozom, sokszor voltam jelölt Révész Tamás által. Bár többször is emelték a korhatárt, ez volt az utolsó lehetőségem. Tamás azt hitte, hogy már kicsúsztam és az utolsó pillanatban – már amikor a jelölteket választották – kiderült, hogy még beleférnék és amolyan lehetetlen küldetés gyanánt az utolsó percben benevezett. Végső lehetőség alapon egyetlen anyagot adtam le portfólióként és végül összejött, bejutottam. Virágvölgyi István, az MTI fotórovat akkori vezetője éppen kint volt a World Press ceremónián, ahol végül bejelentették, hogy kik jutottak be a Joop Swartra. Ő küldött SMS-t és mikor megtudtam, ordítozva örültem neki.
Tamara élcelődik húga barátjával a nagykőrösi tanyavilágban. A lányok anyja férje alkoholizmusa miatt vált el, és fél, nehogy gyerekei is egy rossz párválasztás miatt hasonló sors elé nézzenek.
Számtalanszor bezsebelted a legnevesebb hazai fényképész díjakat, az egyik legelismertebb hazai sajtófotósnak számítasz és jelent már meg munkád külföldi lapokban is. Tudtak még neked újat mutatni?
Hogyne! Ez az egész arról szól, hogy sokan nagy egóval mennek oda, feltételezve azt, hogy ha 140 eleve ajánlott riportból benne vagy a 12-be, neked valamilyen különleges képességed van. Az ember nagyon hamar meg tud elégedni önmagával, itt meg kirúgják alóla a széket, de pusztán azért, hogy meglegyen a fejlődés. Szerintem sincs olyan, hogy totális elégedettség, fontos, hogy fejlődjünk és tápláljuk a saját kreativitásunkat. Nem mondják, meg mit csinálj, az a cél, hogy önmagaddal legyél kapcsolatban.
Disznóvágás után az állat körméből isszák a pálinkát Domaszéken
Nekem speciel azt mondták, hogy túl sokat izgulok, de azt mindenkinél hangsúlyozták, hogy brutálisan okosan kell csinálni a képeket. Ez mindenkinél igaz kell, hogy legyen; arra, akire lőnek fotózás közben, de arra is, aki konceptuálisan fotózik vagy aki egy adott gesztikulációra vár az alany arcán. Az egész mesterkurzusra sok kérdéssel megy oda az ember, remélve, hogy válaszokat kap, de e helyett gondolatmagokat ültetnek el a fejünkben és még több kérdéssel jövünk haza.
A mesterkurzusra két és fél hónap alatt, minden résztvevőnek el kellett készítenie egy sorozatot egyetlen szó, az „ellenállhatatlanság” alapján. Pálinkaland névre keresztelt projektedben az itthoni alkoholizmusra hívod fel a figyelmet. Miért döntöttél emellett?
