Elérkeztem arra a pontra, ahol a könyvbemutatókról Gary Lineker mondása jut eszembe:
A labdarúgás az a sport, amelyet huszonketten játszanak, és a végén mindig a németek nyernek.
Ennek analógiájára mondhatjuk, hogy a könyvbemutató egy olyan irodalmi esemény, ahol a szerző felolvas új könyvéből, ezzel kapcsolatban kérdéseket tesznek fel neki, és mindig Szegő János moderál. A Magvető Kiadó szerkesztője ezúttal egyik munkatársának, Turi Tímeának A dolgok, amikről nem beszélünk című könyvéről szóló beszélgetést vezeti, és Szűcs Terivel együtt faggatja a szerzőt a Nyitott Műhelyben.
Egyre gyakrabban jön szóba az ilyen és ehhez hasonló könyvbemutatókon, hogy adott író generációs regényt írt-e éppen, egy költő esetében pedig az, hogy generációs líra-e az övé. Bár a kérdés Turi Tímea esetében sem dől el, ahogy máskor sem mindig szokott, viszont Szűcs Teri úgy gondolja, a mai harmincasoknak nagy szükségük van a generációs könyvekre.
Közös nemzedéki élmény ugyanis kevés volt, és a szerző szerint akár a magány is ilyen lehet. Érdekes felvetés, mert ennek alapján éppen a közös élmény hiánya válik közös élménnyé, ami viszont felerősítheti a fent megfogalmazottakat. Szűcs Teri elmondja még, hogy budapesti értelmiségiként, fiatal felnőttként és nőként is megszólítja a könyv, ráadásul ezek mellett még arra is ösztönzi, hogy maga felé forduljon.
Az már kevésbé hangzik biztatóan a gyerekek vagy a magukat még gyereknek érző felnőttek számára, hogy a felnőtté válásra jellemző az esélyek csökkenése, illetve az, hogy komoly munka kell ahhoz, hogy az ember önazonos tudjon lenni, és képes legyen mindig az életkorának megfelelően viselkedni.
A kritikus hozzáteszi, hogy gyereknek lenni is nehéz, és a felnőtté válás előnye a rutin megszerzése: könnyebben kezelünk bizonyos helyzeteket, és empatikusabbá válunk mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztályokkal szemben. Mivel Turi Tímea költői, kritikusi, szerkesztői munkái mellett anya is, szóba jön az új generációval kapcsolatos félelem és felelősség kérdése.
Szűcs szerint nagy bátorságra vall a címadás, viszont hamar kiderül az is, hogy A dolgok, amikről nem beszélünk cím ellenére nem egy tabudöntögető könyvről van szó.
És ha már a labdarúgást és a könyvbemutatót definiáltuk, nem árt tisztázni azt sem, hogy mit jelent nőnek lenni. A könyv hátlapján is szereplő, a Fehér elefánt című versből származó idézet szerint
Nem a test tesz nőve. Nem a lélek érzékenysége. Hanem az, hogy minden nőnek van egy története, amit nem mesél el.
Adja magát Szegő János kérdése, hogy a férfiaknak miért ne lehetnének ilyen történeteik, majd tisztázódik, hogy bár a versekben gyakran előjönnek a férfi-nő kapcsolatok problémái, a férfi és a női szerepek sajátosságai, illetve tipikus női történetek, a könyv „nem mondja meg a tutit”. A moderátor kiemeli a versek látszólagos könnyedségét is, amely mögött komoly reflektáltság bújik meg.
Szóba jön a nemrég elhunyt Borbély Szilárd, akitől Turi megtanulta, hogy a kételyek ellenére is használni kell a nyelvet, és hogy nyomokban jelen van a költészetében Petri György, Kemény István és Rakovszky Zsuzsa, sőt a kortársakra talán kevésbé jellemző módon Szép Ernő is. A szerző viszont elmondja, hogy saját élményei legalább annyira hatnak rá, mint mondjuk az Ádámcsutka olvasása.
Ami a saját élményeket illeti, a beszélgetést élvezetessé teszi a sok személyes utalás. A kék-fehér borítóról Szegőnek például eszébe jut, hogy régen járt már MTK-meccsen Vári Györggyel, Turi Tímea férjével. Visszaemlékszik gyerekkorukra is, amikor jelenlegi kolléganőjét tizenhárom évesen egy verseskötet szerzőjeként mutogatták a tévében, és örömét fejezi ki, hogy az egykori csodagyerekből „normális ember” lett.
