Borda Rékára és Szenderák Bencére szegeződnek a tekintetek, és fülelnünk is kell nagyon. Már csak azért is, mert csapnivaló a hangosítás a Roham Bárban. Hiába költözött több mint egy éve új helyre az amúgy remek koncerteknek helyet adó, és hogy ne menjünk messzire, a fiatal írók, költők felvonulásában is élen járó szórakozóhely, úgy látszik, a szervezés még mindig komoly kihívások elé állítja a Dohány utcai szervezőbrigádot.
A színpadhoz legközelebb helyet foglalva sem hallok minden mondatot, és hiába van nálam éppen a diktafonom, szinte csak a háttérzajokat sikerül rögzítenem. Persze a söröskorsók csörömpölése még belefér, az viszont sokkal zavaróbb, hogy egy láthatóan nem a programra érkező asztaltársaság erős orgánumú tagja mindhárom mikrofont túlharsogja. Amúgy a József Attila Kör kötet előttieket bemutató sorozatában két olyan fiatal költőre figyelünk/figyelnénk, akik a Gömbhalmaz csoport tagjai.
A Gömbhalmaz éppen a Rohamban, nagyjából egy évvel ezelőtt mutatkozott be. Többször hasonlították az előző évtized meghatározó költői csoportosulásához, a kétezres évek irodalmi életén sokat formáló Telep csoporthoz, amelynek tagja volt a Rékát és Bencét most kérdésekkel bombázó Sopotnik Zoltán is. A moderátor elárulja róluk, hogy képesek olyan kerítéseken átmászni, amelyek három méter magasak, ráadásul hegyes a végük, aztán persze a költészetről is szó esik.
Például arról, hogy a JAK Kötet előttiek sorozatában miért éppen ők ketten ültek egy asztalhoz. Túl azon, hogy Kabai Lóránt tanítványaiként mindketten a Műút Szöveggyárából kerültek ki, ahogy maga a Gömbhalmaz is a miskolci tábornak köszönheti létezését, a fiatalok azzal viccelik el a kérdést, hogy a Roham programszervezőjeként Tóth Kinga ötlete volt a párosítás (zárójeles megjegyzés, hogy Kinga nincs itt, így a fenti hiányosságok miatt sem hibáztatható).
De azért nem véletlen, hogy éppen ők ketten ülnek egymás mellett: Bence szerint mindketten szeretnek gecizni, viszont ami a szakmát illeti, Réka úgy érzi, ők ketten teljesen mást gondolnak a líráról. Amúgy barátok, szeretik egymást, még ha elég komolyan össze is tudnak veszi: egy hosszabb mosolyszünetnek például az volt az oka, hogy Réka egy Bence szerint oda nem illő orvosi szakkifejezéssel élt egy prózaszövegében.
A generációs különbségek miatt Sopotnik kíváncsi rá, hogyan is történik a mai pályakezdők irodalmi szocializálója. Mert ő még abban az időszakban kezdte a verseit folyóiratok szerkesztőségének elküldeni és az elutasító válaszokat emészteni, amikor nem létezett a Facebook (és sok minden más sem, ergo lassabb volt az információáramlás). A Műút növendékei szerint a műhelymunka segítette őket leginkább.
Túl a közös ivászatokon (vagy ahogy Sopotnik elképzeli, a férfivé és nővé avatásokon) új irányba terelődtek, új impulzusokat kaptak a Szöveggyárban. Olyanokat, amiket Réka például nem kapott meg középiskolai irodalomórákon. Sőt tanára inkább azzal próbálta lelombozni, hogy ha a verseit olvasná, Petőfi nem lenne rá büszke. Bencének viszont a Palócföldben megjelent szövege bizonyította be, a kortárs költészet hanyatlik. Legalábbis egy olvasó úgy látta, ez a líra obszcén és nem gyönyörködtet.
Bár kötet előtti szerzőkről van szó, Borda Réka neve már most ismerősen cseng azoknak is, akik nem ismerik személyesen, vagy nem olvastak tőle semmit. A Búspoéták blog karikatúrái annyira tetszettek a szakmának, hogy néhány portrét még a JAK is átvett tőle. Egy-egy rajz a komplett kortárs irodalom karikatúrája is – bár nem mindenki látja így, de Réka szerint a leginkább egy nagy gimnáziumi osztályhoz hasonlítható közeg meglehetősen zárt, és tagjai az újaknak, a fiataloknak csak akkor köszönnek vissza, csak akkor jegyzik meg a nevüket, ha azok már publikálnak vagy felolvasóesteken szerepelnek.
A Gömbhalmaz említett bemutatkozó estje után Borda Rékát és Szenderák Bencét hosszabb ideig hallgatva is feltűnik, ami akkor is feltűnt: ennek a korosztálynak, vagy ha szűkebben vesszük, ennek a csoportnak a tagjai fiatalon mutatkoznak be, sokat írnak és sokat publikálnak, miközben bevallottan elmaradásaik vannak az olvasás terén. Klasszikusok és kortársak egyaránt kimaradtak eddig, amit ők persze ők is tudnak és elismernek.
A Telep csoportot például azért sem tudják átlépni vagy megkerülni, mert nem is igazán mélyedtek el a költészetükben, és Réka úgy érzi, nem is elég érettek még ahhoz, hogy új telepesekként, vagy hozzájuk mérhető újítókként lehessen tekinteni rájuk. Tehetségük mellett tisztában vannak tehát hiányosságaikkal, ami mindenképpen szimpatikus, és életkorukból fakadóan nem csak tudnak, akarnak is változni: Réka például nemcsak befelé, hanem a közéletre is figyelni, Bence pedig kevesebbet írni és többet olvasni.
