Korábban már megpendítettük a nemrég bemutatott Lucyval kapcsolatban, hogy vajon mennyire érdemes egy film „tudományos megbízhatóságát” firtatni? Mert bizony van olyan, hogy fikció. Film és irodalom esszenciája. Akkor meg miért mögötte az áltudományos áltézis? Mert olyan is van, hogy inspiráció. Összeállítottuk, mit mondott a rendező, Luc Besson a film két említett összetevőjéről…
This is wrong! Naná, ez egy film
A kisebb felhördülést az váltotta ki hogy a történet kiindulópontja egy közismerten nem bizonyított „legenda”, miszerint az agyunk kapacitásának csak 10%-át használjuk. A rendező a közönség tudóskodó morgásaira reagálva úgy döntött, lerántja a leplet és kijelentette: „Az állítás teljes mértékben nem igaz.” Hoppá. Majd hozzátette: „De komolyan úgy gondolták, hogy ezt én nem tudom? Kilenc évig dolgoztam ezen a filmen és azt hiszik, hogy pont én ne tudnám?” Érdekes kérdés. Besson azt is elárulta, hogy őt is mindig lenyűgözik azok az emberek, akik képesek utolsó pillanatban tudósokká transzformálni magukat, hogy megállapíthassák egy tézisről: Téves! „Persze, hogy az; ez egy film.”
Mégis, ha már tudóskodunk
Ha már nézői körökben előkerült a hitelesség zászlója, a rendező megjegyezte, hogy tudományos értelemben azért nem teljesen alaptalan minden, amit a sztori érint. Például a rézgálic-drogot, aminek köszönhetően Lucy (Scarlett Johannson) „Miss Party Nobody”-ból szuperhőssé válik egy valóságosan létező molekula ihlette, ugyan a valós név nem CPH4. Ezt a molekulát – aminek nevét Besson direkt titkolni akarta – várandós nők teste termeli a terhesség hatodik hetében. „Tulajdonképpen úgy működik a magzat számára, mint egy szuperbomba az anya testében”. Hasonlóan az is bizonyított tény, hogy a testünk sejtjei másodpercenként 1000 üzenetet váltanak – értsd: sejtenként!
Ami az ominózus tíz százalékot illeti: egy ’60-as évekbeli teóriáról van szó, amit azóta sem tudtak bizonyítani. „Viszont az igaz, hogy egyszerre az agyunk neuronjainak csupán tizenöt százalékát használjuk, adott pillanatban soha nem többet. Hol a bal oldalon, majd a jobb oldalon, tehát a fontos, hogy nem folyamatosan ugyanarról a tizenöt százalékról van szó. Pont ez inspirálta a filmemet: vajon mi történne velünk, ha egyszer csak hozzáférhetnénk ezeknek a neuronoknak harminc, negyven, akár ötven százalékához?…Persze, hogy megváltoztattam a valóságot – hogy segítsem a történetet. A tíz százalék itt inkább metaforaként működik, ezért is nem törődtem a cáfolhatósággal.”
A 10% metaforája
Besson szerint a tíz vagy tizenöt százalék játékánál sokkal izgalmasabb, hogy a film tétele szerint a totális intelligencia eléréséből négy lépés következik. Az első szint a sejt, a második a többiek, míg a harmadik a test fölött szerzett kontroll. Az utolsó lépés pedig az idő uralhatósága. „A filmet megelőzően rengeteg tudóssal beszéltem. Ők azt mondták, hogy a négy lépés közül legalább az első három lehetséges. Nem azt állítják, hogy igaz volna, de legalábbis a tudomány szerint logikus.”
A remek az egészben az, hogy ha veszel egy csomó dolgot, ami valóságos, tehát tény és mindezt mixeled egy pár hamis elemmel, a végén az az érzésed támad, hogy minden, amit láttál, igaz volt. Ez a film varázsa.
A rendező egyébként elárulta, hogy maga is mezei moziba járó: „Látom az előzetest, ha tetszik: elmegyek megnézni a filmet. Sőt, általában élvezem is. De, tudod, már ötven éves vagyok és nem tizenöt – kicsit éhesebb. Ha látom, hogy az akció jól meg van rendezve, persze értékelem. De ha nem adsz nekem ennél többet, egy idő után elkezdek unatkozni. A filmjeimmel is megpróbálom magam, mint filmnézőt kielégíteni. Nem gondolom, hogy fájna egy akciófilmnek, ha van benne valami valóság.” A Lucy hátterében is az egyszeri akciófilm készítése helyett inkább filozófiai motiváltság áll:
„Az érdekes benne az emberség fogalma. Nézd csak meg a ma esti híreket. Milyen is az emberiség állapota mostanság… Ne csináljuk már, a helyzet pocsék!”
Ami pedig Lucyt illeti…
„Ő az első olyan főhősöm, aki a történet elején még teljesen hétköznapi alak. A legtöbb esetben már a kezdetnél egy átlagon felüli, szokatlan alakkal indítok, mint például Leeloo (Ötödik elem). Lucy számomra valami teljesen más volt, mint bármi, amit korábban rendezőként eddig csináltam.” Lucy sorsa és a film bizonytalan zárlata viszont illeszkedik a Besson-rendezések sorába, gondoljunk csak Nikitára vagy Jacques Mayolra a Nagy Kékségből.
Úgy gondolom, a karakterek így válhatnak legendákká. Mi a helyzet Istennel? Évezredek óta mindenki róla beszél és még soha senki nem látta.
