Azért az tényleg meglepő, amikor Kieselbach Tamás, a Kieselbach Galéria tulajdonosa „falura megy” kiállítást nyitni! A Káli-medence közepén, Köveskálon, annak is a közepén – a nagyképűen buszpályaudvarnak titulált üvegfalú retro-bódéban – nyílt kiállítás Weiler Péter festményeiből. Az egynapos tárlat délelőtti(!) megnyitójára nagyjából azok és annyian jöttek el, mintha a tárlat Pesten, egy menő galériában lenne.
Sokan, sokféle helyről ismernek téged, ha neked kell összefoglalnod, mit emelnél ki?
Tényleg sokféle dologgal foglalkozom, írtam már könyvet is, A Márai-véletlen című regényem 2008-ban jelent meg, és viszonylag sikeres volt. Nagyon szerettem írni, és a visszajelzések alapján az olvasók is szerették. Emellett van néhány üzleti vállalkozásom és a média világából is ismerhetnek sokan. Mégis, alapvetően a kreatív alkotás a legfontosabb, rajzolni, festeni…
Hol, hogyan fér bele ez az életedbe?
Nagyon fontos része! Azt sajnos nem mondhatom, hogy minden nap foglalkozom vele, de azon vagyok, hogy napi egy-két órát tudjak foglalkozni a festészettel, a rajzolással. ez egy folyamatos tevékenység, ami akkor is bennem van, működik, amikor teljesen mást kell csinálnom. Most, hogy faggatsz, és itt ülünk Köveskálon egy rozzant padon, én közben nézem a rozsdás tábla hátulját. Bármi, amit látok képpé változhat, csak az a kérdés, hogy megmarad-e annyira erősen, hogy később előbújjon.
A most kiállított balatonos képek egy hosszabb projekt részei, vagy csak hirtelen fellángolás?
Annyira erős érzelmekkel kötődöm a Balatonhoz, hogy nem is értem, korábban miért nem készültek ilyen képek. Ezzel kellett volna kezdenem. Az országon belül annyira közös nyelv a Balaton-élmény… többen mondták, hogy látszik/érződik a képeken, hogy imádtam csinálni.
Hogyan születnek a képek? Mi van a rozsdás tábla és a festmény közötti „úton”?
Van, ami kibuggyan, és rögtön tudom, hogy tökéletes… mármint az én szemszögemből nézve! És van olyan is, ami időt igényel, és többször neki kell állni, vagy akár a helyszínre visszamenni. Megesik, hogy mások sikítanak: „így tök jó, ne nyúlj hozzá”; én meg még csinálnám. Mondjuk az MZ-motor nagyon sokaknak tetszett, én meg sokáig elégedetlen voltam vele. Mindig van egy pont ahol abba kell hagyni, el kell engedni a képet. Ez nehéz!
A jelenkor és a retro-hangulat összejátszása jó játék a nézőnek, de mennyire fontos neked, mint festőnek?
Én ’74-ben születtem, és amiben szocializálódtam, az ma retro. MA teljesen másképp látjuk azokat a dolgokat, amik akkor menőnek számítottak. Folyamatos párbeszédben él együtt a saját múltunk és a jelen. Érdemes a múlt retro-szagú relikviáit legalább egy-egy képen belül felmutatni.
Honnan ered a te személyes Balaton-feelinged?
Én egészen apró koromtól a nagymamámnál nyaraltam Lellén. Később következett egy sóstói családi nyaraló, aztán meg Balatonfüred; ott vitorlázom. Azon szerencsések közé tartozhatok, akik a Balaton mindkét partjához kötődnek. Imádom, rajongója vagyok!
Hogy került az eddig meglehetősen álmos Köveskál a „képbe”?
Motoszkált bennem, hogy a balatoni képeimet a Balaton közelében szeretném kiállítani, először Füred került szóba, aztán felmerült több lehetőség is. Végül a szemünkbe akadt ez a buszmegálló, ami mintha pont erre lenne kitalálva. Nehéz ennyire jó teret találni, mert amúgy éttermekben vagy félreeső művelődési házakban lehetne kiállítani.
A facebookon követtem, hogy lejöttetek, kifestettétek…
Muszáj volt, mert minden adottsága mellett rettenetesen nézett ki. Ráadásul át is színeztük kékre, mert ez talán balatonibb, mint az eredeti zöld.
Van bármi féle közöd ahhoz, hogy a galériává szépült buszpályaudvarral mi történik a jövőben?
Közvetlenül nincsen, de remélem, hogy sok embernek felnyílik a szeme a faluban, hogy ez egy értékes ingatlan. Jó helyen van, másrészt sokféle módon hasznosítható. Kár lenne kitört ablakú buszmegállóként őrizgetni. Az is fantasztikus lenne, ha galéria maradhatna, mert nem nagyon van galéria a környéken. Lellén például volt egy Tópart Galéria nevű kiállítótér, amiből egyszer csak csocsószalon lett. Remélem, Köveskálon jobb sorsot érdemel ez a hely.
Aki lemaradt erről az egynapos kiállításról…
Képeimmel találkozhat Tihanyban az ArtPlaccon, aztán pedig a BalatonSound és a Strandfesztivál fogadja be a festmények négyméteresre nagyított változatát.
