tejútrendszer

Akkor fekete lyukat találtak a Tejúton, amekkora nem is létezhetne

Akkor fekete lyukat találtak a Tejúton, amekkora nem is létezhetne

A kutatókat is megdöbbentő méretű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben: a szakértők szerint olyan hatalmas, hogy „nem is létezhetne” a galaxisban. Az LB-1 jelű fekete lyuk 15 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől, tömege 70-szer nagyobb a Napénál – olvasható a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányban. A Tejútrendszer a becslések szerint 100 millió…

Már élt az emberi faj elődje, amikor gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren

Már élt az emberi faj elődje, amikor gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren

Gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren 3,5 millió évvel ezelőtt, a galaxis közepén lévő nagyon nagy tömegű fekete lyuk közeléből indulhatott – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A felfedezés szerint a Tejútrendszer középpontja dinamikusabb lehetett, mint korábban vélték – írta a BBC hírportálja hétfőn. „Inaktívnak gondoltuk a Tejútrendszert, egy nem túl fényes középponttal” – mondta…

Csillagfolyamot fedeztek fel sokkolóan közel a Naphoz

Csillagfolyamot fedeztek fel sokkolóan közel a Naphoz

A déli égboltot szinte teljesen elfoglaló úgynevezett csillagfolyamot fedeztek fel a Bécsi Egyetem tudósai. A csillagfolyam viszonylag közel helyezkedik el és legalább négyezer csillagból áll, melyek együtt mozognak az űrben kialakulásuk óta, vagyis mintegy egymilliárd éve. A Földhöz való közelsége miatt ez az áramlat tökéletes lehetőséget nyújt a csillaghalmazok széthullásának tanulmányozására, a Tejútrendszer gravitációs mezőjének…

Meggörbültek a Tejútrendszer szélei

Meggörbültek a Tejútrendszer szélei

A kutatók a Tejútrendszerről készítettek egy háromdimenziós térképet, a galaxis alakjának megformálásához 1399 pulzáló csillag adatait használták fel. A csillagok a Napnál nagyobb és fényesebb újonnan katalogizált, fiatal égitestek. Minél távolabb van a középponttól, annál jobban meg van csavarodva vagy görbülve a Tejútrendszer külső hidrogéngázlemeze. A kutatók szerint a csavarodott mintázatot valószínűleg a nagy tömegű…

Egy galaktikus ütközés beindíthatja a Tejútrendszerben szunnyadó fekete lyukat

Egy galaktikus ütközés beindíthatja a Tejútrendszerben szunnyadó fekete lyukat

Katasztrofális galaktikus ütközés lódíthatja meg a Naprendszert: kétmilliárd év múlva összeütközhet a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő. A Durhami Egyetem asztrofizikusai számítógépes szimulációjának eredményét a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban mutatták be pénteken. Az ütközés felébresztheti galaxisunk szunnyadó fekete lyukát, amely ekkor elkezdené elnyelni a környező gázokat és akár tízszeresére…

Hatalmas szellemgalaxist észleltek a Tejútrendszer peremén

Hatalmas szellemgalaxist észleltek a Tejútrendszer peremén

Hatalmas „szellemgalaxist” észlelt az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrszondája a Tejútrendszer peremén. Az Antlia 2-re (vagy Ant 2) keresztelt objektumot eddig nem sikerült felfedezni egyrészt nagyon kis sűrűsége miatt, másrészt azért, mert tökéletes „fedezékben” van a Tejútrendszer lemezének köde mögött. Az Antlia 2 egy törpegalaxis. Amikor az univerzum kezdeti szakaszában a szerkezetek elkezdtek kibontakozni, a…

Találtak egy csillagot a Tejúton, ami még az ősrobbanás idején keletkezett

Találtak egy csillagot a Tejúton, ami még az ősrobbanás idején keletkezett

Az univerzum egyik legrégibb csillagát fedezhették fel ausztrál csillagászok: a csillag szinte teljes egészében az ősrobbanás által képződött anyagokból áll – közölték hétfőn. A csillag, amely a Tejútrendszer ugyanazon részén van, mint Naprendszerünk, a kutatók szerint akár 13,5 milliárd éves is lehet. Erre utal nagyon alacsony a fémtartalma, vagyis a fémessége. A kutatást vezető Andrew…