
Leó pápa pünkösd vasárnapi beszéde a Szent Péter téren
Leó pápa: a Szentlélek segít abban, hogy másképpen lássuk és új módon éljük meg világunkat, levetve az általunk öltött álarcot.

Leó pápa: a Szentlélek segít abban, hogy másképpen lássuk és új módon éljük meg világunkat, levetve az általunk öltött álarcot.

Ferenc pápa nem adja fel a béke diplomáciai megoldásának keresését, mivel nem maradhatunk tehetetlenek. A hit diplomáciája nem áll le.

Ferenc pápa szokás szerint a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnapi beszédét.

Ősz óta először többezer hívő és látogató volt a Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa immáron internet helyett személyesen mondta el beszédét, és egy év óta először a Szent Péter bazilika főoltáránál mutatott be misét vasárnap. A húsvétkor még teljesen üres téren most több ezren voltak. Egy éve tartó szünet után az egyházfő ismét a…

A Szíriában dúló erőszak beszüntetését és békét teremtő tárgyalásokat szorgalmazott Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.

Ferenc pápa néma imára szólította fel a Szent Péter téren levőket Franciaországért, Európáért és az egész világért.