
Miért nem Piros és fekete lett a Vörös és fekete? – műhelytitkok a Stendhal-mű újrafordításáról
A Vörös és fekete nemcsak szerelmi történet, hanem politikai regény is: a restauráció korának társadalmi mozgásait ismerhetjük meg benne.
A Vörös és fekete nemcsak szerelmi történet, hanem politikai regény is: a restauráció korának társadalmi mozgásait ismerhetjük meg benne.
A Helikon Zsebkönyvekkel elsősorban az volt a célunk, hogy a fiatalok számára készítsünk egy sorozatot, amely minőségi, de pénztárcabarát, modern, változatos – amely meghozza a kedvet ahhoz, hogy eddig adott esetben nem ismert szerzőket, műveket is megkóstoljanak, és akár saját induló könyvárat alakítsanak ki maguknak.
A Helikon Kiadó 2015 márciusában indítja útjára Helikon Zsebkönyvek sorozatát, amelyben az egyetemes művelődéstörténet legkiemelkedőbb és legnépszerűbb műveit tervezi megjelentetni. Az évi 26 kötet között szépirodalmi, történelmi, filozófiai, bölcseleti, valamint pszichológiai tárgyú klasszikusok egyaránt szerepelnek, mindössze 999 forintért.