
Búcsúzik a párizsi Pompidou Központ
"Ez a legnagyobb esemény, amit a Pompidou Központ a megnyitása óta rendezett" - mondta az AFP hírügynökségnek Paul Mourey.

"Ez a legnagyobb esemény, amit a Pompidou Központ a megnyitása óta rendezett" - mondta az AFP hírügynökségnek Paul Mourey.

A Pompidou Központ, amely tavaly több mint 3 millió látogatót vonzott, a világ egyik legnépszerűbb múzeuma.

A bizottság keddi közleménye szerint a festmény Lakner László fotórealista korszakának kulcsművei közé tartozik.

Felidézték, hogy Konok Tamás 1959-ben, egy ösztöndíj segítségével érkezett Párizsba, ahol egészen a 90-es évek elejéig élt.

A párizsi Pompidou Központ és a Picasso Múzeum egy közös létesítményt hoz létre a francia főváros egyik elővárosában, Massyban.

A kulturális miniszter tájékoztatása szerint az elmúlt csaknem fél évszázadban 300 millióan keresték fel a Pompidou Központ épületét.

A Gömböc egy matematikai modell tárgyiasult formája, az egyetlen ismert homogén test, amelynek mindössze két egyensúlyi pontja van

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

Laurent Le Bont, a francia kulturális élet elismert személyiségét nevezte ki a francia államfő a legjelentősebb francia kortárs művészeti gyűjteménnyel rendelkező párizsi Pompidou Központ élére, mielőtt az intézmény felújítási munkálatok miatt 2023 végén több mint három évre bezár. A párizsi Picasso Múzeum jelenlegi igazgatója, aki korábban a Pompidou Központnak a kelet-franciaországi Metzben található fiókintézményét vezette,…

A fémtáblából kifűrészelték azt a darabot, amin a graffiti látható.

Több mint öt évtized után először nyílt Victor Vasarely (1906-1997) magyar származású francia képzőművész munkáiból kiállítás Párizsban. A Pompidou Központban megtekinthető első francia életműtárlaton mintegy háromszáz műalkotás – festmények, fotók, műtárgyak és egyéb dokumentumok – vezetnek be Vasarely sajátos univerzumába és világítanak rá az op-art művészet egyik legkiemelkedőbb alakjának összetett kifejezési formáira. Vasarely legfőbb célja…

Az adományozó Vlagyimir Potanyin, akinek Interros cége a legnagyobb részvényes a Norils Nickel orosz vállalatban, amely a világ legnagyobb nikkel- és palládiumtermelője.