olaszország

Egy olasz lap 1962-ben megjósolta, milyen lesz a világ 2022-ben

Egy olasz lap 1962-ben megjósolta, milyen lesz a világ 2022-ben

Az utcán üvegbúrával védett, egyszemélyes járművek sokasága, városi tömeg, reklámok és emberek egymás túlközelségében, az egyszemélyes kabinokban saját levegőztető készülék, ami minden bizonnyal véd a vírusok ellen is. Bár 1962-ben bőven léteztek nagyvárosok, és jól látható jelei voltak a nagyvárosi elmagányosodásnak, azért ennek a képnek mégis víziós ereje van, mivel nem pont ilyen a nagyváros,…

Fertőtlenítették a hétfőn nyitó Szent Péter-bazilikát

Fertőtlenítették a hétfőn nyitó Szent Péter-bazilikát

A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt – közölte a Vatikán pénteken. Tetőtől talpig védőruhába öltözött takarítószemélyzet végezte a Szent Péter-bazilika fertőtlenítését. A munka több napot vett igénybe, annál…

Nem félek attól, hogy a járvány véget vet a múzeumoknak – mondja Eike Schmidt, az Uffizi igazgatója

Nem félek attól, hogy a járvány véget vet a múzeumoknak – mondja Eike Schmidt, az Uffizi igazgatója

A több mint egy hónapja lezárt múzeum kincseinek őrzéséről, az interneten tartott virtuális tárlatvezetésekről, valamint a látogatók újranyitás utáni egészségvédelméről is beszélt Eike Schmidt, a világ egyik leglátogatottabb múzeumaként ismert firenzei Uffizi-képtár igazgatója a nemzetközi sajtónak, adott közösségi interjúban. Elhangzott: a március-áprilisi időszakra az intézmény több mint 10 millió euró vesztességgel számol. Eike Schmidt elmondta,…

Élelmiszert oszt a maffia Olaszországban

Élelmiszert oszt a maffia Olaszországban

A szicíliai Palermóban éppúgy mint Nápolyban a helyi szervezett bűnözés élelmiszerrel megpakolt bevásárlószatyrokkal segít a koronavírus-járványban munka nélkül maradt családokon, így kötelezve el őket a maffiának Francesco Lo Voi palermói maffiaellenes államügyész szerint, aki a nemzetközi sajtó képviselőinek nyilatkozott. A szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra a maga javára akarja kihasználni a Covid-19-járvány miatt…

A szeptemberi Velencei Filmfesztivált már biztosan megtartják

A szeptemberi Velencei Filmfesztivált már biztosan megtartják

A Velencei Filmfesztivál szóvivője hétfőn közölte, hogy tovább szervezik a szeptember 2-án kezdődő hagyományos filmmustrát, és kizárta, hogy a koronavírus-járvány miatt a filmes seregszemlét az online térbe terelnék át. „A Velencei Filmfesztivált nem helyettesítheti egy online esemény” – szögezte le a Variety.com újságírójának nyilatkozó szóvivő. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy „a technológia adta lehetőségeket…

2020. április 7. /
, ,
Elhunyt az olasz filmcsillag, Lucia Bose, aki Fellinivel és Bunuellel is forgatott

Elhunyt az olasz filmcsillag, Lucia Bose, aki Fellinivel és Bunuellel is forgatott

Elhunyt 89 éves korában Spanyolországban Lucia Bose, az olasz neorealizmus ünnepelt filmcsillaga, aki Michelangelo Antonionival és Federico Fellinivel is forgatott. A színésznő halálhírét a fia, Miguel Bose spanyol énekes jelentette be a Twitteren. Az olasz lapok szerint Bose a spanyol Segovia tartománybeli Brievában hunyt el hétfőn, és halálát tüdőgyulladás okozta – számolt be róla a…

2020. március 25. /
, ,
Az Angyal repülése napjától kamerák számlálják a turistákat Velencében

Az Angyal repülése napjától kamerák számlálják a turistákat Velencében

A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít. Majdnem százezren érkeztek Velencébe a Szent Márk téri harangtorony tetejéről leereszkedő angyal, vagyis a város legszebb lányának repülésére . A térre…

Michelangelo izgalmi állapotban ábrázolta Dávidot

Michelangelo izgalmi állapotban ábrázolta Dávidot

Michelangelo megelőzte az orvostudományt a vérkeringéssel kapcsolatos ismeretei terén: ezt igazolja mesterműve, a Dávid egy amerikai orvosi tanulmány szerint. A reneszánsz művész több mint száz évvel az előtt, hogy az orvostudomány leírta volna a vérkeringést és ebben a nyaki verőér működését, már tökéletesen ábrázolta azt a munkáiban, köztük a Dávid megalkotásakor – írta a Jama…

20 év után megtalálták egy római lakásban Garibaldi pajzsát

20 év után megtalálták egy római lakásban Garibaldi pajzsát

Egy római lakásban találták meg az olasz műkincsrendőrök a Garibaldi pajzsának nevezett bronzszobrot, amelyet Szicília népe adott ajándékba hálája jeléül a tábornoknak 1878-ban – írta pénteken az Il Tempo olasz napilap. Az Olaszország egyesítéséért folyó harcban Giuseppe Garibaldi (1807-1882) olasz hazafi és tábornok 1860-ban szállt partra a szicíliai Marsalánál ezer vörösinges katonájával. A 118 centiméter…

A kertész egy üregben találta meg a 22 éve ellopott Klimt-festményt

A kertész egy üregben találta meg a 22 éve ellopott Klimt-festményt

Egy 1997-ben az észak-olaszországi Piacenza egy galériájából ellopott Gustav Klimt-portré bukkant fel Olaszországban – írta a BBC hírportálja szerdán. Nem sok remény mutatkozott, hogy a 60 milliós (19,8 milliárd forint) értékűre becsült Bildnis einer Frau (Egy hölgy arcképe) valaha megkerül, amíg a Ricci-Oddi galéria körül dolgozó kertész bele nem botlott egy fémlapba, mely mögött egy…

Újabb részek láthatók a föld alatt épített rejtélyes pogány bazilikából

Újabb részek láthatók a föld alatt épített rejtélyes pogány bazilikából

Páratlan szépségű faldekorációk keltek életre Róma egyik ókori földalatti bazilikájában, amelyet a restaurálás után kedden mutattak be a sajtónak. Daniela Porro, az olasz főváros rendkívüli régészeti intendánsa Róma egyik legvarázslatosabb és legtitokzatosabb ókori épületének nevezte a Porta Maggiore egykori városkapunál található antik csarnokot, amelyet a „rejtélyek bazilikájaként” is emlegetnek. Az eredetileg is a föld alatt…

Modigliani-festményt hamisított ráérő idejében a tehetséges nyugdíjas

Modigliani-festményt hamisított ráérő idejében a tehetséges nyugdíjas

Egy 69 éves modenai nyugdíjashoz vezettek annak a nyomozásnak a szálai, amelyet egy palermói kiállítás hamisnak ítélt Modigliani-festményei miatt indítottak el – adta hírül az Il Tempo olasz napilap online kiadása. Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége, a TPC (Comando Carabinieri Tutela Patrimonio Culturale) szerint a férfi műhelyében készült az a kilenc festmény és tíz…