
A NASA felfedezett egy követ a Marson, ami nem oda való
Ha a NASA úgy dönt, hogy érdemes hazahozni a Phippsaksla egy darabját, a mintákat el lehet raktározni a jövőbeli szállításhoz.

Ha a NASA úgy dönt, hogy érdemes hazahozni a Phippsaksla egy darabját, a mintákat el lehet raktározni a jövőbeli szállításhoz.

A felfedezés nemcsak a Mars múltjára vet új fényt, hanem arra is, hogyan alakultak ki a Naprendszer kőzetbolygói.

A NASA 2019 tavaszán mutatta be az Artemis-programot, amely három szakaszra épül, és a fő cél egy holdbázis kiépítése.

A NASA megerősítette: a Mars egykor folyókkal, tavakkal, sőt talán óceánnal is rendelkezett. A víz azonban – máig ismeretlen okból – eltűnt.

A lelet különlegessége nemcsak a mérete, hanem az is, hogy szinte bizonyosan a Mars felszínéről származik.

Egyes feltételezések szerint jelentős mennyiségű víz még mindig ott lehet a Mars felszíne alatt, de bizonyíték egyelőre nincs.

Miért nem találtuk meg eddig az élet nyomait a Marson? – A NASA új kutatása igyekszik választ adhat a rejtélyre.

Ausztrál tudósok bizonyítékot találtak arra, hogy a Mars valószínűleg lakható lehetett.

A csiszolás során keletkező port eltávolítva a NASA tudósai zöldes, sötétebb foltokat vettek észre a kőzet felszínén.

A feltárt eredmények arra utalnak, hogy a Mars felszínén a korábban feltételezettnél összetettebb rendszer létezhetett a múltban.

A Mars körül keringő kínai űrszonda a CNSA közlése szerint már több mint ezer napja végez tudományos kutatásokat.

Egy több száz millió évvel ezelőtti heves esemény során az űrbe kilökődött és 2011 júliusában a Földre hullott Mars-meteoritot vizsgáltak.