40 éve senki nem látta ezt a Kondor Béla-képet, most 85 milliót adtak érte
A fiatalon elhunyt, értékes életművet maga után hagyó Kondor Béla alkotása 38 millió forintos kikiáltási árról indult.
A fiatalon elhunyt, értékes életművet maga után hagyó Kondor Béla alkotása 38 millió forintos kikiáltási árról indult.
Kondor Béla életműve kicsi, egy-egy képének felbukkanása akkora felzúdulást kelt a piacon, mint egy Csontváry festmény megjelenése.
Kondor Béla Műtücsök felbocsátása című képe 120 millió forintos leütésével megnégyszerezte a festő korábbi életműrekordját.
Most meggyőződhetsz arról, hogy jó az, ha valaki nem csak azzal törődik, ami a dolga. Bagdy Emőke lopott időben foglakozott azzal, ami legalább olyan fontos, mint a munkája.
A kiállítás érdekessége a művész murális munkáit felvonultató terem, ahol az első vázlatoktól a végleges változatig együtt láthatja a közönség Kondor Béla szinte minden jelentős falfestészeti munkáját.
A gazdasági válság idején, az elmúlt 7-8 év alatt gyűjtötte össze a fiatal üzletember a csaknem 400 darabos festményekből és grafikákból álló gyűjteményt.