
Heteken át kómában volt az Omega gitárosa, Molnár György
Molnár György: A szívsebészem az operáció előtt megnyugtatott, hogy bár beteg, de erős a szívem, nem kell félnem a műtéttől.

Molnár György: A szívsebészem az operáció előtt megnyugtatott, hogy bár beteg, de erős a szívem, nem kell félnem a műtéttől.

A dokumentumfilm emlékeztet arra is, hogy Chevy Chase már korábban is került halálközeli helyzetbe. 1980-ban áramütés érte.

Szomorú hírt közöltek Ribarics Tamás rockzenész Facebook-oldalán, ugyanis a férfi már egy hete súlyos kómában fekszik darázscsípés miatt.

A 27 éves fiatal nőt június elején nyilvánították agyhalottnak azután, hogy agyvérzést szenvedett.

A baleset után a felsőőri előadást megszakították, a Horrorshow hétvégi bécsújhelyi előadásait azonban megtartják.

Menzel november közepe óta szorult intenzív ellátásra.

A részvételi színház aktivizál, cselekvésre ösztönöz anélkül, hogy kényelmetlen helyzetbe kényszerítené nézőjét. Elgondolkodtat, és lehetőséget kínál arra, hogy a néző véleményének hangot adjon.