izrael

Az oltás második dózisa után erősebb mellékhatások jelentkeztek

Az oltás második dózisa után erősebb mellékhatások jelentkeztek

Az oltás második dózisa után erősebben jelentkeztek a mellékhatások az izraeli oltottaknál – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. „Két napig nem volt könnyű a második oltás után, de legalább tudom, hogy nem placebót kaptam” – nyilatkozta a lapnak a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának második dózisával egy hete…

Tehenek nélkül, élesztőből állítanak elő tejet

Tehenek nélkül, élesztőből állítanak elő tejet

Élesztőből állítanak elő mesterséges tehéntejet izraeli kutatók. Tehenek nélkül, élesztőből kísérleteztek ki tehéntej kinézetű és ízű folyadékot a tel-avivi egyetem kutatói. Az egyetem biomérnöki tanszékén dolgozó Tamir Tuller professzor és Éjal Iffergan élelmiszer-technológiai vállalkozó az új termékhez közös céget alapított, az Imagindairy nevű vállalatot – adta hírül közleményében az egyetem. Az elmúlt években egyre inkább…

Átírja az emberiség őstörténetét a barlangban talált 350 ezer éves koptatókő

Átírja az emberiség őstörténetét a barlangban talált 350 ezer éves koptatókő

Őstörténeti korszakváltást jelentő, 350 ezer éves koptatókövet találtak Izraelben – jelentette a Háárec című újság honlapja. Az emberi evolúció fordulópontját jelzi a Haifa mellett, a Karmel-hegy Tabun nevű barlangjában talált lapos koptatókő, amelynek tanulmányozásából kiderült, hogy az eddig gondoltnál már sokkal hamarabb kifinomult szerszámokat használtak az anyagok koptatásához, csiszolásához, ezzel korábban megjelent a kifinomult szerszámhasználat.…

Bíróságra megy az egyiptomi színész, mert átölelt egy izraeli popsztárt

Bíróságra megy az egyiptomi színész, mert átölelt egy izraeli popsztárt

Botrányt okozott Kairóban egy izraeli és egy egyiptomi sztár közös, Dubajban készült fényképe – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden. Mohamed Ramadan népszerű egyiptomi színész-énekes és Omer Adam izraeli popsztár egymást átkarolva készített fényképet az Egyesült Arab Emírségekben, de két nappal később emiatt súlyos retorziókkal sújtották az egyiptomi színészt, noha Izrael…

2020. november 25. /
, , ,
Aranyat találtak a siratófal akadálymentesítésénél

Aranyat találtak a siratófal akadálymentesítésénél

Ezeréves aranyérméket találtak Jeruzsálemben – jelentette a Jiszrael Hajom (Izrael Ma) című újság hírportálja hétfőn. Az aranyból készült érmékre a Siratófal akadálymentesítését szolgáló lift építése közben bukkantak a Templomhegy Heródes-kori nyugati falának közelében. Az építkezés előtt a terepet átkutató, az Izraeli Régészeti Hatósághoz (IAA) tartozó régészek egy kisebb cserépedénybe rejtve találták meg a négy darab…

Találtak a házuk alatt egy bizánci templomot

Találtak a házuk alatt egy bizánci templomot

Bizánci templom maradványaira bukkantak a lakók a házuk alatt Izrael északi részén – jelentette szerdán a Háárec című helyi újság honlapja. A Miliya arab faluban élő Elijja és Samija Arraf házuk alatt három mozaikra bukkantak. Szobáik padlója alatt egy bizánci építmény központi részének apró kövekből kirakott, míves mozaikpadlóját, udvaruk alatt pedig a templom bejáratát vagy…

Napenergia-erőművet építettek, 100 ezer éves műhelyt találtak

Napenergia-erőművet építettek, 100 ezer éves műhelyt találtak

Százezer éves kőszerszámkészítő műhelyt találtak Izraelben, Dimóna városnál – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A núbiai-Levallois kultúra pattintott kő szerszámainak egykori műhelyét találták meg az új izraeli lelőhelyen az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei vezette ásatásokon. „Ezt a tevékenységet a modern ember megjelenésével azonosítják, amely 150-200 ezer évvel ezelőtt Kelet-Afrikában élt,…

Egy rejtélyes dombon 2700 éves adóhivatalt találtak

Egy rejtélyes dombon 2700 éves adóhivatalt találtak

Júda királyság uralkodói adóhivatalának és raktárának maradványait találhatták meg a régészek Jeruzsálemben – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap szerdán. Arnona lakónegyedben, a tavaly átadott új amerikai nagykövetségi épület közelében, egy kövekkel borított rejtélyes dombon bukkantak az izraeli régészeti hatóság (IAA) munkatársai a 2700 éves leletekre. A szakemberek szerint a…

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg a bibliai Lakis romjainál folyó ásatásokon – jelentette a Háárec című újság honlapja. A régészek egy 3200 évvel ezelőtti kánaáni templom belső szentélyében találták meg a bronzból készített és ezüsttel bevont jogart, amelyet valószínűleg egy nagy istenszobor tartott a kezében. Ez az első bizonyítéka a Földközi-tenger vidékén akkoriban készített…

Épségben maradt kannabisz-maradványokat találtak egy szentély oltárán

Épségben maradt kannabisz-maradványokat találtak egy szentély oltárán

Az ősi izraeliek valószínűleg használtak kannabiszt vallási szertartásaikon – jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja. A kutatók épen maradt kannabisz-maradványokat találtak egy szentély oltárán egy ősi izraeli templomban, Tel Aradban, és ebből arra következtettek, hogy a pszichedelikus növényt vallási szertartásokon alkalmazták több mint két és félezer évvel ezelőtt. A vegyi elemzés előtt „azonosítatlan…

Egy 6 éves kisfiú 2 emberi figurát ábrázoló 3500 éves agyagtáblát talált

Egy 6 éves kisfiú 2 emberi figurát ábrázoló 3500 éves agyagtáblát talált

3500 éves, két emberi figurát ábrázoló agyagtáblácskát talált egy hatéves kisfiú Dél-Izraelben, a gázai határ közelében – jelentette be hétfőn az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). A Niri nevű kibucban élő Imri Elis családjával kirándult még márciusban, amikor a Tel Dzseme régészeti parkban, néhány kilométerre a Gázai övezet határától egy kicsiny agyagtáblácskára lett figyelmes a homokdűnén.…

Különleges föld alatti szobákat találtak a Siratófal közelében

Különleges föld alatti szobákat találtak a Siratófal közelében

Kétezer éves föld alatti építményt találtak Jeruzsálemben a Siratófal közelében – jelentette kedden a helyi média. A három helyiségből és a közöttük elterülő udvarból álló építményt az alapkőzetbe vésték a második szentély lerombolása, i. sz. 70. előtt. Nem világos a szobák rendeltetése: alagsori kamra, lakóhely vagy akár rejtekhely is lehetett – közölte az ásatás egyik…