
Elhunyt Tamás László
Tamás László a BME-n 1962 elején hallgatótársaival – Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal – megalapította az Echo együttest.

Tamás László a BME-n 1962 elején hallgatótársaival – Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal – megalapította az Echo együttest.

Szakály György művészi teljesítménye, pedagógusi munkája és intézményvezetői tevékenysége egyaránt maradandó nyomot hagyott a magyar kultúrában.

James Lovell a NASA első évtizedének egyik legtapasztaltabb űrhajósa volt: négy küldetésen vett részt (Gemini 7, Gemini 12, Apollo 8, Apollo 13).

Eddie Palmieri, a latin zene egyik legnagyobb hatású avantgárd művésze, a rumba és a latin jazz megújítója, 88 éves korában hunyt el.

Hatvannégy éves korában, hosszú betegség után, 2025. augusztus 4-én elhunyt Varga Zoltán Jászai Mari-díjas színművész.

A búcsúzók között voltak Grunwalsky Ferenc egykori tanítványai, valamint a filmszakma és a kulturális élet olyan szereplői

A „Helló, itt Cintula!” köszönés egy egész generáció fülébe égett bele, ő pedig mindörökre a korszak egyik ikonikus hangja maradt.

Robert Wilson nem csak rendezőként, de képzőművészként is elismert volt: grafikákat, szobrokat, bútorokat és installációkat alkotott.

Flaco Jiménez neve ma már egyet jelent a harmonika felszabadult, örömteli hangjával, a texasi latin zene lüktetésével, a tejano zenével.

Paul Mario Day távozása egy olyan korszak végét jelenti, amelyben a brit heavy metal megszületett és világhódító útjára indult.

Grunwalsky Ferenc a magyar filmművészet meghatározó alakja volt, alkotótársaival, Jancsó Miklóssal, Szomjas Györggyel együtt dolgoztak.

2009-ben Chuck Mangione számos személyes zenei emléktárgyát a washingtoni Smithsonian Nemzeti Történeti Múzeumnak adományozta.