gyász

Fiatalon elhunyt Siklósi Örs

Fiatalon elhunyt Siklósi Örs

Elhunyt 29 éves korában Siklósi Örs, Az AWS énekese – tudatta szombaton a zenekar közösségi oldalán. Az énekest, aki tavaly óta küzdött súlyos betegséggel, pénteken érte a halál. Siklósi Örsnél 2020 júniusában diagnosztizáltak leukémiát. Az énekes januárban tervezett kiállni a nyilvánosság elé, hogy elmesélje a történetét a betegségről. Tavasszal készült kiadni első szólólemezét, nyárra tervezte…

2021. február 7. /
, ,
Elhunyt Gergely István

Elhunyt Gergely István

Életének 91. évében, csütörtökön elhunyt Gergely István építész, belsőépítész, az egykori Magyar Iparművészeti Főiskola, ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) egykori rektora, Munkácsy- és Moholy-Nagy-díjas, érdemes és kiváló művész – közölte a MOME pénteken az MTI-vel. Gergely István 1930. május 21-én született Budapesten. 1953-ban végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskolát, ahol mestere Kaesz Gyula volt, majd…

Elhunyt Börcsök Enikő

Elhunyt Börcsök Enikő

Elhunyt 53 éves korában Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész – tudatta csütörtökön a Vígszínház. A közlés szerint Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti. Börcsök Enikő sugárzó tehetségét számtalan színházi és filmes szerepben megcsodálhatta a közönség. 1994 óta volt a Vígszínház tagja és vezető…

2021. január 29. /
, ,
Elhunyt Walter Bernstein

Elhunyt Walter Bernstein

Meghalt 101 éves korában Walter Bernstein amerikai forgatókönyvíró, akinek nevéhez számos világsiker – többek között A hét mesterlövész és a Viszontlátásra a pokolban – fűződik. A filmes pénteken halt meg, a hírt barátja és munkatársa, Howard Rodman, az amerikai forgatókönyvírók céhének (WGA) egykori elnöke tette közzé a Twitteren – számolt be róla a Variety.com. Felesége,…

2021. január 25. /
, ,
Elhunyt Larry King

Elhunyt Larry King

Nyolcvanhét évesen elhunyt Larry King amerikai televíziós műsorvezető – írta honlapján egy, a King családhoz közel álló forrásra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió szombaton. A hírt a műsorvezető Twitter-oldalán is közölték. Halála okát egyelőre nem tudni pontosan. Médiaértesülések szerint Kinget egy Los Angeles-i kórházban ápolták, miután megfertőződött a koronavírussal. A műsorvezető évek óta egészségügyi problémákkal…

2021. január 24. /
, , ,
Elhunyt Szita Miklós

Elhunyt Szita Miklós

Életének 73. évében elhunyt Szita Miklós Balázs Béla-díjas producer, gyártásvezető – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. Szita Miklós halálával nagy veszteség érte a magyar mozgóképszakmát – írja a szervezet közleménye. A tájékoztatás szerint a producer súlyos betegség következtében január 17-én hunyt el. Szita Miklós az Európai Filmakadémia első magyar producer tagja volt, filmjei között van…

2021. január 19. /
, ,
Elhunyt Tim Bogert

Elhunyt Tim Bogert

Elhunyt Tim Bogert amerikai basszusgitáros, a hatvanas-hetvenes évek rockszínterének egyik fontos szereplője, aki a Vanilla Fudge-ban, a Cactusban, valamint a Beck, Bogert & Appice-ben is játszott, 76 évesen rákbetegségben halt meg szerdán. A halálhírt a Musicians Institute (MI), egy hollywoodi zeneiskola jelentette be, amelyben korábban oktatott, és az információt zenésztársa, Carmine Appice is megerősítette. Tim…

2021. január 19. /
, ,
Elhunyt Sas József

Elhunyt Sas József

Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató – közölte vasárnap felesége. A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál. A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés…

Elhunyt Pejtsik Árpád György

Elhunyt Pejtsik Árpád György

Szűk családi körben vesznek búcsút Pejtsik Árpád György zenepedagógus, gordonkaművész, zeneszerzőtől január 29-én 10 óra 30 perckor a Kispesti temetőben. A december 28-án hosszú betegség után 85 évesen elhunyt Pejtsik Árpád György számos zenepedagógiai mű szerzője, a Magyar Állami Operaház jubileumi arany emlékgyűrűvel díjazott nyugalmazott művésze, az Artisjus-, az Apáczai Csere János-díj és a Magyar…

2021. január 18. /
, ,
Elhunyt Sylvain Sylvain

Elhunyt Sylvain Sylvain

Elhunyt Sylvain Sylvain, a New York Dolls gitárosa. Az ikonikus punkzenész szerdán rákban halt meg, a hírt felesége közölte a Facebookon. Wendy Mizrahi posztjában közölte, hogy 69 éves férje az elmúlt két és fél évben harcolt a betegség ellen – írja a Deadline.com. A New York Dolls első, 1973-es debütáló albuma megjelenésekor kevés figyelmet keltett,…

2021. január 17. /
, ,
Elhunyt Munkácsi Miklós

Elhunyt Munkácsi Miklós

Hetvenkilenc éves korában, hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt Munkácsi Miklós író, forgatókönyvíró, újságíró – tudatta a család. Munkácsi Miklós 1941. december 15-én született Budapesten. 1969 óta publikált az Élet és Irodalomban, valamint más irodalmi folyóiratokban, tagja volt a Magyar Írószövetségnek. Kihívás című regénye alapján készült András Ferenc Dögkeselyű című, 1982-ben bemutatott filmje. Hosszú évekig…

2021. január 16. /
, ,
Elhunyt Mona Malm

Elhunyt Mona Malm

Elhunyt 85 éves korában Mona Malm svéd színésznő, aki színpadon, játékfilmekben és televíziós produkciókban is szerepelt több mint fél évszázados pályafutása alatt, ő alakította Alma Ekdalt Ingmar Bergman Fanny és Alexander című filmjében. Az 1935-ben született Malm már gyermekkorától fellépett, többek között a rádióban szerepelt. Drámaiskolai tanulmányait követően több svéd színpadon, köztük a stockholmi városi…

2021. január 15. /
, ,