
Elhunyt Záborszky Gábor
Záborszky Gábor első, nagyméretű állatfigurái az 1985-ös Új szenzibilitás III. című kiállításon szerepeltek.

Záborszky Gábor első, nagyméretű állatfigurái az 1985-ös Új szenzibilitás III. című kiállításon szerepeltek.

Gerő András történésznek több mint hetven könyve jelent meg, köztük számos angolszász, illetve német nyelvterületen.

Dobák Lívia endszeresen részt vett a Színházi Dramaturgok Céhe munkájában, a kortárs magyar drámák megírását elősegítő Nyílt Fórumon.

Morcsányi Géza szerkesztői pályáját 1988-ban az Interpress Magazinnál kezdte, 1989 és 1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa volt.

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Telegdy Gyula Széchenyi-díjas orvosprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki következetes, párját ritkítóan változatos...

Elhunyt Szecsanov Martin operatőr. A fotósként, festőművészként, zenészként és galeristaként is tevékenykedett alkotó 55 éves volt.

Ádám József nevéhez fűződik az első űr-VLBI mérések matematikai-geodéziai modelljének részletes szerkezeti-felépítési vizsgálata.

XVI. Benedeket a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik majd el, abban a pápai sírhelyben, ahol korábban XXIII. János pápa nyugodott.

Duray Miklós részt vett 1979-ben egy tanulmányával a Budapesten szerkesztett Bibó-emlékkönyv létrehozásában.

Joseph Ratzinger, majd XVI. Benedek egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára rendíthetetlen, személyes hitéről.

Kemenes Géfin László Celldömölkön tanult. 1956-ban érettségizett. 1956-ban Kanadába emigrált. Kezdetben fizikai munkás, majd kereskedelmi szakember lett.