
Kévés György örökérvényűt teremtett
Kévés György életműve során mindvégig a társművészetek legjelentősebb képviselőivel alkotott.

Kévés György életműve során mindvégig a társművészetek legjelentősebb képviselőivel alkotott.

A Csokonai Nemzeti Színház a tragédiáról a Facebookon adott tájékoztatást, hogy az eset során megsérült kolléganőjük.

Koncz András Munkácsy-díjas festőművész, Koncz Zsuzsa énekesnő öccse hosszú, méltósággal viselt, súlyos betegség után hunyt el

A Zuhanórepülés - Vadász György stációi című portréfilmet 2024. január 24-én az Akadémiai Szalon közönsége láthatta elsőként.

Lusztig Éva 1930-ban született Budapesten egy orvosházaspár gyermekeként. Gimnazista volt a nyilas uralom idején.

Hunyadkürti György amikor hitte, hogy használhat vele, kétnaponta 60 kilométert utazott, hogy felolvashasson egy kómában fekvő barátjának.

A család, barátok, kollégák, tisztelők jelenlétében vettek végső búcsút pénteken Grétsy László nyelvésztől a Farkasréti temetőben.

Czakó Gábor jelentős alkotása a Várkonyi krónika (regény, 1978) és a Luca néni föltámadása (regény, 1987).

Életének 96. évében meghalt Köllő Miklós Balázs Béla-díjas dramaturg, forgatókönyvíró, színész, stúdióvezető.

Jakab Ferenc vezetője volt a koronavírus-járvány kitörése után felálló Koronavírus-kutatási Akciócsoportnak.

Menkó Terézia színházi munkáját 1983-ban az Agria Játékszínben kezdte gazdasági vezetőként.

Életének 89. évében vasárnap elhunyt Orosz István történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az újkori magyar és egyetemes agrártörténet neves kutatója, a Magyar Történelmi Társaság egykori elnöke – tudatta az MTA hétfőn. Orosz István 1935-ben született Mádon. 1957-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem-magyar szakon, majd a Kossuth Lajos…