
Elment a magyar dzsessz nagy alakja, Kőszegi Imre
Kőszegi Imre 1992-től tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakának dob tanszékvezető tanáraként.

Kőszegi Imre 1992-től tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakának dob tanszékvezető tanáraként.

Fajger János szerepe idővel messze túlnőtt azon, hogy pusztán névadóként legyen jelen felesége életművében.

Voith Ági 1944. március 17-én született Budapesten, édesanyja Mészáros Ági színésznő, édesapja Voith Lajos főhadnagy volt.

Lattmann Béla 1960-ban született Dorogon. Zenei tanulmányait a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte.

Aknay János halálával egy következetes, erkölcsi és művészi értelemben is zárt életpálya ért véget.

Aknay János művészete szervesen kapcsolódik a 20. századi szentendrei festészet konstruktív-szürrealista áramlatához.

Benedek Gyula pályája ritka teljességet mutatott: színész, rendező, író és színházigazgató volt egyszerre.

Valentino Garavanit a Prima Porta római temetőben, a családi kriptában helyezik örök nyugalomra.

Vajda Mártát mindig a párbeszédbe vetett hite vezette, ő az, aki hidakat épített emberek és intézmények között.

Anna Mark halálával egy olyan alkotó távozott, aki hidat teremtett a magyar és a francia képzőművészet között.

Koltai János pályája ritka teljességgel kötötte össze a színházat, a filmet és a képzőművészetet.

Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben.