Könyvtárak és olvasók: összetartozunk „A mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár.”...
A Collective Dope, a Műhely Alapítvány, a Trafó és a CAFe Budapest bemutatja: [D]OPEN your move – két napos táncfesztivál – Az...
A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja...
A több mint száztonnás, a száz évvel ezelőtti technikai színvonalon megvalósított berendezést lehetetlen úgy áttelepíteni, hogy az továbbra is működőképes maradjon.
Ennek a levélnek azokat a szabadúszó újságírókat kell elérnie, akiket nem ismerünk, akik az ország különböző városaiban, falvaiban élnek, és lenne miről...
Az egyesület már rutinos a témában és tudják, hogy az eljárás anyagi kiadásokkal fog járni, ehhez kérnek most segítséget.
A projekt célja az írói felelősségvállalás tradíciójának újrafelfedezése oly módon, hogy a résztvevő középiskolás diákok széleskörűen tájékozódjanak a magyar társadalomról
Az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál záró előadásába, a portugál Lander Patrick és Jonas Lopes TOJÁSHÉJ című produkciójába várjuk vállalkozó kedvű, 18-90...
A mágikus népzenét játszó zenekar felhívást intézett a rajongókhoz: várnak minden olyan dokumentumot, amelyet a rajongók az elmúlt négy évtizedben gyűjtöttek össze.
Reklámfotózáshoz keresnek olyan civileket, akik egészen konkrét öt név és négy szakma szakma valamelyikével rendelkeznek. Ha például Géza vagy és ács, akkor...
A hölgyektől a természetes külső az elvárás, az uraknak a hosszú haj vagy szakáll az előírás. A filmsorozatról a jelentkezés után tudhatsz...
A színházaknak nyújtott támogatások között a TAO támogatási rendszer minden színház finanszírozási keretének fontos része. Ez esetben az egyik szerződő fél kiszállt...