
Történelmi győzelmet aratott A sógun az Emmy-díjátadón
Csúcsot döntött A sógun című sorozat, amely a drámák között 18 kategóriában győzött a Los Angelesben helyi idő szerint vasárnap este megrendezett 76. Emmy-díjátadó gálán.

Csúcsot döntött A sógun című sorozat, amely a drámák között 18 kategóriában győzött a Los Angelesben helyi idő szerint vasárnap este megrendezett 76. Emmy-díjátadó gálán.

Az Emmy-jelöléseket július 12-én, alig két nappal a SAG-AFTRA sztrájk kezdete előtt hozták nyilvánosságra.

Simon Jones-t beválasztották az Emmy Bizottságba, s ezzel együtt a Virtuózok lehetőséget kaptak a közép-európai középdöntő rendezésére.

Rév Marcell mellett egy másik magyar filmest is jelöltek technikai Emmy-díjra, amit hétfő hajnalban jelentettek be.

Az Emmy-díj szervezői nem fogadnak orosz állami finanszírozású alkotásokat az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió miatt.

A tévécsatornák közül az HBO és az HBO Max gyűjtötte a legtöbb, 130 jelölést kedden az amerikai televíziós akadémia Emmy-díjaira; az Eufória című sorozat három kategóriában esélyes. Rév Marcell magyar operatőrt a széria Tönkretehetlek (Trouble Don’t Last Always) című epizódjáért jelölték a díjra. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy színes és változatos tartalmainkat a szakma is…

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat. Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el. Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb…

Az amerikai Emmy-díjak történetében először szerezte a legtöbb, 112 jelölést egy online műsorszóró...

Az Oláh Vilmos, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertmesterének főszereplésével forgatták a The Violin Alone című dokumentumfilmet.

Vajon a Trónok harca megőrzi vezető helyét? Tom Hiddlestone-t vajon díjazza a zsűri az Éjszakai szolgálatért?