
Christopher Nolan Odüsszeiája világszenzáció lesz, már fogynak a jegyek
Christopher Nolan Odüsszeiája tehát nemcsak a görög mitológia újrafeldolgozása lesz, hanem már most egyfajta mozitörténeti eseménnyé vált.

Christopher Nolan Odüsszeiája tehát nemcsak a görög mitológia újrafeldolgozása lesz, hanem már most egyfajta mozitörténeti eseménnyé vált.

Christopher Nolan, az Oppenheimer után következő filmjeként Homérosz Odüsszeiáját fogja adaptálni, jelentette be az Universal stúdió.

A százmillió dollárból készülő 2023 nyarán mutathatják be.

A Hocus Pocus című 1993-as ijesztgetős film majdnem beérte Christopher Nolan Tenet című moziját a hétvégi észak-amerikai jegyárbevételi toplistán. A leporolt Hocus Pocusnak mindössze 2 millió dolláros (610 millió forint) jegyárbevétele lett, ezzel megközelítette az egy hónapja futó Tenetet, amelyik 2,7 milliót hozott ezen a hétvégén az észak-amerikai piacon. Ez volt az a hétvége, amikor…