
Nagy Csilla az Irodalmi Szemle új főszerkesztője
Az Irodalmi Szemle élén 2025-ben jelentős változás történt: kilenc év után Nagy Csilla váltotta Mizser Attilát a főszerkesztői poszton.

Az Irodalmi Szemle élén 2025-ben jelentős változás történt: kilenc év után Nagy Csilla váltotta Mizser Attilát a főszerkesztői poszton.

Nagyon sok tagunk és ágazatbeli kollégánk él és dolgozik Los Angeles környékén, gondolunk rátok - mondta a filmakadémia vezérigazgatója.

Az Egy bizonyítás körvonalai megmutatja, milyen fájdalmas hiányát érezni, és milyen erőt adhat, ha megajándékozzuk egymást a bizalommal.

A Magyar Állami Operaház saját produkciói mellett befogadott előadásokat is tartanak márciusig az Erkel Színház épületében.

Linda elárulta, hogy Munkácsy Mihály a kedvenc festői közé tartozik, és számos kiállításon vett már részt.

Halász Judit: Fiatalok voltunk, barátok, külföldre utazhattunk, együtt dolgozhattunk, és közösen rajongtunk Franciaországért.

A Szellemíró pompás kémsztori, John le Carré szelleme lebeg körötte, felette, bár tempója sokkalta szédítőbb. Lendületes, szellemes.

Válogatásunkban igyekeztünk különböző műfajú és hangulatú előadásokat összegyűjteni Budapest legnépszerűbb színházaiból a 2025. januári kínálatból. A lista tartalmaz musicaleket, vígjátékokat és drámákat egyaránt, hogy mindenki megtalálhassa a számára legvonzóbb darabot. Az előadások között vannak klasszikusok és újdonságok is, így a színházkedvelők széles köre találhat kedvére valót. Íme a 7 ajánlott előadás: 1. Macskák – Madách…

Olivia Hussey rendkívüli személyiség volt, akinek melegsége, bölcsessége és tiszta kedvessége mindazok életét megérintette, akik ismerték.

Shyam Benegal nem csak egy legenda volt; egy látnok, aki újradefiniálta a történetmesélést és generációkat inspirált.

A moszkvai Bolsoj Színház, az Orosz Állami Színművészeti Intézet és a Tretyakov Galéria modern vonalvezetésű fiókintézményeit húzzák itt fel.

A budapesti Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ ismét betörés áldozatává vált, mindössze egy héttel az előző fosztogatás után.

A főszereplő, Kern András nem érezte jól magát, a helyszínen tartózkodó ügyeletes orvos megvizsgálta, majd további kivizsgálásra kórházba szállították.

Krasznahorkai László: Személyesen is szeretném megköszönni Patti Smith csodálatos felolvasását a kedd esti könyvbemutatón!

Vámos Miklós: szeretném megírni az alkotóházi élményeimet és emlékeimet, elvégre 19 éves korom óta járok le.

Czóbel e fiatalkori remekműve nem csupán saját œuvre-jén belül számít abszolút főműnek, de az egész 20. századi modern magyar festészetben.

Christoph Ransmayr műve Mélységesen emberi alkotás, a teljességet vágyva átölelni. Mindenségszagú tágasság. De figyelem! Nem gyors olvasmány.

Az X generáció képviseletében Palya Bea, az Y generációéban Schoblocher Barbara, a Z generációéban pedig Cseri Hanna beszélget.

A darab rendezője a Wagner operák területén jártas Philipp M. Krenn, aki 2025-ben a tiroli Erl-Fesztiválon Wagner Parsifalját viszi színre.

Moa Herngren nagy erénye, hogy egyáltalán nem ítélkezik a főszereplők felett, indirekt módon sem tereli szimpátiánkat ide vagy oda.

Az ízletes gyümölcstermők szaporítása sokszor egyáltalán nem olyan bonyolult, mint azt az ember elsőre hinné. Ha van a kertünkben olyan gyümölcsfa vagy bokor, ami ízletes csemegével örvendeztet meg minket évről évre, akkor nem csak a termésével lephetjük meg a családtagjainkat, barátainkat vagy a szomszédainkat, hanem akár fás dugvánnyal is. Mi az a fás dugvány? A…

Puccini Turandot-jának két különböző befejezése született a szerző halála után, mivel Puccini nem fejezte be az operát.

Stephen King: Gyönyörű nézni, gyönyörű kezelni, de ha eltörte, akkor eladva. Ugyanezt elmondhatod a demokráciáról is.

A Nemzeti Múzeum körüli gyors vezetőváltások 2023-ban kezdődtek, amikor L. Simon Lászlót menesztették a főigazgatói posztról.

Puccini operáját Sümegi Eszter és Rálik Szilvia, valamint László Boldizsár és Yusif Eyvazov főszereplésével viszi színre Barta Dóra.

Hadas Kriszta halála hirtelen történt; vásárlás közben lett rosszul, és bár a mentők gyorsan kiérkeztek, nem tudták megmenteni az életét.

Orbán János Dénes szerint az árvaság és a szerelem tematikája a csángó és folklór kultúrkörben a "legszívszaggatóbb".

A Toxic Weekend fesztivál szervezői a közösségi médiában jelentették be, hogy a három év sikeres működés után végleg lezárják a fesztivált.

Nagy örömömre szolgál, hogy Rico Gulda személyében egy a zene és kultúra területén nagyon jártas szakembert sikerült megnyernünk - mondta Ottrubay István.

Bródy János (becenevén Tini) zenész, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Tagja volt a legendás Illés és a Fonográf együttesnek.