
Varnus Xavér megnyerte a pert, valótlant állítottak róla
Varnus Xavér: A bíróság által most elítélt cikkében egy olyan egykori élettársamat próbálta például beállítani áldozatomként, aki évekkel ezelőtt meghalt.

Varnus Xavér: A bíróság által most elítélt cikkében egy olyan egykori élettársamat próbálta például beállítani áldozatomként, aki évekkel ezelőtt meghalt.

Martin Scorsese producerként tér vissza: film készül Peter Cameron „What Happens At Night” című regényéből.

Az Ig Nobel-díj átadására a bostoni egyetemen került sor, ahol a valódi Nobel-díjasok adták át az elismeréseket.

Vámos Miklós: Utoljára a szocializmusban vívtam ilyen szélmalomharcot. Például amikor rendőrhatósági figyelmeztetést kaptam, politikai okból.

Paul Auster azonban nem életidegen. Inkább nagy burokismerő, fentről, a magasból.

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért.

A Centrál Színház szerdán közölte: Balsai Mónika elhúzódó betegsége miatt egy ideig nem léphet színpadra.

Megérkezett az első előzetes Emerald Fennell legújabb filmjéhez, amely Emily Brontë klasszikus regényét, az Üvöltő szeleket dolgozza fel.

Paris Jackson kemény szavakkal illette a készülő Michael Jackson-életrajzi filmet, mondván: semmilyen formában nem vett részt a munkálatokban.

Új áttörés az emlőrák kutatásában: a glutathion segíti a daganat áttéteinek kialakulását a tüdőben.

Graham Greene első szerepeiben olyan indiánokat alakított, aminek a valósághoz semmi köze, de az előrehaladás miatt eleinte elfogadta ezt.

Emma Stone legújabb filmje, a Bugonia Yorgos Lanthimos rendezésében készült, és versenyprogramban mutatták be a fesztiválon.

Taylor Swift és Travis Kelce kedd este közösen jelentették be eljegyzésüket, ami azonnal lavinaként söpört végig a közösségi médián.

Ötvenéves korában, augusztus 25-én elhunyt Mizser Attila losonci születésű költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő és egyetemi oktató.

Koncz Zsuzsa hozzátette, nem érti, miért olyan nagy ügy, ha valakit az ellenzékhez sorolnak. „Minden kormánynak van ellenzéke.”

Egy olvasó így fogalmazott: „Bárki, aki ismeri Alan Turing történetét, értetlenül áll majd a könyv előtt.”

A Szent István-napi ünnepség egyik kiemelt koncertsorozata, a Road Movie Live idén két meghatározó zenekar nélkül zajlik le.

Coppola: Megtettem, amit akartam. Láttam, ahogy a lányom Oscar-díjat nyer, bort készítettem, és elkészítettem minden filmet, amit akartam.

Robert Wilson nem csak rendezőként, de képzőművészként is elismert volt: grafikákat, szobrokat, bútorokat és installációkat alkotott.

Sem a zenész, sem a Quimby jelenlegi tagjai nem kommentálták eddig az ügyet. Az is nyitott kérdés, hogy az eljárás milyen szakaszban tart.

A Csokonai Nemzeti Színház sorsa tehát most új fejezethez érkezik – a kérdés már csak az, ki írja majd tovább ezt a történetet.

Az UC Irvine kutatóinak munkája során új kvantumanyag jött létre, amely forradalmasíthatja az űrutazás jövőjét.

A fizikai kiállítások tiltása mellett drMáriás a Facebookon is cenzúrával szembesült. Az oldala már többször is letiltásra került.

Herendi Gábor új vígjátéka a női szenvedélyről és újrakezdésről szól – elkészült a Szenvedélyes nők plakátja.

Enyedi Ildikó: Hálás vagyok annak a sok magyar, német és francia filmes szakembernek, akik értették, mi ennek a különleges filmnek a tétje.

A Szeptember 5. nem annyira a mészárlásról szól, mint arról, hogy hogyan látjuk a tragédiát – és ki formálja a látás eszközét.

Shrek karaktere minden színész számára kihívás és öröm egyszerre. Peller Károly csatlakozása új energiát hoz az előadásba.

A brit zenei élet egyik legikonikusabb együttese, az Oasis visszatérése valósággá vált – és nem is akárhogyan.

Julian McMahon pályája során sokoldalú karaktereket keltett életre, különösen emlékezetesek voltak szerepei a misztikus és orvosi drámákban.

A válaszokat e cikk Facebook posztjához kérjük beírni kommentben. A megoldást július 10-én este nyolckor közöljük itt.