A Filmszakmai Döntőbizottság 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Bogdán Árpád Genezis címmel készülő második játékfilmjére.
A két és félórás, realista módon forgatott film története tele van olyan váratlan, excentrikus és komikus fordulatokkal, hogy az újságírók a sajtóvetítés...
Természetesen a rendezővel folytatott beszélgetésben elkerülhetetlen volt a fukusimai atomkatasztrófa témaköre, s többen is kérdezték, tudja-e a japán társadalom nagy része, hogy...
Fliegauf Bence személyesen vette át a rangos díjat, amelyről nemzetközi szakmai zsűri döntött Roberto Olla, az Európa Tanács koprodukciós alapja, az Eurimages...
Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon:...
A Kossuth-díjas magyar rendező olyan díjat vehetett át, amit korábban Alan Parkernek és Nanni Morettinek is odaítéltek.
A Sofia Award díjjal korábban többek között Wim Wenders, Alan Parker, Volker Schlöndorff, Costa-Gavras és Otar Joszeliani filmrendezők munkásságát ismerték el.
A rendező szerint alkotása Bernard-Henri Levy Európa Szálló (Hotel Europe) című színdarabjából merítette a film alapötletét. Történetben látjuk a történelmeket, nem tévedés,...
A film rendezője, miután átvette az elismerést, azt mondta: "ebben a pillanatban gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény...
Ellátogat Portugáliába, ahol csaknem másfél évtizeddel ezelőtt megszűnt a drogfogyasztók kriminalizálása, és lássunk csodát, nem nőtt ezzel sem a bűnözés, sem pedig...
A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A vasárnapig tartó szemlén 436 filmet mutatnak be....
Jövő hónapban, március 11-én lesz éppen öt éve, hogy Japán egyik legnagyobb földrengése és szökőárja pusztított, majd néhány órán belül négy atomreaktor...
Eddigi munkáihoz klasszikus zeneműveket alkalmazott, így most először dolgozott együtt zeneszerzővel - David Kamp német hangtervező-zeneszerzővel -, és kérdésre válaszolva elmondta, hogy...
Az anya végtelennek tűnő meséje, amit akkor is folytat, ha nincs vele Dani (skype-on), nem más, mint saját gyerekkorának története. De ezt...
George Clooney és felesége, Amal Clooney ügyvéd mindenekelőtt arról tárgyalt a kancellárral, hogy a művész miként támogatja a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC)...
Bucsi Réka Symphony No. 42 című animációs filmje a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
A háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep fiatal filmes tehetségeknek tart mesterkurzust a februári Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Február 27-én adják majd át a legrosszabb filmeknek, színészi alakításoknak és rendezőknek járó Arany Málna-díjat.
Bucsi Réka Love című animációs rövidfilmjét is bemutatják a február 11-21. között zajló Berlinale filmfesztiválon.
A világon elsőként hozott létre díjat a filmrendezőnők munkáinak elismerésére az Eurimages, amellyel a nemek közötti egyenlőséghez és a női rendezők elismertségéhez...
Ahol külföldi katonák – szövetségesként vagy hódítóként – egy ország lakosságával kapcsolatot létesítenek, ott házasságon kívüli gyerekek születnek. Ez így volt már...
Olyan jelenség ez, amely nem igazán része a köztudatnak, pedig a hatásai mai napig érződnek. Az Aferim! nem egyszerűen pálcát tör a...
Október 1-jén nyit az Art+ Cinema. A korábban Örökmozgó Filmmúzeum néven működő mozi artmoziként működik tovább, de annál több, igazi kulturális találkozási...
Szeptember 24. és október 3. között a budapesti Művész moziban a legfrissebb német, osztrák és svájci filmeket felsorakoztató Szemrevaló Filmfesztivál a mai...
A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon látható először Magyarországon Gaspar Noé legújabb botrányfilmje, a Szerelem. A rendező a fesztivál vendége lesz, ahol...
Idén Budapesten kívül kilenc vidéki helyszín is bekapcsolódik a változatos programba, amely Cannes, Velence, Berlin és San Sebastian filmfesztiváljainak legjobbjaiból válogat.
Ösztöndíjak Németországba és Japánba, Leedsbe, Cambridge-be és New York-ba, drámapályázat és fotópályázatok...
A Victoria főhőse egy külföldi lány, aki Berlinben dolgozik, s egy éjszakai mulatozást követően találkozik egy helyi fiútársasággal. A kezdetben ártatlan ismerkedésnek...