Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, amely nem adta...
Ferenc pápa műtét utáni gyógyulása a várakozásoknak megfelelően alakul, de az egyházfő a vasárnap tartandó Úrangyala-imádságára még nem tud visszatérni a Vatikánba,...
Elmúlt a láza Ferenc pápának, akinek minden vizsgálata negatív lett a szentszéki szóvivő csütörtöki közleménye szerint, amely az egyházfő ötödik kórházi napjáról...
Sajtójelentések szerint Ferenc pápa a hét utolsó napján térhet vissza a Vatikánba, nem kizárt azonban, hogy a vasárnapi beszédét a római Gemelli...
Ferenc pápa vasárnap délután a római Gemelli-klinikára ment, ahol előre időzített sebészi beavatkozásnak vetik alá – közölte a szentszéki sajtóközpont. A néhány...
Egy csapatnyi vaddisznó zsákmányul ejtette egy nő megpakolt bevásárlószatyrát egy Rómához közeli élelmiszeráruház parkolójában: a Le Rughe nevű faluban történt eset felszította...
A jeruzsálemi összecsapások befejezését, azonnali „testvéri” megoldást sürgetett a katolikus egyházfő vasárnap déli beszédében, miután a városban éjszaka mintegy kilencven palesztin sebesült...
Jogszabály-módosítással egyházi kiváltságot törölt el Ferenc pápa, melynek értelmében az eddig kizárólag egyházi bíróság elé állítható püspökök és bíborosok ügyeiben világi bírák...
Ősz óta először többezer hívő és látogató volt a Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa immáron internet helyett személyesen mondta el beszédét,...
Ferenc pápa elítélte, „botrányosnak” nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést, és méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi...
Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot...
Fiatalkori tüdőműtétéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton....
A balkáni migrációs útvonalon érkező egyre több gyermek védelmében tett felhívást, és veszélynek nevezte a születések számának csökkenését a „demográfiai télben” élő...
Olaszországban megteltek a bárok, a presszók és az éttermek teraszai hétfőn a három hónapja tartó szigorú korlátozások oldásának első napján, és hosszú...
A családnak szentelt esztendőben a katolikus egyház bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek ünnepnapját, amelyet július negyedik vasárnapján ünnepelnek meg –...
Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás...
Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében...
Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták. A pápa elmondta, hogy...
Fájdalmas és nehéz döntések kísérik a Corleone család életét, amelyeket három, már klasszikusnak számító mozifilmben nézhettünk végig. A nagyhatalmú gengsztercsalád több generációjának...
Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte az új koronavírus teremtette járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a...
Ferenc pápa helyett egy-egy bíboros vezeti a szilveszteri imádságot és az újévi misét is a Szent Péter-bazilikában, mivel az egyházfőnek isiász okozta...
A „jóságot nem ismerő” mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa, miközben az egyszerű jászolban született gyermek Jézust idézte példaként szenteste a majdnem...
A járványhelyzet nehézségeivel szemben lelki megújulást szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján mondott beszédében a Szent Péter téren, ahol az idén felállított...
A mérsékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott...
Hiába érkezik kevesebb hívő és turista, a koronavírus-világjárvány új kihívást teremtett Vatikán Állam biztonsági szolgálatában is a Svájci Gárda új tagjai szerint,...
A testvériség és a társadalmi barátság a témája Ferenc pápa harmadik, Mindannyian testvérek című enciklikájának, amelyet az egyházfő Szent Ferenc városában, Assisiben...
Korábban ismeretlen részleteket, köztük Michelangelo eszközeinek nyomait fedezték fel a restaurátorok a mesternek a firenzei Museo dell’Opera del Duomóban lévő Pietáján a...
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk FEUILLETON Karsai György Színháztörténet: az európai kezdetek címmel írt esszét....