Mintegy 20 ezren látogattak el az október 13. és 19. között megrendezett első Magyar Filmhétre, a leglátogatottabb napjai a szombat és a...
A Karlovy Vary-i filmfesztiválon három díjat nyert film miatt nyit újra a 2012-ben bezárt mozi.
Hőrich Nóra Lilivel, a Karlovy Varyban többszörösen díjazott Szabadesés című film szereplőjével beszélgettem.
Zomborácz Virág filmjét Karlovy Varyból jövő híre már jó ideje beelőzte. Most végre megnéztük az Utóélet című filmet, és valóban jól szórakoztunk.
A Káin gyermekei arra keresi a választ, hogy milyen életük lett azoknak, akik gyermekként bűnöztek és börtönbe kerültek.
Igazi fesztiválhangulat, egy filmtekercset sem lehetne leejteni. Tegnap Mundruczó Fehér Istenével nyitottak, de később sem maradunk Isten nélkül, Bodzsár Márk Isteni műszakja...
Pénteken kezdődik Közép-Európa legkedveltebb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja Karlovy Varyban.
Itt szőröstül-bőröstül mindent megtalálsz, dedikálások a standokon, könyvbemutatók, kiállítások, szabadtéri nagyszínpad.
A hivatalos megnyitón nagy volt a nyüzsgés, mintha máris belakták volna a helyet. (Csanda Mária tudósítása)
A Rumini-sorozat első kötete 2006-ban jelent meg, ezt követték a Rumini Zúzmaragyarmaton, a Rumini és a négy jogar, valamint a Rumini Datolyaparton...
A KultúrCsata közösségi vetélkedő-sorozat legújabb pályázatán 500.000 Ft értékű összdíjazásról dönt a Ragályi Elemér operatőr, Rédei Ferenc fotóművész és Gelencsér Gábor esztéta...
Alföldi Róbert: Olyan rendszerekben éltünk és élünk, amelyek meghatározzák a családunk és a kapcsolataink működését
Korábban a Zeneakadémia már jelezte, hogy a minisztérium által kiírt rektori pályázaton csak klasszikus előadóművészek indulhatnak.
A Centrál Színház titkárának megsegítésére Lázár Ervin meséjét 56 színész olvassa fel Február elején Tordason leégett egy családi ház. A házban a...
Online jótékonysági műsort tartanak a Szegedi Nemzeti Színház támogatására, az est a teátrum előző évadának egyik legsikeresebb produkciójához, a Valahol Európában című...
Időpontok, szerzők és kiadók szerint.
Itt találhatod a Millenárison megrendezett 24. Könyvfesztivál alaprajzát, alatta pedig a dedikálások helyét és időpontját.
Az idei könyvfesztivált, melynek díszvendége Orhan Pamuk lesz, a Millenárison rendezik csütörtöktől vasárnapig.
A Pesti Magyar Színház számára ez kettős ünnepet jelent, ugyanis Dániel Vali és Moór Marianna színművésznőnk is ezen az évfolyamon tanult, bár...
Mostani összeállításukban kilenc zenés, fesztiválhangulatot idéző filmet gyűjtöttünk össze, amelyek közül jó néhányat ingyen is megnézhetsz a neten.
A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál bőséges programkínálata igazán zavarba ejtő, itt csak az nem talál magának olvasnivalót, aki nem akar. Programok napokra...
És még olyan izgalmas témák is tárgyalásra kerülnek a két nap folyamán, mint a szinesztézia mentális jelensége és a kreativitás közötti viszony.
Áprilisban kezdődhet Vranik Roland harmadik játékfilmjének forgatása, miután a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága 290 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Az állampolgár...
Szalóczi Géza sikere abban rejlik, hogy olyasmire kényszeríti a kultúrafogyasztó közönséget, amire már régen nem volt példa - állítja Menyhárt Dóra.
Sokszor nehéz kibillenteni az interjúalanyt a szakmázásból, és a beszélgetésből alig lehet egy-egy izgalmasabb mondatot kiragadni. Megtapasztaltuk, hogy egy interjú akkor működik...
A könyvhét június 12.-én, csütörtökön kezdődik, és 16.-án, hétfőn ér véget. Vagyis ez a hét ötnapos lesz.
A 48. Ünnepi Könyvhét dedikációs listáját találod itt. Csak egy tipp: a böngésződ szerkesztés menüpontjában lév keresővel egy-kettőre megtalálod a kedvenc szerződet...
A 38. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok dedikálásainak helyét és időpontját találod itt.